Nem lesz megegyezés. A magyar kormány politikájának teljes önfeladása nélkül nem tud, s így inkább nem is akar egyességre jutni az unióval és a valutaalappal. Közben telekürtölik a világot, hogy készek, hogy nyitottak, hogy mást se tesznek, mint tárgyalóasztal mellett ücsörögnek naphosszat.
Ám amiről ők akarnak alkudozni, ahhoz nem fognak partnert találni sem Brüsszelben, sem Washingtonban. Akiknek szándékuk és módjuk is lenne egyensúlyt teremteni, új irányba fordítani a magyar gazdaság rozzant szekerének rúdját, olyan nyelven beszélnek, amit ma Budapesten nem akarnak megérteni. Ők tényleg segíteni akarnak. Olyan elvek és gyakorlat mentén, melyek honosak Csádtól Egyiptomig, Görögországtól Romániáig. A magyarok fennhéjázó – hol kiebrudaló, hol kioktató – mondatai számukra értelmezhetetlen halandzsa. Budapestnek pénz kell. Hívják azt kölcsönnek, védőhálónak, vagy – szómágiával – bármi másnak. A Nyugat adott, a Nyugat ad és mindig adni is fog, ha látja, hogy ez lendít a gazdaságon és ők néhány év múlva visszakaphatják pénzüket. Temetni kell az unortodox bűvészkedést és a magyar kormánynak elő kell állnia egy új gazdaságpolitikával, amely nem csak a Fidesz-patkó számára hiteles, hanem a befektetőknek, a pénzpiacoknak is. Egyfelől borzasztó egyszerű, másfelől borzasztó összetett kérdés ez.
Orbán Viktor kerekperec kimondta miniszterelnöksége első éve után: ha jön az IMF, és diktálni akar, ő veszi a kalapját, rá akkor itt nincs szükség. Az IMF nem jött, hanem hívták, s ha már itt van, kénytelen diktálni. Ahhoz az unortodox zagyvasághoz, amit Magyarországon jobb jelzőt nem találván gazdaságpolitikának hívnak – már csak szakmai reputációjuk miatt is – mégsem asszisztálhatnak. Orbán vagy IMF? Ez itt a kérdés! A döntést pedig maga az érdekelt hozza meg. Ön szerint Orbán ki mellett fog dönteni? Úgy tűnik bárkinek is, hogy a miniszterelnök épp kalapját keresgéli, s Magyarország pénzügyi egyensúlya érdekében lemondó levelét szövegezi?
Minden csak komédia tehát? Korántsem. Orbán jövőképének koordinátái finoman szólva távol esnek Európa döntéshozóinak gondolataitól. Magyarország szuverén állam, egyenrangú tag az unióban, az IMF alapítója, senkinek semmi köze hozzá, hogyan éri el a kívánt célokat. Míg a választók feltétel nélkül támogatják azokat, ők jó úton járnak. Más iránytűre nincs szükségük. Ezt a tárgyalási fundamentumot a kormány vasbetonba öntötte. Jöhetnek a visszamenőleg érvényesített törvények, a nyugdíjpénztári einstand, a Döbrögi módjára kivetett adók. Ha meglesz a mágikus háromszázaléknyi hiány, a magyarokat csak dicséret illeti, nem bírálat. Ezek az elvek, sajnálatosan nem alkalmasak arra a 21. században, hogy pajzsként magunk elé emelve kilépjünk vele a világpolitika, vagy uram bocsá’ a világgazdaság küzdőterére. Ezek a gondolatok egy évszázada nem szalonképesek már Európában, még akkor sem, ha csak a Múzeum-kertben, vagy a Kossuth téren harsogják az avítt szavakat. Európa összezáró értékközösséget formál, ahol a vezetők keresztnéven szólítják egymást, és nem gondolják, hogy paragrafusba kell önteniük, hogy mit jelent a „demokrácia” szó a 21. században. Aki a Kelet helyett Európát választja, nem botorkálhat a lózungok és jelszavak erdejében. Ha már nap nap után a nemzet dicső múltjában akarnak kotorászni betevő szellemi falatokért, miért nem akadnak rá sosem Kazinczy örökérvényű sorára. „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” Az egész világ – beleértve a honi konzervatív közgazdászokat is – úgy látja, hogy mi valami nagyon rosszat, bűnösen rosszul csinálunk. Hiába az érvek, itt a hit diktál, a ráció halott!
Nem lesz megegyezés! Ha eltörlik a teljes magyar igazságszolgáltatást fenekestül felforgató törvényeket, ha magát Simor Andrást kérik fel, hogy írja meg a jegybanktörvényt, ha visszacsábítják a halálra sértett ombudsmanokat, ha II. Józsefről példát véve egy tollvonással eltörölnék minden rendelkezésüket, eljönne a Kánaán? Ugyan! Az Európai Unió kéjes elégtétellel az arcokon bólintana, ütne egy nagy kerek pecsétet a kérelmünkre, és Washingtonig tessékelne minket. Ott hasonló bájjal közölnék, felejtsék el a különadókat, a banki sarcot, óvatosan támogassuk az állami cégeket, és húzzunk, olyan ötszázmilliárdnyit a jövő évi költségvetés kiadási oldalán. Ki lenne képes erre? Kitől lehet itt még az összeomló egészségügy, a térdre esett oktatás, az elnéptelenedő utcák, a farháton se élő milliók országában ennek az összegnek a töredékét is elvenni?
Marad hát a havi tízmilliárdos kamatveszteség, az adócunami, a folyamatos ellenségkeresés, a sasszézás, az időhúzás, a szánalmas magyarázgatás. Hátha ki lehet húzni a választásokig anélkül, hogy összeomoljon a nyomoronc légvár.
Nem lesz, nem lehet megegyezés! Míg ők kormányoznak, lehetetlen!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
