Nyulak vagyunk mindahányan. A laboratóriumi fajtából valók, amolyan próbalények.

Tesztelni akart minket a miniszterelnök, úgyis mint a közvélemény reakcióját, ezért nyilatkozott oda az osztrák bulvárlapnak a héten – így magyarázzák a magukat megnevezni nem kívánó fideszesek a komolyabb gerjedelmet okozó szavakat. De hisz’ szólt előre, lesznek itt még meglepetések. Nesze, itt van mindjárt ez: a következő tíz kormányt akarja megkötni a kétharmados gazdasági törvényekkel.

Van ennek a bulvárinterjúnak két elemzésre méltó olvasata. Az egyik aggasztó, a másik viszont, a látszat ellenére, komolytalan. „Teremthettem volna elnöki rendszert francia mintára, de nem tettem” – nos, ez aggasztó. Ez az egyes szám első személy. Mostanában túl gyakran beszél így, kezdem azt hinni, ekként is gondolkodik. Ha így van, érdemes szakemberhez fordulni. Nemrégiben jelent meg egy figyelemreméltó könyv hatalomról, emberi kapcsolatokról egy neves pszichoterapeuta tollából. Ebben olvasható: „csaknem bizonyossággal állítható – ha emberi dolgokról egyáltalán bármi is állítható teljes bizonyossággal –, hogy a hatalom személyiségtorzító hatásával szemben az ember nem rendelkezik immunitással. Tapasztalati alapon álló törvényszerűségnek tekintem azt is, hogy a hatalom személyiségtorzító hatása a legtöbbször fordított összefüggésben áll birtokosának intelligenciaszintjével”. Aggodalmaink tehát szakmaiak.

Amivel kapcsolatban viszont szeretném eloszlatni a félelmeket, azok a következő mondatok: „csak egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét, a gazdaság terén. És nem is csinálok titkot belőle, hogy e tekintetben meg akarom kötni a jövendő kormányok kezét. És nem is csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!” Persze első olvasatra levegő után kapkod minden jóérzésű demokrata, de ha jobban belegondolunk, még hálásak is lehetünk e szavakért. Dehogy tudja ő megkötni az utána jövő kormányok kezét. Megnehezíteni a dolgukat persze tudja, de azt már megszoktuk tőle. Ő a gúzsba kötést szeretné, jól tudom, de nem fog sikerülni semmilyen kétharmados törvénnyel. Viszont véghezviszi egyes szám első személyű tervét, azzal lehet, kirángatja a magyar politikát a négy évenként csúcsra járatott ígérethajhászásból. Hálára ezért van okunk. Ha tényleg kétharmados törvénybe foglalja az egykulcsos adót, meg az adókedvezményen nyugvó családtámogatási rendszert, azzal a demagógiamentes tiszta beszéd kényszerét állítja elő ellenfelei számára. Az pedig jót tesz nekik is, meg az országnak is. Orbán Viktor, tán észre sem veszi, de most ad programot ellenfeleinek – nem lenne haszontalan, ha a kongresszuson túl legalább ők észrevennék.

A választói felhatalmazásnál nem erősebb semmiféle első szám első személy, semmilyen kétharmados törvény. Ha a kétharmadba betonozott orbáni adórendszert meg akarja – mert meg kell – változtatni a majdani kihívó párt és kormányfőjelöltje, akkor erre kell felhatalmazást kérnie a választóktól. El kell majd mondania tisztán, világosan, miért igazságtalan társadalmilag és alkalmatlan gazdaságilag az egykulcsos adó. Egyértelműen kell beszélnie arról, hogy az adókedvezményen alapuló családtámogatásból éppen a leginkább rászorulók maradnak ki. El kell majd mondani persze azt is, mit tenne helyette, milyen adórendszert, milyen családtámogatást alkotna, mondjuk, beszélhetne erről többes szám első személyben is. Világos programot kell tehát majd adni Orbánnal szemben, és erre kérni a felhatalmazást a választóktól. És egy ilyen választói felhatalmazással meg lehet kérdezni a mégoly elbalsaisodott Alkotmánybíróságot, lehet-e alkotmányosan adómértéket kétharmados törvényben szabályozni. Ha már nem kell félni Orbántól, és ha ismert a választói akarat, az általában utat vág a szakmai tisztesség előtüremkedésének, még egy felduzzasztott Alkotmánybíróság számára is. És persze egy világos programra kapott Orbán-ellenes felhatalmazás a majdani ellenzéki Fideszben is hatékonyan oszlatja majd az egyes szám első személy bűvöletét.

Ha pedig nem megy így, mehet máshogy, csak az kevésbé lesz elegáns, sőt, néha kifejezetten kínos lesz. Majd mi leszünk az az ország, ahol az adót mondjuk szolhoznak, vagyis szolidaritási hozzájárulásnak hívják. De a kínosságért már előre tudjuk, kit lehet felelőssé tenni, kipróbált politikai technika áll rendelkezésre e téren.

Mindez még odébb van, tudom. Fognak még addig tesztelgetni minket egyes szám első személyben jópárszor. De volt már, hogy a nyulak túlélték a kísérleteket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!