Amit már hétfőn, az olaszok legyőzésekor sejteni lehetett, az szombat este a görögök elleni 9-7-es diadallal biztossá is vált: a magyar férfi vízilabda-válogatott első helyen végzett az A-csoportban, ezzel bejutott a legjobb négy közé az eindhoveni Európa-bajnokságon.

 
Egy Baksa László kapus bravúrjai közül

Aki csak a végeredményt hallja, akár azt is hiheti, szoros volt a mérkőzés, a mieink azonban végig kézben tartották a meccset. 2-0 után ugyan még egyenlítettek a görögök, ám innen előbb 5-2, majd 7-3 lett az eredmény. Az ellenfél ezután már nem került lőtávolba, a hetedik görög találat is néhány másodperccel a vége előtt született. A magyar csapatban Biros Péter és Kiss Gergely 2-2 gólt szerzett, a kapuban pedig ezúttal a szegediek hálóőre, Baksa László védett remekül.

Kemény Dénes együttesének utolsó, hétfő délutáni csoportmeccse így ugyan már tét nélküli lesz, de nagy kétségeink azért ne legyenek a török válogatott elleni mérkőzés kimenetelét illetően: a törökök négy kör után négy vereséggel, 20-72-es gólkülönbséggel állnak a csoport utolsó helyén. A következő „éles” meccs így a pénteki elődöntő lesz, hogy ki ellen, az majd a szerdai negyeddöntők során derül ki. A B-csoportban a szerbek zártak első helyen, mögöttük azonban nagy a tülekedés a horvátok, a montenegróiak és a spanyolok között, így egyelőre nehéz jósolni, de ha a hátralévő találkozókon a papírforma érvényesül, akkor alighanem az Eb-címvédő horvátok testén át vezet majd az út a jövő vasárnapi döntőbe.

 

 

Három meccslabda

Nemcsak a férfi kézilabdások győzték le pénteken az uralkodó olimpiai bajnokot, hanem a női vízilabdázók is. Merész András csapatának dolgát ráadásul nehezítette, hogy a Pekingben győztes hollandok hazai pályán szerepelnek az Eb-n – ami meg is látszott a kiállítási arányon. Hiába azonban a rengeteg emberhátrány (szám szerint 13), a magyar válogatott az utolsó negyedben – nem kis részben a végig parádésan védő, 20 esztendős Bolonyai Flórának köszönhetően – 8-6-os holland vezetésről fordított 9-8-ra. A mieink ezzel felettébb jó helyzetbe kerültek, már ami a legfőbb célt, azaz az olimpiai selejtezőtornát érő első öt hely valamelyikének megszerzését jelenti. A két meccs után százszázalékos együttes csak akkor végez ennél hátrébb, ha soron következő három mérkőzésén egyaránt vereséget szenved. Vasárnap 17:30-tól a szintén veretlen, a felkészülési időszakban legyőzött oroszok következnek, akik ellen már egy döntetlen is elég a csoportelsőséghez, amely automatikus négy közé jutást jelent. Ha ez nem jönne össze, a keddi negyeddöntőben (a papírforma szerint Spanyolország ellen) még mindig kiharcolható az elődöntő. Aki itt kikap, annak viszont csak egy reménye marad: a csütörtöki helyosztó az 5. helyért. A magyar lányok formáját elnézve viszont bízhatunk benne, hogy jövő szombaton az érmekért csatáznak majd. Ráadásul ahogy Merész András szövetségi kapitány a hollandok legyőzése után fogalmazott: „ha egy ilyen sikerből nem merítünk önbizalmat, akkor
semmiből!”

bezso

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!