„Ez ellen nem lehet védekezni. Ez gazdaság, nem futball” – mondják szomorúan Brazíliában, ahol most már nemcsak azzal kénytelenek szembenézni, hogy a szép játék hazájából Európa elvisz annyi labdarúgót, ahányat csak tud, hanem immár azzal is: Kína kiüresíti a dél-amerikai ország bajnokságát. Az utóbbi tíz esztendő átlagában évente 757 brazil futballista került külföldre, s az exodus a jövőben csak fokozódik, mert a Távol-Kelet korlátlan pénzügyi lehetőségeket kínál, étvágya pedig rendkívüli: a brazil bajnok Corinthiansból négy – egyaránt a válogatottat is megjárt – labdarúgó szerződött Ázsiába. Hamarosan a kínai bajnokságban szerepel a középhátvéd Gil, valamint három középpályás: Jadson, Ralf és Renato Augusto.
A kvartett tagjai találkoznak majd honfitárssal szépen, hiszen Kínában van már Jucilei, Kleber, Paulinho, Ricardo Goulart, Diego Tardelli, oda tart Luis Fabiano, igaz, a 99-szeres válogatott Robinho hazatér onnan az Atletico Mineiróhoz. (Talán, mert el akarja érni a századikat, mondjuk, az idén százesztendős Copa Americán.) A folyamat azonban visszafordíthatatlan: Brazíliának – kénytelen- kelletlen – bele kell nyugodnia, hogy nem csupán elveszítette, de belátható időn belül nem is nyeri vissza évtizedekig büszkén betöltött különleges státusát a labdarúgásban.
A brazilok persze ma is jók – a FIFA-gálán Daniel Alvest, Thiago Silvát, Marcelót, Neymart is a földkerekség All Star-tizenegyébe választották, és egyetlen más országot sem képviselt négy futballista –, de az már csak az ábrándok világa, hogy modern kori brazil válogatott minden idők legjobbjai közé kerüljön. Márpedig a World Soccer című tekintélyes brit szaklap „örökös” listáján első volt az 1970-es, ötödik az 1958-as és hetedik az 1982-es (nem is világbajnok) brazil nemzeti csapat…
Hol mérhetők e klasszikus társulatok tagjaihoz a maiak?
De nem azért nem vethetők velük egybe, mert nem volt meg a tehetségük. Ám már ifjú korukban importálták őket hazájukból, s éppen attól fosztották meg mindannyiukat, amiben a régiek elütöttek az összes többi vetélytárstól: az egymás közti joga bonitótól, a virtuóz technika tökéletesítésétől. A nélkül pedig nem brazil a brazil futball.
Rávágható: na és Neymar? Kivételek mindig vannak, ráadásul a Barcelona jó ideje külön szín a palettán. S olyan hármas még dél-amerikai labdarúgókból is ritkán jön össze, amilyen a Messi, Suarez, Neymar támadó szekció. Az artistatrió attrakcióit élmény nézni (nem feltétlenül az ellenfeleknek, bár a negatív behatás is behatás).
Ezek a kunsztok azonban nem segítenek Brazílián. A régi dicsőséghez otthon és hosszú távon kellene mutatni valamit. Ám – ami a futballt illeti – ki van odahaza?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!