Hétfőtől nem jog, hanem kötelesség a munka. Hogy miként lehet eleget tenni ennek a kényszerűségnek, arról legkevesebbet talán az a majd’ félmillió ember tud, aki sort áll a munkaközvetítő irodákban és kilincsel mindenütt, ahol csak felcsillan egy állás esélye.
Ami még aggasztóbb: az alkotmányozó képviselők és a kormány sem képes belátni, hogy napjainkban Magyarországon nem 55%-nyi jellemes munkásemberre és 45%-nyi rest naplopóra szakad a társadalom. Matolcsy miniszter minden alkalommal szigorú, feddő pillantással szól az ország legnagyobb bajáról, miszerint tarthatatlan, hogy csupán minden második munkaképes ember jár reggelente dolgozni. Rettegek, hogy a parlament széksoraiban alapvető tévedésben vannak a piacgazdaság működésével kapcsolatban.
Böngészem az internetet. Mikor ezeket a sorokat írom, az Európai Mobilitási Portál adatai szerint 1 093 363 betöltetlen állás van az unióban. Ausztriában például a mai nap 285 kertésznek, 1457 mérnöknek, 774 idősápolónak és 395 orvosnak ajánlanak állást. Sehol nem találkoztam a „munkanélküli” szóval, az „ember” meghatározással. Szakmák sorakoznak, kelletik magukat avatott művelőik előtt. Mert Európában, ahol a munkaképesek átlag 65%-a dolgozik, bizony munkaerőhiány van. Keresnek vagy 50 000 orvost, és majd’ 100 000 mérnököt, de nincs elég szakmunkás sem. És hogy 35% így is állástalan? Persze! Mert ők se nem orvosok, se nem mérnökök, se nem szakmunkások. Magyarországon is épp ez a helyzet, csak még rémesebb arányokkal. Kórházi osztályok zárnak be, mert nincs se orvos, se ápoló. Az agyonajnározott Mercedes-gyár először fő- és szakiskolát nyitott, hogy legyen kit alkalmaznia, és az Audi Miskolc környékéről csábítgatja a szakmunkásokat, vagy Szlovákiából hozzák őket, mert különben állnának a gépsorok.
Szembe kéne végre nézni az elborzasztó képpel. Az Európai Unió szivacsként szívja az egyetemekről kikerülő friss diplomásokat. 5-10-szeres fizetést kapnak és egy olyan munkakultúrát, amiről itthon még álmodni sem lehet. Ha nincs elég diplomás emberfő, nincs kutatás, nincs fejlesztés, nincsenek innovatív gondolatok – lehetetlen új vállalkozásokat létrehozni. Elő lehet írni a félmillió munkanélkülinek, hogy jelentkezzen közmunkára. Ennek azonban társadalmi haszna csak akkor lesz, ha ez az 500 000 ember piacképes értéket tud termelni. Ha nem, épp oly eltartottak maradnak, mintha segélyeken tengődnének. A bérüket így is, úgy is az adófizetők állják majd. Több tízezer olyan vállalkozás kellene, amely olyan cikkeket, szolgáltatásokat tud előállítani, melyek európai mércével mérve is versenyképesek. Száz ilyen sincs. Honnan is lenne? Nyolc általánost végzettekkel, lássuk be végre, nem lehet Európával versenyre kelni. És mi eközben egyetemeket fogunk bezárni, képtelenek vagyunk megállítani néhány tízezer forint okán az orvos-elvándorlást, és bár kurucosan dacolunk a Nyugattal, csak ott tudunk ipart fejleszteni, ahová betoppan a külföldi tőke.
Az ország nyitott és kiszolgáltatott. Legjobb elméink Európa élvonalába vágynak, de ez Nyugaton található. Akik maradnak, azoknak sem szakmájuk, sem nyelvtudásuk és mondjuk ki: sem képességük arra, hogy bekapcsolódjanak a globális piacgazdaságba. Velük majd ellabdáznak a politikusok, akik filléres segélyeket, megalázó munkafeltételeket vagy ki tudja, mi minden mást ígérnek majd az aktuális népnevelési szándék szerint. Hofi Géza halhatatlan sorai kívánkoznak ide:
„– Tudsz úszni?
– Nem.
– És ha megfizetem?”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
