Tették, mert tehették. Nekünk ne volna ismerős a képlet, az ellenőrizhetetlen túlhatalom túlkapásairól?!
Megint igaza lett a 19. századi bölcsnek, Lord Actonnak, aki szerint a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál. Ma már az amerikai közéletben sincs senki, aki ne ismerné be, hogy a 9/11, a toronyromboló terrortragédia nyomán – az elérhetetlen abszolút biztonságot kergetve – abszurddá növekedett a titkosszolgálatok befolyása: hovatovább eléri az egymilliót a „szigorúan titkos” ügykezelők száma. S a gigantikus gépezet politikai ellenőrzése alighanem szintén elérhetetlen ábránddá válik. A kelet-nyugati hidegháborúból ismert – a szovjet birodalom összes kommunikációját beszippantó – „porszívó” mára globálissá vált. S a („poloskákat” kiiktató) komputertechnológiában, de még inkább az erre fordítható anyagiak tekintetében mindenki fölé tornyosuló Amerika mára jószerivel mindent tud, de egyre inkább semmit sem ért. Lehet, hogy a végén Oszama nevet, mert a felhőkarcolók lerombolásánál is nagyobb kárt okozott Amerikának?
De Lord Acton nemcsak az elképesztő méretűvé bővült biztonsági apparátust kísérti, hanem az elvben azt felügyelőket is. Nincs csábítóbb a korlátlan hatalomnál. Ha áthághatatlan pakisztáni hegyek között robotpilótákkal kilőhetünk hasztalan üldözött terroristákat, hát miért ne tennénk?! S lehurrogjuk az okvetetlenkedőket, hogy pár gazemberért sokmilliónyi pakisztánit fordítunk szembe Amerikával. Hasonlóan, ha lehallgathatjuk ellenségeinken kívül barátaink vezetőit is, biztosan akadnak rá vevők a washingtoni kormányhivatalokban. Hiszen egy volt francia külügyminiszter, Kouchner nevezte pusztán irigyeknek az európai háborgókat, akik ha tehetnék, ugyanezt tennék, csak nincsenek meg hozzá az eszközeik. Az NSA amerikai kormánytisztviselőktől kapta meg a német és más politikai elit tagjainak mobilszámát, s gyerekjáték volt a szuperkomputereknek megtalálni a tűt a sok millió lehallgatás szénakazlában. S a titokszolgák nem óhajtották elvinni a balhét, közhírré tették, hogy a külföldi állami főnökök lehallgatására mindig megkérték – és ezek szerint meg is kapták – az engedélyt előbb Bush, majd Obama Fehér Házától.
Merkel (sűrűn használt) mobilját pedig már kancellársága előtt kiszemelték, ami politikailag egyfelől jó orra vall, másfelől gondatlanságra. Hiszen nemcsak a német jogot sértették meg, hanem – a lelépett Snowden jóvoltából – a kémkedés főszabályát is: ne bukj le! S az elnöknek nincs kibúvója, hiszen legalább akkora baj lenne, ha nem tudott volna róla, vagyis tényleg a titkos lovak közé dobta a gyeplőt. Obama szerencséjére a szövetségeseinek háborgása nem lehet korlátlan, utóvégre – amint az amerikaiak nem győzik hangoztatni – kémkednek ők is, ha szerényebben is. De ami lényegesebb: a NATO-partnerek végső soron az amerikai atomgaranciára alapozzák nemzetbiztonságukat. Egyébként sem árt ilyenkor a bölcsesség. A hetvenes években egy amerikai tényfeltáró újságíró, Jack Anderson megírta, hogy a CIA lehallgatja a szovjet vezetők autótelefonos kommunikációját. S azért bátorkodott ezt elárulni, mert a legnagyobb, a CIA megkaparintotta titok az volt, hogy Podgornij élénken ecsetelte az Olga nevű masszőz erényeit Kosziginnak. Vagyis a célszemélyek számoltak a lehallgatással. Hiszen az ő embereik ugyanezt művelték Washingtonban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
