VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY - Kőműves Anita vezércikke
Orbán Viktor megint megúszta. Magyarország volt terítéken a héten Brüsszelben, sok hangzatos nyilatkozat és felszólalás született, de a legrosszabbat sikerült elkerülnie a magyar kormánynak. Komolyan fel sem merült az úgynevezett hetedik cikkely életbe léptetése, azaz hazánk uniós szavazati jogának megvonása – ez lenne a legsúlyosabb büntetés. Az ország számára. Orbán számára pedig az uniós pénzügyi támogatások megvonása – mert akkor hamar összeomlana rendszere, ám ez sem merült fel.
Sőt, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjének szerdai szavaiból úgy tűnik, a Fidesznek egyelőre attól sem kell tartania, hogy kizárják pártcsaládjából. Ez volt talán az egyetlen „valós veszély”, ami a héten a Fideszt fenyegette. A Néppárt pénteken, lapzártánk után tárgyalt a magyar kormány viselt dolgairól, ám a párt tagjainak nyilatkozatai alapján feltehető volt már a hét közepén, hogy Orbánékat itt sem éri nagy baj az ejnye-bejnyén kívül. Igaz, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a CEU-ügy miatt, ám azok mindig nagyon sokáig húzódnak – ha addig semmi sem változik, az eljárás végére az egyetem már rég be is zárhat. (Hogy miképp reagál arra a néppárti kérdésre a kormány, hogy írja át a CEU-törvényt, pénteki lapzártánkkor még nem lehetett tudni. - A néppárti elvárás egyértelmű, de Orbán a szokásos pávatánccal próbálkozik - a szerk.)
Mindezek ellenére a brüsszeli sajtó arról ír: megfordult az események iránya, Orbánnak egyre nehezebb dolga lesz az unióban, amikor odaszalad és megpróbálja kimagyarázni magát. A háttérben egyre több néppárti képviselő szeretné a Fideszt a pártcsaládon kívül látni. A Politico szerint már az EPP vezetőinek, Joseph Daulnak és Webernek is „elege van” Orbánból.
Eközben Orbán is egy lépéssel messzebbre ment, mint korábbi brüsszeli fellépései során. Bevitte az uniós épületekbe azt a retorikát, amit eddig csak a hazai közönségnek tartogatott, és Brüsszelben is előadott egy olyan „sorosozást”, amely még Németh Szilárdnak is becsületére válna. Az uniós kollégák elhűlten hallgatták Orbán szavait arról, hogy az amerikai-magyar befektető migránsok millióit akarja Európába telepíteni. Minden bizonnyal Orbán is tudja, hogy Brüsszelben egy-egy ilyen kijelentés után mindenki csak kineveti, ezért nincs kétség, hogy ez a beszéd is a hazai közönségnek szólt. A koncepció világos: a harcias miniszterelnök Brüsszelben is felveszi a harcot az ördögnek kikiáltott Soros ellen, aki egyébként éppen egy nappal később érkezett ugyanoda, ahol Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a helyi sajtó szerint „államelnöknek kijáró” módon fogadta. Ezt a magyar kormány úgy értelmezi majd, mint újabb bizonyítékát annak, hogy Brüsszel is Soros zsebében van.
Ám Juncker és Soros közös, mosolygós fotójának az a valódi üzenete: Viktor, te már megint hülyeségeket beszélsz!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!