Nyár derekán kár méregdrága citromot nyalogatni egy savanyú, torz fintorért: vessen egy pillantást a svájci frank árára! A hatás még őszintébb. Odajutottunk, hogy a magyarok minden hetedik forintjukat törlesztésre fordítják, s ami még fájóbb: minden huszadikat kamatfizetésre. A svájci frank szárnyal, napról napra drágább, és nincs, aki megjósolja, hol a plafon.
Vajh mitől váltott rakétaüzemmódra a frank? Olyan ez, mint egy repülőbaleset: több súlyos ok eredője a katasztrófa.
Először is: a 2008-as válság után képtelen volt a világ kikecmeregni a bajból. Az államok, mentve a menthetőt, pénzt pumpáltak a gazdaságba, segítve bankokat, ipart, kereskedelmet, csak hogy ne süllyedjenek még mélyebb recesszióba. A vállalatok köszönik, azóta jól vannak, ám a költségvetések világszerte rogyadoznak. A görög mentőcsomagokat már százmilliárdokban mérik, és szinte hírértéke sincs az ír és a portugál válságnak, a spanyoltól és az olasztól még rettegnek, ám már itt is van az új szenzáció: szeptembertől Amerika is fizetésképtelenné válhat. Ki az, aki ilyenkor euróba vagy dollárba öli megmaradt pénzét?
A jüan még futurisztikus, maradt hát a világháborúban tesztelt kis alpesi ország, Svájc, ahová ömlik a pénz a világ minden tájáról. Ha ilyen keletje van a svájci franknak, persze, hogy szárnyal.
Másodszor: mi, magyarok mindig büszkén feszítettünk, hogy mi minden tud eszünkbe jutni, ami másnak nem. Aztán rájövünk: mintha nem csak nekünk lenne ennyi gógyink az üzlethez. Amikor a svájci jegybank egy százalék körülire mérsékelte az alapkamatot, a magyar bankok szinte tukmálták a frankhiteleket a kedves kuncsaftoknak. Megtévesztették őket? Dehogy. Negyedéért, ötödéért tudtak hitelt szerezni azoknak, akik vállaltak némi kockázatot az árfolyam-ingadozás miatt, mint a forintban eladósodóknak. Mindenki számolt. Ha a frank emelkedik, és elmegy akár 200 forintig – és egy európai deviza nem szokott 30%-ot erősödni rövid időn belül –, még akkor is jobban járnak a forintosoknál. Ennyi esze azonban másnak is volt a világon.
A francia ingatlanvásárlók több mint egyharmada, a lengyelek 40%-a, az olaszok majd’ fele ugyancsak svájci frankban vett fel hitelt. Ezermilliárdokért adták el a svájci frankot és vettek eurót, forintot, zlotyt… Persze, hogy padlón volt az árfolyam. Ám ma már a törlesztés idejét éljük, és hónapról hónapra Európa valamennyi bankja euróért, forintért, zlotyért svájci frankot vásárol. Nem elég tehát, hogy a tartalékok Svájcba menekülnek, de még a hitelesek tízmilliói is mind-mind fölfelé tornásszák az alpesi pénz árfolyamát.
Harmadszor: egyre jobban megy a svájci gazdaságnak. Pestiesen szólva: nagyon ki van találva az ország. A lényegtelennek tűnő svájci ipar minden eleme izmosodik. Nő a minőségi élelmiszerek forgalma, újabb és újabb készítményekkel állnak elő a gyógyszergyárak és a válság után szinte felrobbant a luxuscikkek piaca, ami Svájcban mindenkinek mosolyt csal az arcára. Nem olcsó ágazat egyik sem. A gyógyszeresek milliárdokat költenek kutatásra, fejlesztésre, de egy-egy óraremek megálmodása is taplóként szívja a pénzt – ami van bőven a bankokban. Svájcban nem gond a hitelezés.
Negyedszer: az izmosodó svájci frank, mint sebzett hal, úgy vonzza a cápákat. A biztos árfolyam-emelkedésre rárepülnek a spekulánsok és néhány év alatt már-már a gyarmatosítók kincséhez mérhető vagyont szerezhetnek a pénzpiac császárai.
Mitől várhatunk némi enyhülést a devizapiacon? Csupán hiú remények kecsegtetnek. Például ha a svájci bankok rogyadozni kezdenének, de már az is elég lenne, ha olyan rossz hírüket keltenék, mint a brit vagy spanyol bankoknak. Erre azonban nincs sok remény. Az ország két vezető óriása, a UBS és a Credit Suisse már három éve zuhanórepülésbe kezdett. Manapság is harmadát, negyedét érik a részvények, mint 2007-ben. Ám az a szó, hogy „alultőkésítettség” vagy „elégtelen tőkemegfelelés” alighanem egyetlen svájci nyelvjárásban sem értelmezhető. A remény tehát igen csekély. A frank emelkedni fog és legföljebb akkor éreznek 2-3 évre enyhülést honfitársaink, amikor 180 forintnál rögzítik az árfolyamot, csökken a törlesztőrészlet, ám ezzel csak klónozták a hitelszámlákat. Délibáb ez is, hiszen immár forintban is lesz egy, melyet lehet majd évtizedekig nyögni, momentán frankonként 55 forintnyi teherrel. Svájci frankot ettől senki sem kap olcsóbban.
Mondhatnánk, bánja mindezt az, aki nem számolt a bajjal és vásárolt üptre házat, kocsit, vállalkozást magának. Mégsincs ez így. A kormány gazdaságpolitikája csaknem mindent egy lapra tett fel. Óriási lukat vágva a költségvetésen drasztikusan csökkentette az adókat, bízva abban, hogy ettől majd élénkül a gazdaság és kint hagyott több mint 350 milliárd forintot az adófizetőknél abban a hitben, hogy ettől fellendül a belső fogyasztás is, ami minden fellendülés alapja. Erőltetett ütemben akartak izmos magyar középosztályt kreálni. Mindegy, hogy ennek az árát ki fizeti majd meg. A svájci frank épp ezt az illúziót teszi tönkre, mert akikre a kormány százmilliárdokat költött, azok jottányit sem vásárolnak többet, hanem a pénzt hónapról hónapra beviszik a bankba és fizetik a dupláját annak, amennyiért néhány éve vásároltak. Épp azokból akart az Orbán-kabinet a nemzet gerincéül szolgáló középosztályt faragni, akik egy-két éve képesek voltak új házat építeni, saját vállalkozásba fogni. Most az ő vállukat nyomja a legnagyobb teher. A súly évtizedekig nem lesz könnyebb és félő, a cseperedő középosztály lassan, de biztosan lesüllyed a több millió magyar szegény közé. Ráadásul ezért a tragédiáért nem csupán magunkat okolhatjuk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!