Ötvennyolc éve ötvennyolcnak, a február hatodikai szerencsétlenségnek, amelyben a Manchester United hét labdarúgója – Roger Byrne, Eddie Colman, Mark Jones, David Pegg, Tommy Taylor, Liam Whelan, Geoffrey Bent – vesztette életét, és sérüléseibe utóbb belehalt a mindössze huszonegy esztendős szuper tehetség, Duncan Edwards is. Az angol csapat a Crvena Zvezda elleni BEK-negyeddöntő visszavágójáról (3-3) tartott Belgrádból hazafelé, ám az üzemanyagért leszálló gép Münchenből sehogyan sem tudott felemelkedni, és a harmadik kísérletre már megállítani sem volt képes a pilóta: a földön haladó légi jármű 200 km/órás sebességgel egy háznak csapódott.
A United játékosait abban az időben Busby-bébiknek hívták, és úgy festett, a legendás menedzser, Matt Busby sem marad az élők sorában, de a szakvezető és az érte küzdő orvosi team megnyerte több mint két hónapos küzdelmét a halállal szemben. Ennél kisebb, ám szintén múlhatatlan győzelmet aratott a manchesteri csapat február 19-én a Sheffield Wednesday ellen. Noha a katasztrófa, valamint az FA Kupa-találkozó között két hét sem volt, és úgy kellett toborozni szabad labdarúgókat a mérkőzésre, az MU vezetősége egy percig sem gondolt a halasztásra. Négy abszolút újonccal – Shay Brennannel, Stan Crowtherrel, Mark Pearsonnel, Ernie Taylorrel – állt ki a csapat, s 59 848, lelkierejét nem vesztő szurkoló jelenlétében úgy nyert 3-0-ra, hogy a debütáló Brennan két gólt szerzett. „Hálából” egyedül ő nem szerepelt a BEK-elődöntő első meccsén a Milan ellen, a másik három kezdő viszont – az összes többi „sheffieldivel” együtt – pályára lépett, az MU pedig az Old Trafford stadionban 2-1-re legyőzte a Milant. (Igaz, a visszavágón 4-0-ra kikapott, de így is fejet hajtott előtte a világ.)
Akkorra már Matt Busby felépült, így átmeneti helyettese, Jimmy Murphy visszaváltozhatott másodedzővé. Egészen 1971-ig asszisztens maradt a Unitednél, így 1968-ban, alig tíz évvel a szörnyű esemény után együtt ünnepelhette Busbyval, Brennannel – vagy a Münchent szintén túlélő Bobby Charltonnal – a BEK-trófea elhódítását. Murphy a nehéz hónapokban azért irányíthatta az együttest, mert a walesi válogatott szakvezetője is volt, és a belgrádi meccs napján Cardiffban, az Izrael elleni vb-selejtezőn (2-0) ült a kispadon.
A világbajnokságon szintén ő vezényelte hazája csapatát, így messzemenően közrejátszott abban, hogy a walesiek kiejtették honfitársainkat. Utóbb csodálkozva olvasta, hogy az ellenfél köreiben tragédiát és sorscsapást emlegetnek.
Arra gondolt magában: a magyarok nem tudják, mi az…
Az viszont talán fel sem vetődött benne, hogy több mint fél évszázaddal München után film készül a szerencsétlenségről, és a két főhős egyike lesz (David Tennant megformálásában). Igaz, a mozgóképes műről Matt Busby – 2014-ben elhunyt – fia, Sandy 2011-ben, a bemutató idején így nyilatkozott: „Szegényes alkotás”.
A Manchester United újjászületése így is, úgy is fennmarad.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!