Ha egy hatalombirtokos vagy arra ácsingózó külföldre látogat, minden szavát illik megfontolnia, hiszen óvatlanságával, oktondiságával, pláne otrombaságával nemcsak magának árt, hanem hazájának is.
Ilyenkor a politikus is jól teszi, ha diplomatikusan viselkedik, s nem elefántként a porcelánboltban. Egy – a Fehér Házra pályázó – amerikai elnökjelöltnek jószerivel kötelező a külföldi körút, mert ugyan nem a külpolitika dönti el a novemberi választásokat, ám a külvilági jártasságot muszáj bizonygatni, kivált a hivatalban és ekként előnyben lévő elnök ellenfeleként. Romney is gondosan kiválasztotta útja állomásait, Amerika szerinte nem kellően megbecsült barátait, hogy e helyekről, Londonból, Jeruzsálemből, Varsóból üzenhesse haza: neki az Obamáénál jobb lesz a szövetségesi politikája. A szép terv már az elsőn dugába dőlt, mert a republikánus elnökjelölt pártja jelképállatához, az elefánthoz illően viselkedett a brit fővárosban, ahová pedig azzal – a fekete elnökre tett nem is finom célzással – indult, hogy ő érti igazán azt, ami összeköti az angolszászokat. Hogy aztán rögtön érkezéskor leszólja a házigazdák olimpiáját. Hagyján, hogy a brit kormányfő sem késett a Romney rendezte Salt Lake City-i téli játékok és a londoni polgármester a vendég lefitymálásával, de a helyi bulvárlapok goromba címei az óceánon túlra is elharsogták, mire tartják a tapintatlan látogatót.
S ha egy rossz üzlet beindul, abban sincs megállás. A novemberi zsidó szavazatokat Obamától elcsábítani igyekvő Romneynak sikerült Izraelben is vihart kavarnia a palesztinokra tett becsmérlő megjegyzésével, s még a szintén sok millió lengyel származású amerikainak szóló varsói udvarlást is elrontotta sajtóemberének goromba odaszólása az elégedetlen tudósítóknak. Kik hiába kiabálták kérdéseiket az elnökjelölthöz, miután a repülőgépén a közelébe sem juthattak. Holott éppen ezek a fedélzeti „smúzolások” szokták szolgálni legjobban a politikus imázsát. Ha már nem jött össze, mint négy éve Obamának a parádés európai fogadtatás (Berlinben kétszázezres gyűléssel). Bárhogyan is: egy hazai bölcs világpolitikai beszéddel jobban járt volna, mint e bakisorozattal.
Utóbbit a mi erdélyi látogatónk esetében aligha mondhatnánk, hiszen okoz ő galibát, éppen eleget itthoni megnyilvánulásaival is. Orbánnak is „kötelező” penzuma immár a tusványosi szereplés, ahonnan eddig ő is elsősorban haza üzent, olykor válogatott gorombaságokat (a baloldal, ha csak teheti, ráront nemzetére). S önmagában még az sem volna baj, hogy értésre adja ottani politikai rokonszenvét, például amikor együtt szerepelt a román elnökkel. Az már nagyobb gond volt mindig, hogy Erdélyben is válogat a magyarok között, ráadásul makacsul rossz lovakra téve. De beleszólni, ráadásul ennyire kritikus szituációban, a romániai belpolitikába egyszerre otrombaság és oktondiság. S le - kezelő is, hiszen semmibe veszi a nemzetközi szokásokat (a kanadaiak hajdan még De Gaulle-t is hazaküldték, amiért túlzásba vitte a québeci szeparatista franciák lelkesítését). Elefánti stílus a kényes helyzetben lévő magyar kisebbséget „eligazítani” a népszavazásra, s több mint bűn: hiba tálcán kínálni az ürügyet az őszi választásokon esélyes bukaresti kormánypártnak a megbüntetésükre. Mert Romney legalább csak magának ártott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
