Napló - Kinyílott a levél.
Nyíltlevél-szezon van, érik a nyílt levél, mint a földieper, mázsaszámra pakolják őket, roskadozik minden a nyílt levelektől. Megdöbbenve tapasztalom, hogy hány nyílt levél születik (magam is írtam egyet a cseh vaddisznóknak, melyben felhívtam figyelmüket arra, hogy magyar politikusok érkezése várható, és készüljenek fel az öklelésre), hányan érzik magukat arra érdemesnek, szavuk erejét arra alkalmasnak, hogy megfogalmazzák a maguk nyílt levelét, és megszólítsák országuk mindenható urát, akit teljesen érthetetlen okokból mindenféle reakciókra, úgymint megfontolásra, színvallásra vagy elhatárolódásra kérnek fel.
Csodálattal figyelem, ahogy ezek az emberek még mindig nem értették meg, az elhatárolódásra felkért személy nem határolódhat el, nem mondhat nemet, ha van számára tízparancsolat, amit betart és betartatnak vele, aminthogy van, annak első pontja éppen az, ne határolódj el soha semmitől és senkitől. Légy következetes, hiszen mindaz, amit megalkottál, te vagy! Te mosolyogsz az ország összes főútvonalán a poszterekről, eszedbe ne jusson hát elhatárolódni, ellenben örülj minden nyílt levélnek, mert minél többször nem mondasz nemet, annál nagyobbra nősz.
A nyílt levelek többsége az elmúlt héten a megbízottról szólt, akinek kirohanásait a központ nem tartja szerencsésnek, ezt mondják, így ápolják az elhatárolódás látszatát és tartják fent a kételyt és bizonytalanságot a nyílt levelet írókban, akik nem tudják eldönteni, hogy akkor ez most mit is jelent valójában, és nem tudják azt sem, hogy higgyenek-e a szemüknek és fülüknek, vagy ne higgyenek, pedig mindez pofonegyszerű. Nem arról van szó, hogy a megbízott mást gondol, valami csúnyát, amit a többiek nem gondolnak, pusztán arról van szó, hogy a megbízott ki is mondja azt, ő itt a valódi szóvivő, ő a szelep és ő a kincs, ezért – no, nem mintha veszélybe kerülhetne az állása – felelőtlenségnek tartanám az eltávolíttatását.
Én rajongok a megbízottért, őszintén tisztelem, egyrészt, mert laktam már egy háztartásban üldözési mániás emberekkel, és rendkívül elfogadó vagyok az elmeháborodottakkal szemben, másrészt pedig meglátásom szerint előnyös, mi több, hasznos a megbízott jelenléte a magyar közéletben. Kimondja mindazt, amit a megbízói gondolnak, mint a részeg ember az árokban, vagy a falu bolondja, mint a kétéves gyermek – mindig az igazat, ami a szívén, az a száján, és az őszinteség nagy erény ebben a mai, rohadó világunkban. Becsüljük meg hát a megbízottat, és hagyjuk szépen a fiókban porosodni azokat a nyílt leveleket. Tudom, óriási a kísértés, hogy az ember nyílt levelét elolvassa a megbízott és bandája által csak belvárosi köröknek nevezett társaság, akiknek értelmesebb fele egyébként tisztában van azzal, hogy a nyílt levelet írók értelmesebb fele azért azt is tudja, hogy a nyílt levelet a barátainak írja, és nem a mindenható úrnak.
Tudom, hogy lélekemelő érzés, ha az ember nyílt levelében olyanokat olvas, hogy „gerinc”, „le a kalappal”, meg azt, hogy „így is lehet, le a kalappal”. De ebben a pocsolyában mégis, kérdezem én, meddig akarnak dagonyázni? Tíz, húsz, harminc évig? Önöknek, úgy tűnik számomra, fogalmuk sincs arról, mekkora örömöt szereznek ezeknek az embereknek a nyílt leveleikkel meg a napi három megatonnányi cikkeikkel. Halálra röhögik magukat az önök idegeskedésein.
Első dolguk ébredés után felnyitni a számítógépeiket, hogy elolvassák az aznapi nyílt leveleket és cikkeket, felhívják a barátaikat, nézd már, Laci, savanyú a szőlő, megint pampognak a libsik, vajpuhára főnek a saját levükben. Hét szűk esztendő, szerencsétlenek… Megnyugtatom önöket, mindig lesz balhé, mindig lesz miért nyílt levelet írni, egyetlen hetet sem úszhatnak meg felháborodás és elkeseredés nélkül, mert fent kell tartani a feszültséget és a szembenállást, abból táplálkozik a támogató erő ébersége ugyanis, ez tartja össze ezt a rendszert, amely csak akkor dőlhet össze, csak akkor indulhat erjedésnek, ha nem marad ellensége, és belülről rohad szét. Élesztők, penészek, baktériumok, dolgozzatok! Én addig ledőlök.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
