Van Jolly Jokerünk, de a világ nagyon erős - Hosszú, Kenderesi, Cseh és Kapás. A sportigazgató szerint – ha valakitől, akkor – tőlük mindenképpen érmet várhatunk a július közepén kezdődő, budapesti vizes világbajnokságon. Szántó Dávid alapvetően optimista, de óva int a hurráoptimizmustól.

 
Szántó Dávid

– Hogy állnak az előkészületek? Néhány hete még olyasmit lehetett hallani, hogy talán nem minden készül el időre.

– Haladunk folyamatosan. Két hét, az nagyon soknak tűnik, de valójában kevés. Én alapvetően optimista természetű ember vagyok, ezért azt mondom, biztosan minden készen lesz a megnyitóra. Olyan csapatok dolgoznak rajta, akiknek óriási tapasztalatuk van.

– Hatalmas várakozás előzi meg a versenyt, idehaza sokan már előre kiosztották a „minden idők legsikeresebb magyar szerepléséért” járó díjat. Elnézve a mezőnyt, ez erősen optimista várakozásnak tűnik.

– Én bízom benne, hogy minden idők legsikeresebb világbajnoksága lesz, úgy általában, ami a rendezést illeti feltétlenül. Ami a magyarokat illeti: minden esélyünk megvan arra, hogy mindennap legyen döntősünk, sőt éremesélyes döntősünk. Kiemelkedően legnagyobb esélyünk erre Hosszú Katinkával van, akit nyugodtan nevezhetünk Jolly Jokernek, és aki egyes-egyedül tudja, hogy hány számban éremesélyes.

– Azért a Világkupa-sikerek nem jelentik automatikusan a világbajnoki érmeket.

– Ez így van. Bármilyen furcsán hangzik is, a Világkupa egy kellemes kirándulás, egy jó erőfelmérő, hogy egy nagy világversenyre felkészülés félidejében hol tart a versenyző. De közben tudomásul kell venni, hogy a mezőny hallatlanul besűrűsödött 100 háton, 200 gyorson. De vegyesen nem sűrűsödött annyira, Katinkának 200 és 400 vegyesen nemigen van ellenfele. Mondhatjuk, hogy ez a két arany – hacsak nem jön közbe valami szörnyűség – meglesz.

– Egy másik magyar klasszis, Kapás Boglárka a legrosszabbkor, két hónappal a vb előtt azt nyilatkozta, hogy szakmai mélyponton van. Túl van rajta?

– Én úgy tudom, hogy kilábalt a gödörből, az utolsó versenyei is ezt mutatják. Szép eredményeket várhatunk tőle, bár ő hasonló helyzetben van, mint annak idején bárki, aki Egerszegi Kriszta ellen úszott. Az ő Egerszegiét Katie Ledeckynek hívják. Boginak az lehet a célja, hogy 400, 800 és 1500 gyorson minél közelebb kerüljön Ledeckyhez. Ha ez sikerül neki, akkor mindent kihozott magából.

– Kiktől várhatunk még dobogót?

– Cseh Lacitól 100 pillangón…

– 200-on nem annyira?

– Az nagy lutri. Ott inkább Kenderesi Tamástól várhatunk érmet. Az olimpiai bronzérme óta sokat erősödött (igaz, a mezőny is), és ha megtanult nagy világversenyen versenyezni, akkor minden előfordulhat.

– Még az arany is?

– Nem szeretnék túl nagy terhet rakni rá, de akár az is.

– Mi a helyzet Verrasztó Dáviddal? Nemrég fantasztikus időt úszott 400 vegyesen.

– Igen, megközelítette Cseh Laci Európa-csúcsát, és szerintem most is éremért úszhat majd. Hozzá kell tenni, hogy Dáviddal együtt öt olyan versenyző van ebben a mezőnyben, aki képes bármilyen érmet megnyerni.

– Az Európa-bajnok női váltónknak van esélye a világbajnokságon?

– Sok mindentől függ, a váltó összetételétől és a pillanatnyi formájuktól, de az időket figyelembe véve azt kell mondani, hogy az ausztrálok, az amerikaiak, a kanadaiak és a kínaiak is előbbre tartanak, szóval nagy meglepetés volna itt egy dobogós helyezés. Persze az, hogy itthon úszhatnak, képes megsokszorozni egy váltó erejét, erre is láttunk már példát.

– Ki lehet ennek a vb-nek a legkiemelkedőbb figurája most, hogy Michael Phelps nem versenyez?

– A nőknél egyértelműen Katie Ledecky. A férfi mezőny – Phelps távolmaradásával – kiegyensúlyozottabb lett, vagyis itt szinte bármi előfordulhat. Lehet, hogy új sztár születik. Amiben nagyon reménykedünk, hogy sok világcsúcs születik majd, a medence erre abszolút alkalmas. Az úszók szerint tökéletesek a körülmények, a víz pedig gyors.

– Mekkora az érdeklődés? Jól fogynak a jegyek?

– Azt látni, hogy ez minden idők legjelentősebb magyarországi sporteseménye, óriási az érdeklődés. Most indítottuk el az utolsó jegyeladási hullámot, szerintem mindenhol telt ház lesz.

– Az olimpián – és ezt többször el is mondta – legnagyobb fájdalmára nem tudósíthatott az úszóversenyekről, ami ellen úgy „tiltakozott”, hogy saját YouTube-csatornáján élményszámba menően közvetítette a számunkra fontos számokat. Most megint nem közvetíthet. Nem gond?

– Őszintén? Nem örülök neki, szívesen szurkolnék a mikrofon előtt. A sportigazgatóság elég nagy feladat, úgyhogy most elsősorban arra koncentrálok, de közben nagyon drukkolok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!