Szolnokon egy dicsőségfal hirdeti, hogy a városban valaha nem akármilyen vízilabdacsapat volt. A klubnál 1954 és 1964 között hatszor ünnepelhettek bajnoki címet, és ekkortájt három olimpiai bajnok (Boros Ottó, Hasznos István és Kanizsa Tivadar) is játszott a Tisza-partiaknál.

 
Kis Gábor

A lista most négyre bővült, a Pekingben aranyérmes Kis Gábor ugyanis nem kis meglepetésre két nappal azután, hogy az Egerrel bajnokságot nyert, a szolnokiakhoz szerződött. A 29 éves center neve az elmúlt három évben garancia volt a sikerre: az egriek előtt kétszer a Vasassal ért fel a csúcsra. Az idei fináléban sérülten játszott, majd miután átesett a régóta halogatott gerincsérvműtéten, ki kellett hagynia a sanghaji világbajnokságot. Lapunknak jelenről és jövőről nyilatkozott, de mint kiderült, a múlttal is tisztában van.

– Máris edzésbe állt?

– A héten elkezdtem a felkészülést Szolnokon, de úgy tűnik, a kelleténél jobban nekirugaszkodtam. Szerdán már nem bírta a terhelést a derekam, így egyelőre maradnak a könnyített, felvezető tréningek. Szerencsére nem siettet senki, a klubnál is készek kivárni, amíg teljesen rendbe jövök.

– A mostani klubváltása csendesebbre sikerült, mint az előző…

– Igen, sajnos tavaly a Vasastól kölcsönösen rossz szájízzel váltunk el. Az Egerrel csak egy évre szólt a szerződésem, és bár szerették volna, ha maradok, én a váltás mellett döntöttem. Megfelelő külföldi ajánlatom ezúttal nem volt, itthonról pedig magasan a szolnokiak ajánlata, tervei tetszettek a legjobban. Szerencsére Egerben megértették, hogy most jött el az az idő a pályafutásomban, amikor egy ilyen kihívásra van szükségem a fejlődéshez. Szolnokon nem egyik pillanatról a másikra akarnak csodát tenni, hanem többéves építkezés után jutnának el az újabb bajnoki aranyig.

– Ezek szerint tud a nagy elődökről!

– Persze, mikor először itt jártam, megnéztem a dicsőségtáblát. Úgy láttam, azért még nekünk is tudnának rajta helyet szorítani!

– Milyen célokkal vágnak neki a szezonnak?

– Azt le kell szögezni, hogy ez a Szolnok idén még nem bajnokesélyes. Nem tagadom, kockáztattam azzal, hogy ide igazoltam. Mikor megkerestek, még csak tervezték a további erősítéseket, azóta viszont már itt van többek között a világ- és Európa-bajnok szerb Gocsics, a korábbi magyar gólkirály Nyéki Balázs, valamint a román liga legjobbjának választott Negrean is. A célunk a bajnokságban és a LEN-kupában is a legjobb négy közé jutás. Kell azonban egy kis idő, hogy képet kapjunk a pontos erőviszonyokról, illetve, hogy kiderüljön, hogyan működünk csapatként. Egyet azonban ígérhetek: nagyon sokan fel fognak ránk figyelni!

– A legfontosabb talán az, hogy Kemény Dénes is köztük legyen.

– Igen, minden erőmmel azon leszek, hogy visszakerüljek a válogatottba, és ott legyek Londonban. A többiek a vb-n alaposan feladták a leckét, mert az elmaradt érem ellenére az utóbbi évek legjobb játékát mutatták. Az úgymond riválisaimmal, azaz Steinmetz Ádámmal és Hárai Balázssal egyébként jóban vagyunk, többször beszéltünk telefonon a vb alatt. Nem mondom, hogy egy-egy kihagyott helyzetüknél nem jutott eszembe, hogy „ezt de bevarrtam volna!”, miközben persze nagyon szorítottam nekik. Mégiscsak nagyobb kihívás két klasszis centerrel megküzdeni a helyekért.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!