Nem csodálom, hogy a Gremio nyerte a Libertadores Kupát, mivel az együttes tagjainak van kitől tanulniuk. Mesterüket Renato Gauchónak hívják.
Ez a Renato a Gremio ifjú vezéralakja volt akkor, amikor a Porto Alegre-i labdarúgócsapat először hódította el a Libertadores, majd a klub Világkupát. A kettős nemzetközi diadalt harmincnégy éve aratta a brazil együttes, és a BEK-védő Hamburg ellen (2-1) Renato szerezte mindkét dél-amerikai gólt. Az első előtt Hieronymust, a másodikat megelőzően Schrödert ültette hintába; a két német tényleg úgy forgott, mintha jegyet váltott volna a vurstliban a ringlispílre.
Jelzem, a Kacsának becézett Varga József is tudna mesélni arról, milyen élmény volt Renato ellen futballozni; noha a magyar válogatott 1986 márciusában 3-0-ra legyőzte a brazilt (Népstadion, 76 000 néző, édes Jóistenem…), a trükkös jobbszélsőt a kispesti hátvéd a legtöbbször fekvő testhelyzetből látta. Nincs mit szégyellnie ezen, hiszen 1995-ben, amikor Renato a Fluminensében, Branco pedig a Flamengóban játszott, a riói állami bajnokság döntőjében a 72-szeres brazil válogatott, világbajnok balhátvéd sem bírt a virtuóz csatárral, aki a Maracana stadion 112 285 fizető nézője előtt két gólt szerzett. A másodikat hasonlóképpen érte el, mint a Hamburg elleni duplát, s azzal az óriás szlalommal nyert a „Flu” 3-2-re. Renato talán csak azért nem lett világbajnok, mert 1986-ban „fegyelmi okból” hazaküldte őt – Leandróval együtt – Mexikóból Tele Santana szövetségi kapitány. A Josimart, Julio Cesart, Edinhót, Brancót, Socratest, Zicót, Carecát felvonultató, a negyeddöntő franciák elleni tizenegyespárbajában búcsúzó brazil csapat a legjobbjainak egyikét vesztette el…
Most a Lanus elleni döntő argentínai visszavágóján Luan Vieira emlékeztetett Renatóra: egy lövőcsel meg még egy, majd laza alárúgás… A labda megpihent a jobb sarokban. Nyert a Gremio 2-1-re, miután otthon 1-0-ra győzött a jó nevű Cicero góljával. Pedro Rocháé ugyancsak jól cseng – a hatvanas-hetvenes évek hasonló nevű uruguayi válogatott csatára nyolc évig futballozott a São Paulo, valamint a Palmeiras csapatában, s 1968-ban, a Brazília–Világválogatott találkozón együtt játszott Novák Dezsővel, Szűcs Lajossal, Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal –, ám napjaink huszonhárom éves csatárát menet közben átigazolta a moszkvai Szpartak. De nélküle is jól ment a Gremiónak: amíg a trófeát – történetében harmadszor – elnyerte, tizenkét meccsen győzött, és egyaránt kétszer ért el döntetlent, illetve maradt alul.
„Nincsenek szavak, amelyekkel le lehetne írni az érzéseimet” – említette Renato. Ugyanezt gondolták a Gremio-szurkolók is, akik percekkel a (magyar idő szerint) csütörtökre virradóra kivívott győzelem után elözönlötték Porto Alegre utcáit. Azokon lapzártakor – meg alighanem a megjelenés idején is – tart még a karnevál…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!