A jog a politika szolgálólánya – tartja a mondás. Az azonban közel sem mindegy, hogy milyen szolgálatokra kényszeríti a politika ezt a „lányt”.
A Fidesz–KDNP többségű parlament úgy véli, hogy a padlót is feltörölheti a joggal. Ezt tette legutóbb is, amikor kivételes eljárásban korlátozta a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét.
Értjük, persze, hogy ez a törvénymódosítás miért volt ilyen sürgős, hiszen az MNB-alapítványoknak juttatott 250 milliárd forintot kellett villámgyorsan eltüntetni. Nem sokkal azután, hogy a posta pénzeit is átláthatatlanná tették.
Most azonban úgy tűnik, hogy ez még a Fidesz–KDNP által a köztársasági elnöki székbe juttatott Áder Jánosnak is sok volt. Vajon miért? Megszólalt volna a jogászi lelkiismerete? Vagy az általános felháborodást érzékelve rájött, hogy arcvesztés nélkül nem írhatja alá ezeket a módosításokat? Esetleg tudta, elkerülhetetlen, hogy ezek a törvénymódosítások mindenképpen az Alkotmánybíróság elé kerüljenek? Hiszen akár az ombudsman kezdeményezése, akár a képviselők egynegyedének támogatása révén így is, úgy is ott landolna.
„Ahogy eddig, a jövőben is ahhoz az elvhez tartom magam, amit hivatalba lépésem első pillanatától képviselek: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm” – közölte Áder János. Ezek szerint a köztársasági elnök máig mindössze két rossz törvényt látott, hiszen csak ennyit küldött az Ab-hoz előzetes normakontrollra. (Nekem, persze, lennének még ötleteim.) 2012-ben még a régi összetételű Ab teljesen, míg 2015-ben a jelenlegi Ab nagyrészt igazat adott Ádernek. Sokat tehát nem kockáztatott az államfő.
Bár a Fidesz részéről Kósa Lajos – a maga képességei szerint – igyekezett elmagyarázni, hogy miként lesz a közpénzből nem közpénz, érdemes arra is emlékeznünk, amit Lázár János nyilatkozott: „Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon az MNB státusáról, de ha kell, kész közreműködni a probléma megoldásában.” Elég rejtélyesnek tűnő mondat volt, talán csak most kezdjük megérteni.
Azt azonban most sem értem (dehogyisnem értem), hogy az a 199 tagú parlament, amelyben 51 jogász ül, hogyan volt képes az MNB- és a postatörvényt elfogadni. Tette ezt annak ellenére, hogy Péterfalvi Attila már a szavazás előtt szinte szó szerint leírta mindazt, amit most Áder János kifogásol.
A labda most már az Alkotmánybíróságnál pattog. Annál az Alkotmánybíróságnál, amely azóta, hogy többségben vannak benne a Fidesz által delegált bírák, a fontosabb ügyek 77 százalékában a kormánynak kedvező döntést hozott. Jogvédő szervezetek elemezték az Ab munkáját, azt vizsgálva, hogy ezekben az ügyekben miként döntenek az új alkotmánybírák.
Az újonnan kinevezettek – Stumpf István kivételével – az ügyek több mint 80 százalékában döntöttek a kormány „javára”, ketten azonban – Balsai István és Juhász Imre – még ezt az arányt is túllihegve 100 százalékosan képviselték a Fidesz-kormány álláspontját. Szívós Mária is csak azt ambicionálja, hogy megfeleljen a kormányzati akaratnak.
De Dienes-Oehm Egont és Pokol Bélát sem a jogállamisághoz való feltétlen ragaszkodás jellemzi. Vajon mitévő lesz most ez a Fidesz- hű testület? Elkeserítő, hogy valójában nem azt latolgatjuk, vajon az Alaptörvénynek megfelelő döntést hoz-e a ma már nem túl nagyrabecsült testület, hanem sokkal inkább azt, hogy miként mérlegelik az Áder és az Orbán (Matolcsy) közti erőviszonyokat. Mert az nem kétséges, hogy a száz sebből vérző törvénymódosításokat meg kell(ene) semmisíteniük.
Vajon csak a jogot teszik szolgálólánnyá vagy saját magukat is?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
