Ne gyanakodjanak címtévesztésre: alig hanem Obama sem tudott volna a maga szemszögéből jobb alelnökjelöltet kiszemelni a Fehér Házat tőle elorozni próbáló vetélytársának, mint azt a Paul Ryant, akit a republikánus jobbszárny – benne a szélsőjobboldali Tea Party mozgalom – kényszerített Romneyra.
Ujjonganak is a múlt hétvégi bejelentés óta az amerikai politika két ellentétes oldalán. A demokraták azért, mert a szociális kiadások és persze az adók drasztikus csökkentésének legradikálisabb képviselőjét választva maga mellé, a republikánus elnökjelölt pompás és vélhetően hatásos kampánytémát kínált Obama csapatának, s ez elterelheti a közfigyelmet a Fehér Háznak kellemetlen pangó gazdaságról. Az ultrakonzervatívok pedig azért, mert Romney esetleges novemberi veresége után új bajnokuk (reményük szerint a jövendő új Reagan) a párt meghatározó figurájává válik. Mintha ez járhatott volna magának Romneynak a fejében is, aki kacagást kiváltó nyelvbotlással (freudi elszólással?) úgy mutatta be kiszemeltjét, hogy „az Egyesült Államok következő elnöke”.
Amúgy egy alelnökjelölt vajmi ritkán számít mérlegbillentőnek, s ha néha mégis, akkor inkább lehúzza a párost, mint éppen négy éve Obama ellenfelének, McCainnek a meghökkentő kijelentéseivel és tudatlanságával gúny tárgyává vált párja, Sarah Palin. Kit egyébként szegény McCain ugyanúgy a kampány kedvezőtlen alakulása láttán és hasonló nyomásra vett maga mellé. Máris baljós jel Romneynak, hogy a Gallup sebtében készült felmérésén Ryan kapta a legalacsonyabb százalékot az utóbbi három évtized alelnökjelöltjei közül. Holott Obamáék még csak most készítik azokat a kampányfilmeket, amelyekben riadóztatni igyekeznek széles társadalmi csoportokat Ryan vészes elképzeléseivel. Aki ráadásul már az első héten belegabalyodott korábbi kijelentéseinek magyarázgatásába.
Nem kell hát csodálkozni, hogy bár a hó végi republikánus konvenció a Romney–Ryan párost teszi hivatalossá, a demokraták tüstént fordítani fognak és Ryan–Romney párként támadják majd őket. Annál is könnyebben tehetik, mert a szupergazdag Romney nemcsak adóbevallásait rejtegeti, hanem valódi énjét, viszont a különben kedvesen mosolygó Ryan brutális államszanálási terve a katonai kiadásokon kívül mindent drámain lefaragna, benne az öregek egészségbiztosítását, s még a nyugdíjrendszert sem hagyná érintetlenül. S csak hab a Fehér Ház tortáján, hogy ezzel együtt csupán 2030-ra ígéri a költségvetési Kánaánt (a dúsgazdagoknak, tehát Romneynak is azonban azonnali adócsökkentést). Obama tehát Roosevelt és Truman módjára védelmezheti tőle a (nemcsak színes, hanem fehér) szegényeket, de az Amerikában széles középosztályt is, a nyugdíjasokat és fiatalokat. Ezt tette volna amúgy is, ám mennyivel könnyebb lesz Ryannel együtt ostorozni a republikánusok által ajnározott (büdzséprogramjukká tett) tervét, amelytől Romney eddig finoman próbált elhatárolódni, s immár hiába is tenné. Egy liberális intézet szerint a Ryan-terv szteroiddal kezelt fordított Robin Hood-program, vagyis a szegényektől vesz el, hogy a gazdagoknak adja, persze Amerika megújításának hangzatos címkéjével. Reagan, majd Bush adócsökkentései irdatlan deficitet eredményeztek, míg Clinton adóemeléssel is kombinált ésszerű kiadáscsökkentései eltüntették a hiányt. Ritkán áll ennyire egyértelmű, két jövő közti választás előtt Amerika.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
