A szerdai válogatott barátságos mérkőzéseket látva jelentősen gyarapodott azoknak a tábora, akik a februári (és az augusztusi) felkészülési meccsek eltörlését sürgetik. Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője is szóvá tette, hogy két, kisebb sérüléssel bajlódó játékosa, Robin van Persie és Thomas Vermaelen is pályára lépett hazája nemzeti tizenegyében.
Ők ketten végül megúszták, a szerdai nap azonban így is szedte az áldozatait. Az angol–holland (2-3) találkozón Steven Gerrard, Daniel Sturridge, Chris Smalling, illetve Klaas-Jan Huntelaar, a német–francia (1-2) összecsapáson pedig André Schürrle, Miroslav Klose, valamint Éric Abidal szedett össze kisebb-nagyobb sérülést. Gareth Bale a walesi válogatott edzésén szenvedett szalagsérülést, így néhány hétre ő is kidőlt.
Szombaton aztán kiderült, Wenger nem hiába félti annyira van Persie-t. A Liverpool elleni rangadón kis túlzással két helyzete volt a vendég Arsenalnak, a holland támadó pedig mindkettőt gólra váltotta, miközben a túloldalon egy kivétellel a nagyobbnál nagyobb lehetőségek is kimaradtak. Ebben néha a kapufa, néha pedig az Ágyúsok kapusa, Wojciech Szczesny játszott fontos szerepet, aki a 18. percben előbb kivédte Dirk Kuyt büntetőjét, majd a kipattanó utáni duplázást is sikerült bravúrral kiütnie. A mindent eldöntő gól a 92. percben esett, mégsem lehet azt mondani, hogy az utolsó pillanatban, hiszen a játékvezető Mikel Arteta hosszas ápolása miatt nyolc percet hosszabbított. A 27. forduló meglepetése, hogy a Chelsea kikapott a West Bromwich otthonában. Ami a menedzser, André Villas-Boas állását illeti, kérdés, hogy az újabb kudarc volt-e az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, tekintve, hogy a kékek távolodóban vannak a BL-től, már csak az Európa Ligát ígérő 5. helyen állnak.
Nincs irigylésre méltó helyzetben Bogdán Ádám. A magyar válogatott hálóőre ugyanis múlt héten a Chelsea, ezúttal pedig a Manchester City ellen védte a Bolton kapuját. Bogdán most megúszta két kapott góllal, a City pedig rekordot döntött, miután zsinórban 19. hazai mérkőzését nyerte meg. Szintén végig pályán volt Buzsáky Ákos, sőt, a QPR gólja előtt ő adta a gólpasszt.
A Bundesligában a Bayer–Bayern rangadót előbbi, azaz a Leverkusen nyerte, miután két hajrában szerzett góllal legyőzte a münchenieket. Tovább tart a Stuttgart és Hajnal Tamás lendülete: a svábok egy hete a Freiburgnak, most pedig a Hamburgnak rúgtak négyet. A magyar középpályás ismét gólpasszal vette ki a részét a Stuttgart sikeréből. Szalai Ádám fél órát kapott a Mainzban, amely kikapott a tabellát immár hétpontos előnnyel vezető Dortmundtól.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!