Napóleon biztos Romneyt tenné republikánus elnökjelöltnek, hiszen tábornokai kiválogatásánál leginkább azt mérlegelte, melyikük szerencsés. S a január eleje óta tartó vetélkedő éllovasa tagadhatatlanul annak mondható: sorra kopnak le mellőle az elsőségét rövid ideig komolyan veszélyeztetni látszók, őt ideig-óráig lehagyók. Hiába csetlik-botlik a pártelit kiszemeltje, a vetélytársak éppen a kritikus pillanatban buknak orra.
Lévén Michigan Romney „családi állama” (apja ott volt kormányzó), így ottani kudarca nyomán a szintén ultrakonzervatív – bírálói szerint szinte teológusnak ható – Santorum akár el is húzhatott volna. Igaz, neki és nézeteinek novemberben vajmi kevés esélye lenne, ahogy egykor a hasonló Goldewaternek és a másik oldalon McGovernnek sem volt. A republikánus elit éppen ezzel érvel a mérsékelt Romney mellett, akit azonban csak nagy kínnal képesek rátukmálni a saját táborra. Még csak ment, amikor úgy látszott, hogy Obama simán verhető, de a gazdaság fokozatos, bár lassú javulása egyre növeli az elnök elfogadottságát, s teszi elavulttá Romney fogadkozását a megjavítására. S ugyan miért voksolnának rá az elnökválasztásokat eldöntő független szavazók, ha a republikánus vonzalmúak is fanyalognak a láttán? Itt mintha véget érne az éllovas szerencsesorozata, a felméréseken rendre kikap Obamától, legfeljebb kevesebbel, mint Santorum.
Így aztán holnapután csak a kedd lesz szuper az egyszerre tíz republikánus előválasztással és az elnökjelöléshez szükséges 1144 küldöttből négyszáz megválasztásával, a mezőny a legkevésbé sem az. Még lamentálnak a hithű publicisták, hogy Obama mekkora veszedelem Amerikának, ám a bölcsebb konzervatív hangadók, mint a reaganista George Will már a Fehér Ház reménytelennek látszó meghódítása helyett az elnök kongresszusi ellensúlyára terelnék a figyelmet, s új reménységeket keresnek – 2016-ra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!