Nem érti. Még mindig nem érti. Pedig ennél világosabban nem fogják, nem tudják, mert nem szokásuk elmagyarázni.
A magyar gazdaság válsága nem elsősorban a számokból következik, nem az államháztartási hiány, de még csak nem is az államadósság mértéke határozza meg. Kár tehát ezekkel védekezni.
Hogy mitől ér orrlyukig mégis a córesz, abban a magyar származású néhai tőzsdeguru – vagy, ahogy Szijjártó Péter mondaná: spekuláns – André Kostolany ad némi támpontot. Ő írta: „Mindenekelőtt az országban uralkodó pszichológiai beállítottság a döntő: fennáll-e a saját lehetőségekbe és a jövőbe vetett bizalom? Amennyiben megvan a bizalom, akkor majdnem mindent szabad. Az államháztartás és a kereskedelmi mérleg hiánya (…) szinte semmilyen szerepet nem játszik. Ha hiányzik a bizalom, akkor semmiféle gazdaság- és pénzpolitikai intézkedés sem segíthet.”
Szóval, a bizalom. Ez nem gazdasági, hanem politikai kategória. A magyar válság bizalmi krízis, nem gazdasági tehát, hanem politikai. Az oka, fura mód, mégis számmal leírható: kétharmad. Ebből fakad minden. Hogy kétharmaddal mifelénk mindent lehet. Csak az a bizonyos pszichológiai beállítottság szab gátat: a demokratikus meggyőződés, a felelősségérzet, meg a jó ízlés. Miután ennek híján van a mostani a kétharmad, oda lett minden, ami eddig biztosnak tűnt Magyarországon.
Ezt nem érti a miniszterelnök. Hogy már nem paragrafusokat kell csiszolgatnia, hanem gondolkodást, hozzáállást váltani.
Ha gaz spekulánsok – lásd: Kostolany – könyveit nem is veszi kézbe, a személyesen neki küldött üzenetekből értenie kellene. „Magyarország gazdasági és pénzügyi gondjainak forrásai túlnyomórészt belpolitikai döntésekből és intézkedésekből eredeztethetők” – ezt írta neki személyesen Barroso, az Európai Bizottság elnöke. „Az IMF kézzelfogható lépéseket szeretne látni a makrogazdasági stabilitás szempontjából fontos politika megvalósítására” – ezt meg Lagarde asszony, a valutaalap vezérigazgatója üzente a héten, pedig ő hivatalából adódóan ritkán használja a politika szót. Most mégis.
Orbán Viktor minderre azt válaszolta, várja, hogy megérkezzen, pontosan melyik paragrafusokat kifogásolja az EU és az IMF. Azt ugyan várhatja. Azt hiszi, jogászkodással megúszhatja. Nem érti, hogy nem (csak) törvényhelyekkel, hanem az egésszel van baj. Nem érti, hogy a „makrogazdasági stabilitáshoz szükséges politika” a kiszámíthatóságon múlik, és ebbe éppúgy beletartozik a médiatörvény ügye, az igazságszolgáltatás szervezeti rendje és a mégoly apróságnak tűnő adatvédelmi biztos pozíciója, mint a jegybanki függetlenség garantálása. A kormány válasza az Európai Bizottság és az IMF állásfoglalásaira az, hogy a jövő héten tematikus kormányüléseken tekintik át, működőképesek-e a sebtében meghozott törvények. Nem érti, hogy az a kormány, amelyik először dönt és utólag gondolkodik, nem méltó a bizalomra.
Nem érti, hogy ez a bizalom, és annak előfeltételeként a kiszámíthatóság, nem valamiféle világméretű összeesküvés részeként oktrojált elvárás. Hazug és álságos érv ettől a nemzeti szuverenitást védeni. Az a 84 százaléknyi magyar – lásd: friss Ipsos-kutatás –, aki szerint ma rossz irányba mennek a dolgok az országban, az sem vár mást. Többségük nem közösségi jognak hívja, nem demokratikus ethosznak nevezi, csak egyszerűen rühelli, ha azon kell lamentálnia, hogy – ha van még neki – hová dughatná el a pénzét saját kormánya elől.
Ő, aki régebben oly finom érzékkel rezonált a magyar néplélek rezdüléseire, mintha már ezt sem értené. Hogy már nem csak Európával, Amerikával, az IMF-fel, a pénzpiacokkal, meg a világsajtóval csatázik Csurka István oldalán. Hanem ezzel a 84 százalékkal. Ez nem kétharmad, ez több mint háromnegyed. Nem külső kényszer, hanem belső igény. Hát nem érti?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
