„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” Ismerős a mondat? Bizony, George Orwell nevezetes negatív utópiájának főszereplője, a Szeretet-minisztérium cellájában megkínzott Winston Smith ismétli így a Párt jelszavát.
Hősünk az Igazság-minisztériumban volt hivatalnok, ahol a múltat hamisították a Párt mindenkori érdekei szerint: ami nem tetszett a Pártnak, azt akár kiradírozták a történelemből, ha éppen hiányzott valami, azt hozzáírták. Dicséretes az élharcos fülkeforradalmárok gondolatrendőri buzgalma: a Ministry of Truth még be sincs rendezve, máris munkához láttak. Természetesen a Szabó Ervin Könyvtár névadója kapcsán kibontakozott skandalumról van szó. Hadd szögezzek le valamit gyorsan, mielőtt a nyájas olvasó az ügy „túllihegésébe” belefáradtan legyintene, valami olyasmit gondolván: eddig a „Szabó Ervinbe” mentem, ezután legfeljebb a „Hamvasba” ballagok könyvet kölcsönözni. Sok szót nem érdemelne a dolog, ha néhány történészt mímelő fajankó csínytevéséről volna szó csupán, nem pedig átgondolt, felépített akcióról, amelynek önmagán túlmutató jelentősége lehet – ha célt ér. A történet, gondolom, széles körben ismert. Először a Magyar Hírlap feliratot viselő nyomdaipari termék közölt kolumnás írást Egy magyarellenes „népforradalmár” címmel (az ott megszokott alpári színvonalon), majd szélsőjobboldali „történészek” lendültek több fronton támadásba, követelve a fővárosi könyvtár nevének megváltoztatását. Az alanyi költőből tárgyi államtitkárrá avanzsált Szőcs Gézát is sikerült támogató nyilatkozatra bírniuk, talán nem tudta, talán nem érdekelte, hogy ez ügyben nincs hatásköre a minisztériumának. A lényeg nem is ez, hanem hogy beállt a csahosok közé, nagy lépést téve ezzel életműve erkölcsi lerombolása felé. A támadást szervezők célja, hogy a múlt értékelését saját kezükbe vegyék, leszámolva a „marxizmus maradványaival”, kitaszítsák a nemzeti tradíció köréből munkásmozgalom és a magyar progreszszió szellemi örökségét. „A 125 éve született Szabó Ervin – azon fölül, hogy a szó szoros értelmében nagy ember volt és kulcsfigurája a legújabb kori kelet-közép-európai történelemnek, óriások nemzedékéből is kimagasló szellemi sziluett” – írta 2002. augusztus 31-én Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságban megjelent méltató cikkében, kárhoztatva a törpe utókort e szellemi-politikai magányosságában is grandiózus, ám mindenkinek „kellemetlen” életmű elfeledéséért. Minden rosszban van valami jó, tartja a szólás, s ha másra nem, arra talán jó lesz ez a bornírt, kultúrharcos akció, hogy felébressze az érdeklődést a baloldal jószerivel elfeledett nagyjainak életművére. Jelesül Szabó Ervinére, aki nem csupán a ma róla elnevezett közkönyvtár gyűjteményének megalapozásával és hálózatának kiépítésével tett ezerszeresen többet a nemzetért, mint a most bokáját mardosók, hanem szellemi termékeivel is. Nem az a kérdés, hogy a kortársai nagyjai elismerését kivívó, ugyanakkor vitára ösztönző gondolatai mennyiben „igazolódtak be” – az ilyesfajta megközelítés maga is nevetséges. Útkeresése, problémaérzékenysége, műveinek inspiráló hatása még a tévedései ellenére is százszor többet ér a törpefejűek hangoskodásánál. Megemlíteni sincs módom e rövidke cikkben Szabó Ervin életműve minden fontos vonatkozását. Aki valóban kíváncsi rá, annak rendelkezésére áll Litván György monográfiája, de a korabeli baloldal vitái iránt érdeklődők is kielégíthetik igényeiket, ha mondjuk, kikölcsönzik a Szabó Ervin Könyvtárból a rendelkezésre álló irodalmat, az utóbbi években pl. Varga Lajos tárta fel könyveiben századforduló és a világháborús időszak szociáldemokráciájának történetét. Remélhetőleg a korszak és Szabó Ervin munkásságának legjobb ismerőit is arra készteti ez a támadás, hogy az érdeklődés felébredését kihasználva a széles közvéleményt ráébresszék a valódi értékekre. Az új keresztény-nemzeti „görénykurzust” (félreértések elkerülése végett: Szabó Dezső kifejezése) előkészítő támadók Szabó Ervint marxistaként szidalmazva, szélsőbaloldaliként felelőssé teszik „a kommunizmus” bűneiért és kozmopolita nemzetietlenségéért támadják. Akár Jézust az inkvizícióért – szokták profán és leegyszerűsítő hasonlattal jellemezni az eljárást. Szabó Ervin valóban forradalmár volt, a szó nemes értelmében, az elnyomottak, a kisemmizettek, a kizsákmányoltak érdekében kívánta az akkori igazságtalan és antidemokratikus rendszer megváltoztatását. Szellemisége tényleg diametrálisan szemben állt a mai fülkeforradalmárok hol újhorthysta, hol újfasiszta szellemi ellenforradalmi buzgalmával. Szabó Ervin anarchoszindikalizmusával kétségkívül forradalmibb álláspontot vallott, mint kora szociáldemokratáinak többsége. Államközpontú, erőszakos elnyomó rendszer, a totalitarizmus bármely formája azonban tökéletesen idegen volt a felfogásától, aki ilyesminek az előkészítésével vádolja, az csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy fogalma nincs, miről beszél. Gondolkodásától a dogmák követése állt a legtávolabb. Vitában állt a korabeli baloldali nézetek többségével, miközben magas színvonalon dolgozta fel kora társadalomtudományi eredmé nyeit. Osztályharcos volt, de számára ez nem a hatalom erőszakos megragadását jelentette, hanem az elbürokratizálódott, a pártpolitikai-választójogi küzdelemre összpontosító szociáldemokrácia felfogásával szemben a munkások közvetlen érdekérvényesítő mozgalmát. Igen, világforradalmár volt, csak annyira „nemzetietlen”, mint a „hígmagyar” Petőfi. Vajon ki volt az „igazibb” hazafi, az elnyomott munkások és földművesek érdekeiért, a népek békéjéért küzdő értelmiségi, vagy a hamis nemzeti mítoszokat gyártó és azokban elmerülve két vesztes háborús szerepvállalást, vele Trianont és Párizst előkészítő nacionalisták? Ébredjünk már fel! Ez lenne most soron? Odáig jutottunk, hogy Szabó Ervint meg kell védeni? Nem teljes abszurditás, hogy védelemre szorul a szépen bontakozó új kurzus szellemi verőlegényeinek támadásától? A Kedves Vezető már évekkel ezelőtt kihirdette az igét: a baloldal, ha csak teheti, ráront a nemzetre. Az előreszaladó „magánszorgalmú kutyák” csaholása jelzi, merre tart a gazdi. A munkásmozgalom, a baloldali és vele együtt a liberális gondolkodás kitagadása zajlik a nemzetből. Mélységesen téved, aki netán azt képzelné, hogy megáll a folyamat Szabó Ervinnél. Mi, akik tiltakozunk, nem egyszerűen egy könyvtár nevét akarjuk megőrizni. A baloldal önbecsülése, múltja és jelene nemzethez tartozásának elismerése a tét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!