Lehet csesztetni az ellenzéki sajtót – amíg van –, hogy túlságosan elfogultan kezeli a leendő kormánytagok megszólalásait, s néha mi is – akik Kósa Lajos elénk vetett gyöngyszemein hizlalódtunk – elszégyelljük magunkat, hogy nem gondoltuk elég alaposan végig, mondjuk Kásler Miklós professzor jövendő emberminiszter szavait a tízparancsolat és a betegségek összefüggéseiről vagy a magyar spirituális és szakrális ismeretek oktatásának fontosságáról.
Mentségünkre szolgál, hogy bár az előző kormány miniszterei és pártemberei részéről volt rá ösztönzés elég, ekkora asszociatív szakadék átugrására sem képességünk, sem erőnk nincs.
Hagynánk is az emberminisztert a szolgá¬lati bársonyszékével küzdeni, mert az ürességtől fölöttébb kongó heti miniszterjelölti meghallgatásokon teljesítményével kitűnt Nagy István, az agrártárca várományosa, aki szerint az afrikai sertéspestis – amely erősen veszélyezteti a magyar disznókat és az exportot is – úgy kerülhetett be Heves megyé¬be, hogy „egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett”.
Na most, egyetlen magyar agrárminisztertől sem várhatjuk el, hogy az afrikai menekültek – jelesül a rettegett muszlimok – vallási előírásaival és étkezési törvényeivel, miszerint nem ehetnek disznóhúsos szendvicset (sem), amit így el sem ejthetnek egy sikeresnek vélt erőszaktevés okán, hogy tehát ezzel tisztában legyen. Viszont e rejtett összefüggés feltárásával megfejelte azt a korábbi életerős ötletet, hogy a menekülteket a gyodára – lásd szerb határkerítés – akasztott disznóhússal kellene elriasztani az illegális bevándorlástól. Arról nem is szólva, hogy a képi látásmódra érzékenyebbek szeme előtt megjelenhet a szűk kormánystáb kipirult orcája, amint nyugtázza, hogy a szervilisebb miniszterjelöltek mily' találékonysággal tudják szolgálni a központ által gerjesztett hisztériát. És, amint egy miniszterjelölttől elvárható, egy másik bizottsági ülésen kitartott álláspontja mellett a végsőkig. Alkalmasnak is találták.
Amúgy egy virológus a 24.hu-nak elmondta: „az ASP-vírusról elég keveset tudnak a kutatók, eredetére is csak elmélet létezik, miszerint nagytestű, vérszívó atkák, úgynevezett óvantagok közvetítésével vándorolt a vadon élő afrikai sertésfajok egyedei között, de rájuk nem bizonyult végzetesnek. Az Európában is honos vaddisznó viszont fogékony és érzékeny rá. A mostani járvány egy afrikai sertéstakarmány-szállítmánnyal érkezett Grúziába 2007-ben, de ott sem a szállítmány fertőtlenítésével, sem a kór megjelenésével nem foglalkoztak kellő mértékben, ezért a betegség kiszabadult a vadállományra. Innentől elvész a kontroll, Eurázsia összes vaddisznóját nem lehet ellenőrzés alatt tartani, a betegség évente körülbelül 50-100 kilométert megtéve terjed nyugat felé. Európában rendkívül sok vaddisznó él, a populációk összeérnek, tehát időszerű volt egy komolyabb járvány megjelenése”.
Az Orbán-kormány hivatott képviselőjétől azonban az már végképp nem elvárható, hogy a 24.hu-t olvassa. Sírjunk vagy röhögjünk, nem tudjuk eldönteni: ki ez a mélabús ember, aki méltó várományosa bársonyszékének, s aki várhatóan betölteni hivatott a Kósa Lajos után maradt kozmikus hiátust.
Itt abba is hagynánk a kormányváltás e heti fő groteszkjét, a kormányfő immár három saját kabinetjét, a blődséget, hogy nem vezetni, hanem irányítani akarja a kormá¬nyát – nyilván ráirányítani a figyelmet az elejtett menekültszendvicsekre.
Hagyjuk el a politikát – ha el lehet hagyni – és nézzünk valami mást, ami – gondoljuk – még tisztábban megmutatja azt a több mint abszurdot, amiben élünk.
Méltatlanul visszhang nélkül maradt a hír: reménye sem volt a spanyol labdarúgóbajnokság közvetítési jogainak további megtartására a Sport Tv-nek. A Népszava azt írta: olyan cég döntött arról, hol láthatók a La Liga meccsei a következő három évben, amely nagyon jó kapcsolatot ápol Andy Vajna Spíler tévéjével. A közpénzből vágásérettre felhizlalt csatorna korábban sosem látott összeget fizetett a jogokért. Pontosabban ezeket az összegeket a magyar lakosság fizette ki. Hogy mennyit, az üzleti titok. Minta: Németországban a Sky közvetíti a spanyol bajnoki találkozókat, a csatorna szintén három évre 2,65 milliárd eurót fizetett a jogokért.
Ami biztos: ha a Spíler tévé nem kerül be más szolgáltatók kínálatába, akkor rengeteg szurkoló lemarad a spanyol találkozók mellett a Bajnokok Ligája és az olasz pontvadászat meccseiről is, mivel ezek is a Spíleren lesznek láthatóak ősztől. A csatorna a rengeteg meccs sugárzását – nála vannak az angol bajnokság, a gyorsaságimotoros-világbajnokság, azaz a Moto GP és az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) közvetí¬ tési jogai is – úgy oldja meg, hogy további két adót indít.
A sporttelevíziótól senki sem nyilatkozhatott a helyzetről, de annyit sikerült megtudni, hogy a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája elvesztése nem von létszámleépítést maga után. A csatorna sugározza majd ősztől a német bajnokság találkozóit. A Bundesliga jogai eddig is a Sport Tv tulajdonában voltak, de mivel a spanyol bajnokik, a kézilabda és labdarúgó BL megtöltötték a műsorsávokat, a német találkozókat „kölcsönben” az Eurosport 2 közvetítette Magyarországon.
Mint látni: Andy Vajna nem buta ember. Viszonylag gyorsan rájött, hogyan tudja a legtöbb nézőt a saját képernyője elé ültetni. Nem a magyar futballal, hanem az angollal és főként a spanyollal. Állami emlőkön él, tehát minden pénzt megért neki, hogy a spanyol bajnokság jogait is megkaparintsa. Meg is tette. Most aztán lesz annyi adója, amennyit a jogok elbírnak. Ha pedig valaki nem tud hozzájutni a spanyol La Ligához, hát magára vessen, miért nem pártolja Vajna gyarapodását, és kéri számon az ő csatornáit a szolgáltatóján. Hogy erre rámehet a kormányfőhöz egy időben kifejezetten lojális sporttévé spanyol pályákon ugyancsak otthonosan mozgó gárdája, hogy semmi köze egy valóságos tévépiachoz és a műsorfogyasztás szabadságához? Az mindegy. A Vajna-tévé elé kényszerített közönség még hálás is lehet, ha nem kap a meccsek között egyperces híradókat a menekültek eldobált szendvicseiről.
Bégetünk, bégetünk, miközben terelnek bennünket, mint a juhokat. Karámból karámba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!