Nem tudom, felfigyelt-e valaki rá, de a Washingtonban rendezett Brazília–El Salvador barátságos mérkőzésen futballtörténeti pillanat érkezett el: a válogatottság tekintetében Neymar befogta Pelét és Rivellinót.
Más tekintetben semmiképp sem éri utol a „királyt”, hiszen Pelé háromszoros világbajnok, de a bajuszos bombázót még behozhatja, hiszen a legjobb négy között volt már vb-n – ha az elődöntőben, súlyos sérülése miatt, nem játszott is –, és egyszeres vb-aranyérmes még lehet. Pillanatnyilag annyi biztos: Pelé, Rivellino és Neymar is 92-szer szerepelt a selecaóban.
Utóbbi előmenetele azért is érdekes, mert Neymar mindössze huszonhat éves. Kétségtelen, ma több meccs van, mint régebben, de annyival nincs több, hogy valaki pályafutása derekán ilyen számot produkáljon. Nem az andorrai, nem is, mondjuk, a kazah, hanem a brazil válogatottban. Számot? Számokat! Neymar már a harmadik legjobb gólszerző a selecao történetében; e kimutatásban Pelé (77) és Ronaldo (62) van előtte. Ha még négy gólt szerez, lehagyja a fenomént.
Mindez arra is alkalmas, hogy helyre tegyük a Neymarral kapcsolatos „hülyegyerekezést”. Ha szimulál, ha nem, műbalhékkal ilyen adatokat képtelenség előállítani. És ez nemcsak afféle szerény vélemény, hanem határozottan állítom, hogy tény, tény, tény. Kétségtelen, a világbajnoki elsőség még hiányzik a különleges kollekcióból, de tudják, hány brazil extraklasszis van, aki soha nem nyert vb-aranyat? Csak kapásból mondok néhányat: Nelinho, Josimar, Luis Pereira, Juan, Edinho, Francisco Marinho, Junior (védők), Toninho Cerezo, Falcao, Socrates, Zico, Dirceu, Ze Roberto (középpályások), Renato Gaucho, Careca, Adriano, Robinho, Eder (csatárok). Azért Neymarnak van már spanyol bajnoki elsősége (kettő is), Libertadores Kupa-, Bajnokok Ligája-, klub Világ Kupa- és Konföderációs Kupa-győzelme, a PSG-vel pedig az előző évadban mesterhármast ért el, azaz mind a bajnokságot, mind a francia kupát, mind a Liga Kupát megnyerte.
Ez azonban szinte smafu ahhoz képest, hogy még egy válogatott meccs, és Pelé elé kerül. A brazil rekorder Cafutól – aki szintén három vb-döntőt játszott, akár Pelé, de „csak” kettőt nyert – ötven válogatottságnyira van.
Nyolc év alatt jutott 92-ig. Lehet tippelni, meglesz-e a hiányzó félszáz.
Ami tuti: Neymar valódi művész, nem pedig büfészínész.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!