VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. Nagy B. György vezércikke.

 
VH, 2017. július 8.


Zéró toleranciát hirdetett a kormány az antiszemitizmus ellen, Szijjártó Péter szíves közlése szerint. A külgazdasági és külügyminiszter formálisan igazat mond, valójában hazudik. Lehet, hogy a kormány nem állja, ha nyíltan zsidóellenességbe csap a közbeszéd és valakik egyértelműen uszítanak a zsidóság ellen. Ahogy azt sem tűri, hogy zsidókat fenyítsenek a köztereken.

Ha úgy tetszik, nem tolerálja, ha a gyűlölet tettlegességig fajul. De ez nem azt jelenti, hogy magát a gyűlöletet ne tolerálná. Ez a kabinet tanította meg gyűlölni az országot.

Gyűlölet tárgyává tette a menekülteket, elérve, hogy munkáját, családtagjait tőlük féltse a magyar. Gyűlölet tárgyává tette a szegényeket, azt bizonygatva, hogy élhetetlen, értéktelen emberek, akik lerántják a középosztálybeli és a jómódúakat – és mindenki az ő sorsukra jut, aki nem követi a hatalom intencióit.

Gyűlölet tárgyává tette a fizikai dolgozókat, mert többet merészelnek keresni, mint sok-sok értelmiségi (akiknek bérét egyébként az állam tartja alacsonyan).

Gyűlölet tárgyává tette a gimnáziumokat, melyekben kommunikációja szerint csak kiváltságosok tanulnak, s felesleges tudásuk csak megkérdőjelezi az erő rendjét.

Gyűlölet tárgyává tette a civileket, utolsó kritikusait, azt állítva róluk: a fennálló alkotmányos rend ellen szervezkednek.

Hosszan lehetne még sorolni, kikre/mikre lő célba gyűlöletlövedékekkel a kormány. De felesleges. Arra érdemes koncentrálni, hogy miközben a társadalom lelke szép lassan meghal, miért nem haldoklik az egyéni lelkiismeret. Azért, mert a gyűlöletbe bele lehet süppedni, mint egy púpozott dunyhás parasztágyba.

Mert a gyűlölet elkényelmesít. Többé nincs szükség teljesítményre, hiszen elegendő bármelyik bűnbakot leszólni (a pénzt túl smucigan mérő EU-tól kezdve az élősködő cigányokon át az országot a magyar útról lerugdosó balos értelmiséggel bezárólag), és máris más a felelős a teljesítményhiányért.

Mert a gyűlölet felemel: a mások lenézése és semmibe vétele, illetve a felelősség lenullázása (lásd bűnbakolás) kiadja a felsőbbrendűségi tudatot.

Már csak azért is, mert a gyűlöletbiztonsággal igazít el a világban. Mivel kész klisékkel dolgozik, mentesít attól, hogy tájékozódni kelljen, hogy meg kelljen érteni a világot. Elég, ha elhangzik a hívószó, és a polgár rögvest tudja, ki akarja megvezetni, ki akarja megrepeszteni a hatalom gazságaira épülő világképét.

És ezt pontosan tudja a kormány is, nem véletlenül tolja hét éve gyűlöletkampányát.

Szóval, amikor azt mondja, zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen, az becsülendően hangzik – elvben. De maga sem gondolja/gondolhatja komolyan. Akkor semmiképp, amikor a szép szólamokkal párhuzamosan teleplakátolja az országot a magyarokon kacagó Soros Györggyel, akinek csak a kormány képes elkenni a száját. Az egyszeri ember pedig tényleg úgy táncol a gyűlöletszálak végén, mint egy marionettfigura.

Szépen oda is mázolja Soros plakátfejére, hogy büdös zsidó.

Így működik a gyűlöletevolúció. Először Brüsszellel azonosította a köz egy jó része a nyílttársadalom-hívő amerikai üzletembert, aztán szintet lépett az asszociáció – úgy is mondhatni: visszatért a hagyományokhoz.

Meglehet, a kormány valóban nem akar explicit zsidózni. Meglehet, csak Sorosra akar lőni. De tudnia kell, elsődleges mondandójára miképp rétegezi a társadalmi psziché a másodlagos-sokadlagos jelentéseket. Nyilván ez a cél.

A gyűlölet elfedi a realitást. Nem kell kormányzati teljesítményről beszélni, nem kell nyíltan bevallani, hogy – a Jobbik centrumtörekvéseinek eredményeképpen – megindult a verseny a radikális jobboldaliakért (lásd cikkünket a friss Vasárnapi Hírekben "Széljobb keringő" címmel). És miközben a hatalom azt az illúziót árulja, miszerint ma Magyarországon az a legnagyobb probléma, hogy „ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”, mindenki vegye észre, Sorossal próbálják elfedni, hogy egy autoriter rendszer fogságába ejtette az országot.

Amennyiben a választások után Orbán Viktor folytathatja, akkor ő fog ordítva bruhaházni, mert annak érdekében, hogy megbüntessenek egy „kormányzati kommunikációs délibábot”, a magyarok hajlandók tovább rohasztani egészségügyi ellátásukat; hagyják, hogy droidképzővé silányítsák oktatási rendszerüket; bevállalják, hogy a társadalom felét szegénységbe rúgja a rezsim; rábólintanak, hogy mutyizó oligarchák játszótere legyen az ország.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!