Lionel Messi a Real Madrid–Barcelona örök rangadón (2-3) megint nyilvánvalóvá tette: ő a földkerekség jelenlegi legkiválóbb labdarúgója. Az évadban már másodszor összeomlani látszó – értsd: Párizzsal és Torinóval terhelt – katalán együttest ezúttal egyedül állította talpra, gyakorlatilag magamagában nyerte meg a La Liga „klasszikusát”.
Noha a futball korántsem egyéni sport, a kijelentés már csak azért sem túlzó, mert az argentin talizmán legjobb társai közül Neymar eltiltás miatt hiányzott, míg Luis Suarez a találkozó legnagyobb részében – ahogyan mondani szokás – „nem volt a pályán” (bár az első Messi-gólt megelőző átlépéses cselével tagadhatatlan érdemeket szerzett). A madridi és a globális mezőny legjobbját még az a megtorlatlan, ám annál brutálisabb merénylet sem állította meg, amelyet 0-0-nál Marcelo követett el vele szemben: Messi nemhogy duplázott, de második gólját – az íratlan szabálynak megfelelően – akkor érte el, amikor az ellenfélnek már nem maradt ideje egyenlíteni…
Ezt a futballistát öröm nézni, szó szerint ragyogó játékos; nem csodálható, ha rajongó hívei rendre elragadtatják magukat. Azaz valamennyi nagy Messi-alakítás után leszögezik: a csatár a világ valaha volt legnagyszerűbb labdarúgója.
E megállapításhoz azonban két tényező szükséges: a múlt nem ismerete vagy annak eltörlése. Hogy mást ne mondjak, létezett a futballpályákon bizonyos Pelé. A hetvenhat éves élő legenda háromszor volt világbajnok, és két olyan vb-döntőben szerepelt, amelyet Brazília válogatottja 5-2-re, illetve 4-1-re nyert meg. Messi egyetlenegyszer játszhatott az aranyért, de akkor is inkább a többiek tették őt finalistává, mint ő a többieket, mert az egyenes kieséses etapban nem szerzett gólt. (Argentína eredményei a 2014-es torna úgynevezett knock out-szakaszában: 1-0, 1-0, 0-0, 0-1). Napjaink első számú futballzsenije még csak kontinenstornát sem nyert, azaz nem tudott változtatni azon az Argentína több generációját kétségbe ejtő szérián, hogy a halványkék-fehér színösszeállítású nemzeti csapat immár huszonnégy hosszú esztendeje nem szerzett semmiféle trófeát felnőtt-labdarúgótornán.
Mondják: de hát ma mily rengeteg meccset kell játszani, szemben a Pelé-féle „békeidők” tempójával!
Erről csak annyit: a Santos 1959-ben kilencvenkilenc, 1961-ben kilencvennégy mérkőzést vívott, és Brazília „királya” kilenc meccset még a válogatottban is lejátszott.
Az ötvenkilences európai turnén május 23. és július 2. között huszonkét találkozó várt a dél-amerikai klubcsapatra olyan elhanyagolható ellenfelekkel szemben, mint az Internazionale, a Barcelona vagy a Real Madrid…
Amúgy pedig Pelé minimum úgy cselezett, látott a pályán, lőtt és fejelt, akár Messi. Nincs a futballnak olyan eleme, amelyben a jelen extraklasszisa mögött maradt volna. Jelzem, még abban sem vagyok biztos, hogy Messi akár csak hazájában minden idők legjobbja, elvégre ott van az ugyancsak virtuóz, ráadásul vb-arany és -ezüstérmes Maradona. Ám Pelével még az „isteni Diego” sem konkurál. Miként Messi sem.
A pillanatnyi állás szerint a királlyal csak akkor tarthat lépést, ha több élete lesz…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!