Alaposan megosztotta a sportvilágot, hogy a korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó, Vlagyimir Klicsko a napokban bejelentette, befejezi karrierjét. A kommentárok egyik felét két szóban lehet összefoglalni: „ideje volt”. A 41 éves ukrán bokszoló ugyanis legutóbbi két találkozóján vereséget szenvedett, ami, figyelembe véve, hogy 69 meccses profi karrierje során csak ötször kapott ki (miközben 64 győzelméből 53-at kiütéssel ért el), már azt mutatta: túl van a csúcson.

 
Vlagyimir Klicsko - A fotó forrása: dpa/PA


Sokan viszont – a kétszavas összegzésnél maradva – a „pont most?” kérdést teszik fel.

Az ifjabbik Klicsko utolsó, idei áprilisi mérkőzése ugyanis egybehangzó vélemények szerint az utóbbi évek legjobb nehézsúlyú összecsapását hozta, amelyet a brit Anthony Joshua végül úgy nyert meg a 11. menetben technikai K. O.-val, hogy a 6. menetben még ő járta meg a padlót. Nem csoda, hogy ezek után a nézők nagyon várták a látványos meccs visszavágóját, amelyre novemberben sor is kerülhetett volna – ha nincs a némiképp váratlan bejelentés.

Vlagyimir Klicsko az amatőrök között 1996-ban Atlantában olimpiai bajnok lett szupernehézsúlyban (91+ kg), majd rögtön átnyergelt a profik táborába: a magyar füleknek is ismerős német Universumhoz került, Fritz Sdunek kezei alá.

1999-ben egy alkalommal Magyarországon is bokszolt, az egykori, azóta leégett Budapest Sportcsarnokban: az első menetben kiütötte amerikai ellenfelét egy olyan gálán, amelynek főmeccsét Kovács „Kokó” István vívta. Egy évvel később megszerezte első profi vb-övét, karrierje során összesen 23-szor védett címet, 2006 és 2015 között pedig volt egy több mint 9 éves veretlenségi sorozata. Pályafutását látva jogosan fogalmazott úgy a rajongóihoz eljuttatott búcsúvideóban: „amatőrként és profiként is mindent elértem, amiről álmodtam, és most belevágok életem következő fejezetébe”.
 

Címkék: boksz, profi sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!