Innen, a 2000-es évekből nézve úgy tetszik: mind ez ideig nem akadt nagyobb labdarúgó Lionel Messinél és Cristiano Ronaldónál, elvégre 2008 óta – egy kivétellel – rendre ez a két játékos szerezte meg az Aranylabda-szavazás első és második helyét. Az elsőség tekintetében hiánytalan az argentin–portugál páros listája – a dél-amerikai ideál 5-3-ra vezet az európai bálvánnyal szemben –, csupán a 2010-es második helyről maradt le CR7.
Az Aranylabdát illetően Messi kollekciója egyenesen páratlan: más valaki nemhogy ötször, de még négyszer sem nyerte el a díjat. Ám a Barcelona csatára úgy vált minden idők legtöbbszörös Ballon d’Or-tulajdonosává, hogy az argentin válogatottal semmiféle címet nem nyert. Döntőt is csak egyszer-egyszer játszott a világbajnokságon, illetve a Copa Americán (2014-ben, valamint 2015-ben), de finalista szereplését sokkal inkább köszönhette csapatának, mint csapata neki. A vb egyenes kieséses szakaszában egyáltalán nem ért el gólt, míg az egész tavalyi Copán egyetlen „dugóval” vétette észre magát, azt is tizenegyesből szerezte. Előfordult már az Aranylabda történetében, hogy többszörös győztes nem volt világbajnok, ám az egyaránt háromszor befutó Michel Platini és Marco van Basten legalább kontinenstornát nyert, míg a szintén triplázó, de még csak Ebarannyal sem büszkélkedő Johan Cruyff múlhatatlan érdemeket szerzett a hollandok döntőbe jutásában az 1974-es világbajnokságon.
Cristiano Ronaldo még Messinél is kevésbé sikeres a válogatottal: egyetlen Eb-döntős szereplést mondhat a magáénak, azt is főként azért, mert a 2004-es tornát Portugáliában rendezték. (S nem vált a házigazdák díszére a kétszeri vereség a görögöktől.) Azzal nem érdemes előállni, hogy a portugál nemzeti együttes nem eléggé jó csapat a kiemelkedéshez, mert harmatgyöngének korántsem mondható, és a földkerekség legkiválóbb labdarúgóinak egyike ugyan vezesse már valamire az együttest… Messi még kevésbé foghatja válogatottkarrierjének sorozatos kudarcait a többiekre, hiszen Argentína csapata végképp tele van nemzetközi hírű játékossal. (Ők pedig – vele együtt – folytatják az elődök dicstelen hagyományát: a dél-amerikai ország legjobbjai 1993 óta képtelenek felnőtttornát nyerni.)
Ezért szemlélem én tűnődve a kizárólagos Messi–Cristiano Ronaldo párharcot. Meg azért is, mert ki tudja, milyen alapon előzte meg az argentin csillag 2010-ben a világbajnok és a vb csúcstalálkozóját eldöntő Iniestát, a portugál sztár pedig 2014-ben úgy lett első, hogy a vbelődöntőben a brazilokat (Brazíliában) 7-1-re verő németek közül a kapus Neuer került fel az Aranylabda-várományosok hármas listájára… Ráadásul senki nem lehet biztos benne: Messi beférne-e minden idők All Star-csapatába. (A felől nincs kétségem, hogy Cristiano nem férne be.) Ha a Garrincha, Ronaldo, Pelé triót nézem, akkor a belépő a támadósorba minimum két világbajnoki cím. Igaz, Garrincha és Pelé sem nyert Aranylabdát. (Ahogyan Puskás sem.) De a szélső 1962-ben, míg a „király” 1958-ban és 1970-ben a vb-aranyérmes együttes legjobbja volt.
Mintha alább adta volna a világ.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!