Elege van már az ismerősömnek a megszaporodott kerti partikból. Pedig most van annak szezonja, lehet jókat fröccsözni, abba is jó bor kell. Fröccsözni ő elegánsan, amúgy irodalmiasan szokott. Kisfröccsel kezd, amiről József Attila írta, hogy egy füttyre lecsúszik, az idő múlásával köszön be Móra Ferenc, a húzás, ahogy elnevezte, „ide a gallér mögé”, két deci borhoz olyankor már csak egy deci szóda dukál. Estére aztán rendszerint eljut a drága jó Krúdyig, ő ugyebár kilenc deci borhoz adta azt az egy deci vizet. Így iszogatnak bedobozolt holmik közt, édesbús hangulatban.
Búcsúbulikra jár, elköszönni ismerősöktől, barátoktól. Azoktól, akik mennek. Innen, Magyarországról el. Csak egy kis időre tervezik, de tudják, elhúzódhat majd a kis idő. Eladják a házat, a kocsit, kiveszik a gyereket az iskolából, a pénzt meg a bankból. Osztrákból, persze. És elmennek ebből az országból. Londonba, Brüsszelbe, Berlinbe, ki melyik nyelvet bírja. Rosszkedvűen mennek. De a rosszkedv is jobb a fásultságnál.
Azok mennek, akik mehetnek. Mert megtehetik. Telik rá pénzből, meg kapcsolatból. Akik jobban, sokkal jobban élnek a többségnél. Világlátott, maguk szakmájában sikeres emberek. Elitnek mondaná őket a tudomány. Nyugatias európai polgárnak. Hát ezért mennek közülük sokan. Mert ami körülveszi itt őket, az már se nem nyugatias, se nem európai, de még csak polgári sem, ha a szót nem politikai beszédben, hanem egy értékrend, életmód jelzőjeként használjuk.
A válság után is talpon maradt vállalkozó saját búcsúbuliján, már a Krúdy-fröccs hatása alatt meséli, megkeresték az „új arisztokrácia” képviselői, ha adja a cége felét, ingyen persze, akkor nyerhet sok közbeszerzést. Ha nem adja, nem lesz megrendelése, azt garantálni tudják. Ő ellenállt egy ideig, aztán adta az egészet, kevesebbért, mint amennyit ér, de néhány év londoni tartózkodásra elegendő pénzért. Másikuk évtizedek alatt építette fel kis vállalatát. Tanácsadó, így hívják ezt mindenfelé. Mifelénk ez a tisztességtelen ügyeskedőnek lett szinonimája. Ő meg tudja németül is, amit magyarul megtanult, megy hát Berlinbe családostul. Van, akit közhivatalból bocsátottak el indokolás nélkül, ha csak az nem számít indoknak, hogy élt és dolgozott már a fülkeforradalom előtt is az akkori kormányoknak. Ő Brüsszelig megy, hátha ott, Európában, értékelik a tapasztalatot.
Azt mondja az ismerősöm, felhagyott már a győzködéssel. Eleinte próbálkozott. Hol észérvekkel, hogy semmi sem tart örökké, hol indulatosan, hogy csak a gyáva menekül. Már nem pöröl. Mert kifogyott a válaszokból, ha visszakérdeztek: mikor lesz más, kivel, hogyan? Nincs most erre válasza senkinek.
Esetleg az EU, mondja, most, hogy véget ér az elnökség, lejár az udvariasság időszaka is. Olvasta, mit mondott a szlovén miniszterelnök, hogy elszigetelés jön, meg keményebb hang Magyarországgal szemben. Attól talán észhez térnek – inkább kérdezi, mint mondja. Külföldiekkel dolgozik ő is, unja már az állandó érdeklődést, hogy mi folyik ott nálatok. Cikik lettünk, mondja. Az elnökség is rosszkor jött nekünk, mert hát más is vizelt már a medencébe, de mi fél évig a trambulinról tettük.
Eddig pironkodva félrefordították a fejüket az úszómesterek, most aztán szólhatnak keményen. Persze a magyar ellenzék szerepét ezután sem veheti át az unió. Olvasott ember az ismerősöm, tudja, Magyarország most nincs Európa első tíz problémája között. Előttünk a görögök, portugálok, spanyolok, írek, melegítenek az olaszok, tele van hazai gondokkal minden uniós vezető. Kapunk majd karcos mondatokat az alkotmány miatt és elmeszelhetik a válságadókat, de ettől csak a kínosságunk lesz nyilvánvalóbb, változni aligha fog bármi és bárki.
A kormány is rendez búcsúbulit a hétvégén, így adjuk át az EU-elnökséget. Ismerősöm mondja, fellép ott a kedvenc zenekara, elmenne hát szívesen. De nem tud, programja van. Másik búcsúbuliba hivatalos. Nem Európától, csak egy európaitól megy elköszönni megint.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
