Nyilvánvalóan politikai motívumok állnak az EU kilátásba helyezett szankciói mögött – véli (korántsem egyedül) a bécsi Der Standard, s kommentátora levonja a következtetést: „A bizottságnak egyszerűen elege van Orbánból”. Mindenesetre kezdhetjük konkrét összegekkel számolni, hogy mibe is kerülhet nekünk, hazánknak Orbán és Janus-arcú politikája. A szavakban a kapituláció után is folytatni próbált szabadságharc.
Holott, ha valami csak ront az Orbán-kormányzat nyugati megítélésén, az éppen ez a kampány és általában is a rossz rezsimekre jellemző propaganda. Még a hetvenes években mesélte nekem a State Department egyik munkatársa, hogy mekkora kárt okozott a hazánkkal foglalkozó részlegnek az akkori budapesti kormánylapban megjelent otromba támadás Kissinger ellen, mert a külügyminiszter meglátta a napi lapszemlében, majd undorral félredobta: „ne jöjjenek nekem azzal, hogy a magyarok különbek a többi kelet-európainál”. Van fogalma a mai kormányközeli újságnak arról, milyen hatása lehet (a mostani lapszemlébe is nyilván bekerülő) első oldalas címüknek: „Bűncselekményre ösztönzött Clinton” (amikor a Klubrádió frekvenciájáért lobbizott Orbánnál)?
Szinte tévedhetetlen ösztönnel élnek olyan fogásokkal, amelyek a Kissingeréhez hasonló undort válthatnak ki a mai uniós és amerikai döntéshozókban. A nyugati nagy lapoknak főtisztviselők, diplomaták által immár szakmányban írt reklamáló olvasói levelek (együtt a külföldön lévő hívek által minden cikkhez fűzött háborgó kommentekkel) még legfeljebb csak gúnyos mosolyt fakasztanak a brüsszeli vagy washingtoni arcokon, mivelhogy ilyesmire többnyire harmadik világbeli diktatúrák fanyalodnak. Viszont a gátlástalan, szinte már reflexszerű hazaárulózás valójában a megbélyegzőket stigmatizálja. Ez ugyanis inkább leleplezi az önkényuralmi törekvéseket, mint az ellenzékiek összes vádja. Hiszen egy ellenzéki politikusról feltételezhetik, hogy túloz, a nekirontó kormányközeliek támadásának stílusa viszont a legrosszabb feltételezéseket igazolja. A Fidesz vitathatatlanul művészi fokon keres és talál rögvest bűnbakokat, csakhogy ez éppen azokat a nyugati döntéshozókat ejti gondolkodóba, akik pontosan tudják, mennyire nem a magyar ellenzékiek alakítják a politikájukat (elég csak arra emlékezni, mennyire elégedetlenek voltak az utóbbiak az uniós reagálás lanyhaságával és lassúságával).
Kár a kormányköröknek önmagukat becsapniuk: Orbánt „saját jogán” büntetik, s abból van elegük, amit máig lankadatlanul hirdet. S hogy a bírálatokat, s immár a büntetéseket is az ország kipécézésének próbálja beállítani, az aligha hatja meg azt a világot, ahol régóta gyanakodva kezelik azt a politikát és politikust, amely és aki „magára tekeri a zászlót”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
