Azért mégiscsak van abban valami báj, mikor felgyűrt ingujjal hajába túr néhány száz közszolga és ceruzájával az asztalon kopogva azt dörmögi: nézzük csak, honnan lehet úgy 7-800 milliárdot még elvenni? Talán a cukros üdítők, esetleg a hamburger, vagy itt van ez a majd’ 400 ezer rokkantnyugdíjas. Ha ráförmedünk az orvosokra, vajh’ hányat toloncolnak vissza a munka világába? Na és az útdíj, vagy a gyógyszerek? Fizethetnének érte többet, csakúgy, mint az öregek a buszon, vonaton. Végtére mindegy is, csak meglegyen a 800 milliárd.
Aki még nem vett részt tevőlegesen egy nemzet költségvetésének tervezésében, dőre fejjel úgy gondolná, hogy hosszú távú nemzetstratégia, középtávú kormányzati célok, az ország jobbításának mindenen áthatoló szándéka vezeti azokat a ceruzákat. És akkor az ember, mintegy a kulcslyukon át, beles az acsarkodó frakciók ülésére és azt látja, semmi különbség nincs a Lehel téri piacon folyó üzletkötés és Magyarország költségvetésének készítése között. Pedig a tét óriási. A világ pénzpiacai árgus szemekkel lesik az új programot. Azt már megtanulták, milyen kreatív a kormányzat, ha új adók kivetéséről van szó. Most azt szeretnék látni, ugyanilyen eltökélt-e, ha a kiadások csökkentése van soron. Nem megszorításokat akarnak. A közgazdászok már rég egyetértenek abban, amit az Orbán-kormány is vall: megszorításból nincs gazdasági növekedés. Ők, s mi, itt a Kárpát-medencében a rációt, az okosan szervezett, olcsón működtethető államot kérjük számon a kormányon. Azt az egészségügyet, amely jobb szervezéssel hozzásegít minket, hogy kevesebből is tovább éljünk, és azt az oktatást, amely kevesebb, ám rátermettebb tanerővel versenyképes tudást adhat gyerekeinknek. Hisz’ ezt ígérték. Azt mondták, ők emberbarát, szerethető országot varázsolnak néhány hónap alatt a Kárpátok alatt. És most hamburgeradóról és lábra állítandó rokkantakról vitatkozunk.
A kormány szabályoz, az emberek alkalmazkodnak. Az utóbbiak ráadásul sokkal okosabban és gyorsabban, mint ahogy azt az előbbi teszi. A valóban drasztikus adócsökkentés már mérhető a költségvetésen: akkora volt a hiány januárban, amekkorát öt éve nem mértek. Nemhogy új munkahelyek teremtődtek volna, hanem ismét nő a kényszervállalkozók száma, mert sokkal olcsóbb nyereségadót és osztalékadót fizetni, mint alkalmazottként járulékokat. A nagy keleti befektetőkre még várunk, de a mi talpraesett népünk egy pillanat alatt kiszámította, néki hogy kedvezőbb. Félek, a hamburgerrel is baj lesz!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
