szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Már az Alaptörvénybe írták és a részletszabályait tervezik annak a közigazgatási felsőbíróságnak, amelyet a Kúria mellé húzna fel a kormány – utóbbi elnöke mégsem félti az…

Markotay Csaba | 2018. július 2.

Nyelvész barátom bizonyára pontosabban tudná elmagyarázni, hányféle értelemben használjuk ezt a kifejezést. Mert persze mást jelent a köznapi, és megint mást a jogi nyelvhasználatban.

Sándor Zsuzsa | 2016. március 20.

„Ég az arcom, mert az igazságszolgáltatás érezhetően a politika befolyása alá került.” Bárándy Péter ügyvéd még az első Orbán-kormány idején mondta elhíresült szavait. De ki…

Sándor Zsuzsa | 2016. február 7.

A Kúria e heti jogegységi döntése három elvi kérdésre adott választ. Kimondta, hogy a devizahiteleknél a deviza vételi és eladási ára közötti különbség – vagyis – az…

Sándor Zsuzsa | 2014. június 22.

Egyre több a kérdés. A feltűnően puhának minősített ítéletet már előre beárazta a piac - Faragó József elemzése.

Faragó József | 2014. június 22.

Közel félmillió devizahitelest és az egész bankrendszert érinti a Kúria hétfői jogegységi döntése, amely nem csak a bíróságoknak, de a kormánynak és parlamentnek is iránymutatást…

Faragó József | 2014. június 16.

Ha a héten zárult Kásler-per szellemében születik jogegységi döntés június közepén, akkor csak az árfolyamrés érvénytelenítésén közel 100 milliárdot nyerhetnek a devizahitelesek.

Faragó József | 2014. június 7.

Kásler-per után jogegységi döntés jön: beszakadt a tőzsdeparkett, lázas számolgatás