Ezúttal nem egy családi ügyről, hanem arról van szó, hogy a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó Cseh László a napokban bejelentette: már nem Turi György edzővel kívánja folytatni a pályafutását. A világbajnok úszót arról kérdeztük, az együtt töltött hosszú évek után mi volt a szakítás oka.

 
Cseh László

– Nem a harag motivált, hanem a megújulás reménye. Sokat köszönhetek Turi Györgynek, de úgy érzem, csak más körülmények között és más edzésmódszerekkel tudom elérni azt a célt, amelyet kitűztem magam elé. Van még bennem erő, ki merem mondani, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni, mert ez még hiányzik a pályafutásomból.

– Úgy véli, hogy az edző és a környezetváltás ehhez elég lesz? Meg ne haragudjon, de már nem tartozik a kifejezetten „fiatal generációhoz”, a riói olimpián 31 éves lesz.

– Való igaz, de ha körbenézünk a nemzetközi élvonalban, akkor azért nem vagyok a „matuzsálemek” között.

– A hírek szerint az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Plagányi Zsolttal képzeli el a folytatást.

– Amikor elkezdtem az úszást, Plagányi Zsolt volt a nevelőedzőm. Most ő lesz a segítőtársam abban, hogy közösen kamatoztassuk a két évtized során felhalmozódott tapasztalatomat, és az elképzeléseimet sikerre vigyük.

– A döntés előtt konzultált a szövetségi kapitánnyal, a szövetséggel és Turi Györggyel?

– Először magamban tisztáztam, hogy mit akarok, csak ezután értesítettem az edzőmet és a szövetségi kapitányt, illetve a szövetséget.

– Mikor és hol kezdi az új életet?

– Erre egyelőre nem tudok válaszolni, de januárban a Törökbálinti Sportközpont 25 méteres uszodában szeretném megkezdeni a tréningeket. Már megnéztem a medencét, most azonban inkább erősítek, fizikálisan és mentálisan szeretnék feltöltődni, mielőtt újból fejest ugrom a vízbe.

Atyai támogatás. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit szól a döntéshez az édesapa, idősebb Cseh László, sokszoros magyar bajnok, csúcstartó és olimpikon úszó. „Az évek során Laci mindig elmondta, hogy mire gondol, sok mindent megbeszéltünk, de soha nem akartam befolyásolni, a döntést mindig rábíztam és tiszteletben tartottam. A fiam 29 éves felnőtt ember, tudja, hogy mit akar, és azt is, hogy viselnie kell a döntéssel járó felelősséget, én pedig mindenben támogatom. Azt tartják, hogy a változások viszik előbbre a világot, remélem, ez most is így lesz!”

 

Csak a szépre... „34 éve vagyok edző és ennek az időnek a felét Cseh Lászlóval együtt töltöttem. Azt szeretném, ha mindkettőnkben az maradna meg: volt az életünknek egy nagyon szép része, természetesen előfordultak nehézségek, azokat próbáltuk leküzdeni, ha nem is mindig sikerült. 17 év után ez a kapcsolat elfáradt, Laci mindenképpen újítani szeretne, és ezt akceptálnunk kell. Ugyanez a véleménye a klubomnak is” – nyilatkozta Turi György, a Kőbánya SC mesteredzője.

Címkék: úszás, Cseh László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!