Három évvel ezelőtt március végén az MSZP mélyponton volt. A 2006 nyara óta tartó lejtmenet után lemondott a miniszterelnök-pártelnök, következett a kéthetes miniszterelnökjelölt-keresési tragikomédia. Ez, majd a 2009 nyarán kirobbanó Hagyó-ügy a lejtő aljára juttatta a szocialistákat. Addigra rég világossá vált, hogy választási vereség felé tartanak, de ezekben a három évvel ezelőtti napokban az is kérdésessé vált, odaér-e pártjuk a vereséghez egy darabban.
Ehhez képest eredmény, hogy a támogatásvesztés folyamata megállt, és az MSZP teljesen reménytelen helyzetben szerzett egymillió szavazatot 2010 áprilisában. A szocialisták stabilizálták helyzetüket, veszteség nélkül megúszták Gyurcsány Ferenc távozását is. 2010 derekán a közvélemény-kutató cégek 10-13 százalék között mérték az MSZP támogatottságát a teljes népesség körében, ma 12-16 százalék közötti a szórás.
Az MSZP tehát túlélte eddigi története legnagyobb válságát, valamivel erősebbé is vált. Erősödése azonban nem áttörésszerű, hanem fokozatos, mérsékelt, lassú. Ez egyébként valamennyi ellenzéki pártra jellemző; ebből következően az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt maradt. A szocialisták ma egymaguk nem tudnának kormányt váltani, de nélkülük se lehetne ezt megtenni.
Az ellenzék, és benne az MSZP markánsan másféle feladattal néz szembe, mint a korábbi ciklusok során. Jelenleg nincs automatikus ingamozgás, a Fidesz által elvesztett szavazói tömeg nem jelenik meg másutt. Tanácstalanság, bizalmatlanság, kivárás, fásultság – ezek valamelyike vagy kombinációja – jellemzi a választók több mint felét. Az MSZP ma nem tudja azzal kezdeni, hogy begyűjti a Fidesz elhullajtott voksait, ehhez előbb helyre kell állítania az ingamozgást, hozzá kell járulnia a politikai váltógazdálkodás feltételeinek újrateremtéséhez.
Ehhez legalább három feltételt kell teljesítenie. Az első a sokat emlegetett baloldali fordulat, ami egyúttal a baloldaliság tartalmának újraértelmezését jelenti. Baloldaliság húsz év után, baloldaliság nyolc év után, baloldaliság világválságban, baloldaliság egy szolidaritáshiányos társadalomban. Ehhez szellemi nyitottság, intellektuális vállalkozó kedv, a gondolkodás merészsége és sok-sok vita szükséges. Meg az is, hogy a viták eredménye végül kiadjon egy választók elé tárható jövőképet és programot. Ezen alapulhat az MSZP által többször említett ajánlat, amellyel a választók felé fordulhat.
A másik tennivaló az ellenzék erőinek egyesítése, különös tekintettel az új választási törvényre. Ez nem egyszereplős ügy, együttműködni csak erre nyitott partnerekkel lehet. Az ellenzéki oldal egyelőre ingadozik a stratégiai különállás és a helyzetfüggő együttműködés között. Ám nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy a szavazótáborok megosztása politikai öngyilkosság. Így tehát vagy az egyik tábor megnyeri az ellenzéken belüli versenyt, magához húzza a Fidesz- és Jobbik-ellenes választók nagy többségét, megszerezve a kihívó szerepét, vagy erőfölény híján egyezséget kell kötni. Az erre való nyitottság minimumának fenntartása nem jószívűség, hanem politikai racionalitás kérdése.
A harmadik, amire ésszerűen törekednie kell az MSZP-nek, a szervezeti újjáépülés. A Fidesz logisztikai, szervezeti, média- és mindenféle értelemben vett erőforrásfölénye nyomasztó. Szervezettségben a Jobbik is konkurenciát jelent az MSZP számára. Az infokommunikáció mai állása szerint a pártoknak sok tekintetben könnyebb a dolguk, mint bármikor korábban, másfelől azonban a személyes jelenlét, a láthatóság, a létezés folytonos demonstrálása továbbra is nagyon fontos, elsősorban a szavazók választókerületi mozgósítása érdekében. Az egész demokratikus ellenzék érdeke ez a fajta láthatóság.
Végső soron három év alatt az MSZP visszaszerezte a lehetőséget arra, hogy önmaga döntsön saját sorsáról. Jövője és sok tekintetben a kormányváltás lehetősége is attól függ, hogy most mi következik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
