Nyelvész barátom bizonyára pontosabban tudná elmagyarázni, hányféle értelemben használjuk ezt a kifejezést. Mert persze mást jelent a köznapi, és megint mást a jogi nyelvhasználatban.
A baj akkor van, amikor valakire mindkét értelemben ráillik. És még nagyobb a baj, ha az illető komoly vezetői posztot tölt be.
Aki mostanában kicsit is figyelte az igazságszolgáltatásról szóló beszámolókat, annak nem kell sokat törnie a fejét, hogy rájöjjön, kire, kikre illik ez a leírás. Ki az a bírósági vezető, aki kukoricán térdepelteti azt a pályázót, aki említeni merészeli, hogy túl sok gyakorlatlan bíró ítélkezik, mert az idősebbek nyugdíjba „vonultak”. (Pedig milyen eufemisztikus kifejezést használt szegény a kényszernyugdíjazás helyett!) És ki az, aki nyilvánosan alázza meg ugyanezt a pályázót azért, mert szakmai pályamunkájában elfelejtette az egekig magasztalni az Országos Bírósági Hivatalt (OBH-t) és annak zseniális elnökét? Ki más lenne, mint maga az elnökasszony: Handó Tünde. Miközben jól tudja, hogy a pályázó meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet bárki elolvashatja a bíróság honlapján. Nem számít, hadd tudja meg mindenki, milyen stílus uralkodik az OBH-ban.
Buffon grófja mondta: a stílus maga az ember. Esetünkben egy olyan ember, akinek óriási hatalom összpontosul a kezében. Akinek személyisége és pozíciója önmagában gátja a bírói függetlenségek. Aki olyan hűbéresekre tart igényt, mint Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke. Ő nem csak megérti, ki is mondja, hogy a bíróságnak „az állam érdekében” kell működnie, és aki nem átallja kijelenteni, hogy az ember a saját „kenyéradó gazdáját” nem támadhatja meg. Ezek után csoda, ha kételkedem a táblaelnök azon kijelentésében, hogy „a bírósági vezetők nem tudják befolyásolni az ítéleteket”? Vajon miért állítja éppen az ellenkezőjét egyre több – naná, hogy név nélkül nyilatkozó – bíró?
Handóra tán nem vonatkozik az Alaptörvény, a bírósági törvény, vagy a bírák saját etikai kódexe? „A bírónak tartózkodnia kell a törvényhozó és végrehajtó hatalomhoz fűződő szükségtelen kapcsolatoktól és befolyásolástól oly módon, hogy ez kívülállók számára is nyilvánvaló legyen” – írják a bírák maguk. Minő szerencse, hogy a mondatban szerepel a „szükségtelen” szó. Hiszen Handónak a Fidesszel, a kormánnyal való kapcsolata hogy lenne „szükségtelen” – tekintettel családjára, barátaira, politikai múltjára és jelenére. Nagyon is szükséges. Különben hogyan működhetne a bíróság „az állam érdekében”? És ez bizony a „kívülállók számára is nyilvánvaló”.
Nem lenne igazságos, ha csak Handóval kapcsolatban említeném az összeférhetetlenséget. Ha megfeledkeznék a „politikai befolyástól mentes, objektív és párttól független” legfőbb ügyészről, Polt Péterről.
Arról, aki jóízűen „munkaebédel” Matolcsy György MNB-elnökkel éppen egy nappal az után, hogy az Együtt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az MNB alapítványai ellen. Pedig Kósa ezt már érthetően a szájukba rágta, hogy mia a közpénz Persze, hogy Poltnak és Matolcsynak egyeztetniük kell az álláspontjukat. De miket is beszélek? A Legfőbb Ügyészség hivatalosan közölte, hogy ők ketten nem erről munkaebédeltek, hanem az MNB által tett feljelentésekről. Ja, így persze egészen más!
Nem kukacoskodom megint holmi etikai kódexszel. Csak idézek az ügyészekéből: „feladatukat külső befolyástól mentesen… részrehajlás és elfogultság nélkül kell ellátniuk”. Szegény igazságszolgáltatás! Legfőbb vezetőid összeférhetetlenek. A szó valamennyi értelmében.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!