VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. - Nagy B. György vezércikke.
Hétfőn Orbán Viktor végleg eltemette a demokráciát. Jó mélyre ásta, ahogy a répát vermeli a gondos gazda, amikor hideg telet lát ki az égi jelekből. Egyhamar nem ássa ki senki. Ezt a miniszterelnök is tudja – ezt jelzi, hogy a nyilvánosság előtt hantolt. A köz pedig meg sem rezzent. A konkrét eset annyi: Hadházy Ákos azt kérdezte a parlamentben a miniszterelnöktől, igaza van-e a közbeszerzési bizottságnak, amikor felfüggesztette a kórházak lélegeztetőgéptenderét, mivel álláspontja szerint azt egyetlen, jól beazonosítható modellre írták ki, ráadásul ez a célzatosság 800 millió forinttal drágította volna az életmentő masinák beszerzését. Még egyetlen adalék, miszerint az orvosi eszközöket is gyártó General Electric fordult a közbeszerzési hatósághoz – és ez bizony egy amerikai cég.
A miniszterelnök pedig erre az egyetlen tényre koncentrált. Hogy nem magyar. Hogy nem magyar. Hogy nem magyar. A-me-ri-ka-i! És rögvest meg is vádolta Hadházy Ákost, hogy egy külföldi cégnek lobbizik az Országgyűlésben. Azt még odakanyarította, hogy ez bizony korrupció a javából.
Mi az alaphelyzet? A törvényhozó hatalmi ág egyik tagja kérdezi a végrehajtó hatalom egyik képviselőjét. Utóbbinak kutya kötelessége válaszolnia. Ha nem teszi, azt üzeni: semmibe veszi az Országgyűlés azon jogát, hogy ellenőrizze a kormányzat tevékenységét.
Amikor a miniszterelnök kitért az érdemi válasz alól, azt deklarálta, hogy nincs felette kontroll. Pedig tudván tudja: a honatyák legitimitását – és a törvényhozás elsőbbségét a kormánnyal szemben – a választópolgár adja, aki voksával bejuttatja a Tisztelt Házba a képviselőt. Lényegtelen, hogy az LMP támogatottsága mekkora (egyébként mintegy 400 ezer szimpatizánsa van), a honatya szájával kérdező embereket múlhatatlan kötelessége érdemben tájékoztatni a kormányfőnek. Ha nem teszi, alapjogaikat sérti, másodrendű polgárként kezeli őket. Orbán a válasz megtagadásával azt üzente: aki nem a Fidesz híve (mintegy 5 millió ember elégedetlen a kormányzat teljesítményével), az másodosztályú, selejtszavazó.
Különösen morbiddá teszi a parlamenti intermezzót, hogy Hadházy egy kormányzati szerv döntésének helytálló voltáról próbált érdeklődni. Bár konkrétan a miniszterelnök nem írta felül a Tisztelt Ház nyilvánossága előtt a közbeszerzései hivatal mondását, azt világossá tette: minden, az eredeti – termékre szabott – kiírást megkérdőjelező kritikát megengedhetetlennek tart. Ez pedig azt jelenti, hogy az állami szervek nem törődhetnek szakmaisággal, jogszerűséggel – a politikai akarat mindent felülír. Annak letéteményese pedig az ország első embere (most éppen a miniszterelnök).
Ennek a berendezkedésnek van neve, úgy hívják, diktatúra. Hogy mégis Orbán-rezsimnek becézik a közírók, annak az az oka, hogy a hatalom megtartásához még szükség van időről időre a választóra.
Mégis, kár lenne finomkodni.
Mert csak a diktatúrák sajátja, hogy az állam úgy költi az adófizetők pénzét, mintha a sajátja lenne – most például plusz 800 milliót préselne ki az alulfinanszírozott, beroskadt egészségügyi rendszerből a haveroknak. Ahogy az is passzol a diktatúrák profiljába, miszerint az adófizető mit sem ér – mert legyen egyértelmű: a túlárazási mutyi miatt késik a lélegeztetőgépek beszerzése. Ám azt a szempontot, hogy a polgár él-e, hal-e, a profitérdek felülírja.
Továbbá egy diktatúra leírásából nem maradhat ki az a passzus, hogy bárki bármit bírál, azt csak külföldi cégek/kormányok zsoldjában teheti. Hiszen az autoriter rendszer egyrészt azt sulykolja, hogy a létező világok legszebbikét teremtette meg, másrészt azt bizonygatja, hogy ezt egyetlen honpolgár sem gondolhatja másként, nyilvánosan semmiképp. Ha mégis, akkor idegenbérenc. És az is csak diktatúrákban fordulhat elő, hogy „koncepciós eljárással” fenyegetik azt a képviselőt, aki él állampolgári jogával, illetve választói felhatalmazással. Márpedig Orbán vizsgálattal fenyegette Hadházyt.
Mindez persze a rendszer logikájából fakad. A kormány rátenyerelt a sajtóra, aztán rálépett a kritikus civil szervezetek nyakára, az most pedig a parlamenti nyilvánosságot (értsd: az ellenzéki bírálatokat) szeretné megfojtani. Ha az oppozíció képviselőit sikerül megfélemlíteni, akkor szintet lehet lépni, meg lehet regulázni (vagy legalább megpróbálni) az ellenzéket életben tartó állampolgárokat – azaz a mostani szabályozásánál is torzabb választási rendszert lehet alkotni (amit kár lenne választási rendszernek csúfolni). Ha eljön ez a pillanat, akkor már tényleg felesleges lenne finomkodóan Orbán-rezsimnek csúfolni a rendszert.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!