Előző cikkemben azt írtam, hogy nem szívesen terhelem az olvasót olyan témával, ami látszólag egy szűk foglalkozási réteg; a bírák „belügye”. Mégis kénytelen vagyok ismét a bírák helyzetével foglalkozni, nemcsak azért, mert a héten oly sok minden történt velük kapcsolatban, hanem – és főként – azért, mert mindez már messze nem tekinthető a bírák belügyének.

 
Dr. Sándor Zsuzsa

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bírák jogállásáról szóló törvénynek azt a paragrafusát, amelynek alapján a 62 éves bírákat nyugdíjba kényszerítették. Nehogy azt higgye bárki is, ez azt jelenti, hogy a kirúgottak közül akár egyetlen bíró is visszakerülhet eredeti beosztásába! Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) kilenc évre kinevezett elnöke már három nappal azelőtt, hogy az Alkotmánybíróság kihirdette volna határozatát, úgy nyilatkozott, hogy neki, vagyis az OBH-nak semmi teendője nem lesz: a bírák, ha akarnak, forduljanak munkaügyi bírósághoz. Orbán Viktor pedig – ő legalább a kihirdetett határozat után és nem azt megelőzően – közölte, hogy „a rendszer változatlan marad”. Magyarul: bármit is mondott az Alkotmánybíróság, a lapátra tett bírák nem kerülhetnek vissza a bíróságokra.

Tudom, sokan azt gondolják, hogy a sértettség beszél belőlem. Hát persze, hogy az (is). Hiszen egyik napról a másikra megfosztottak a hivatásomtól, a fizetésemtől, diszkriminatív döntést hoztak velem és a kollégáimmal szemben. De higgyék el, nem a sértettség motivál akkor, amikor fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon a jogállam alapvető normáit sértik meg napról napra.

Ha vezetőink közül bárki is komolyan venné az Alkotmánybíróságot és annak döntéseit, ha nem az lenne az egyetlen céljuk, hogy megfélemlítsék a bíróságot mint független hatalmi ágat, ha igaz lenne, hogy valóban gyorsítani akarják a bírósági eljárásokat, nagyon egyszerű lenne a megoldás: a köztársasági elnök egy tollvonással visszavonhatná az elküldött bírák általa aláírt felmentéseit. Milyen eredményre vezethet azonban a Handó Tünde által javasolt út, a munkaügyi per? Két lehetőség adódik: a bíró elveszíti a pert, mert a (korábban Handó Tünde által vezetett) munkaügyi bíróság arra hivatkozva utasítja el a keresetet, hogy az „alaptörvényszintű” átmeneti rendelkezéseket az Alkotmánybíróság nem helyezte hatályon kívül, és – kicsit leegyszerűsítve – azokban is szerepel a 62 éves nyugdíjkorhatár. Nézzük a – látszólag – kedvezőbb esetet. A bíró megnyeri a munkaügyi pert. A munkaügyi bíróság ez esetben sem helyezheti vissza a bírót az állásába. Miért nem? Azért, mert a bírákat a köztársasági elnök nevezi ki. Az pedig jogi lehetetlenség, hogy egy munkaügyi bíróság utasítsa a köztársasági elnököt arra, hogy bárkit kinevezzen bírónak. Mit tehet legoptimálisabb esetben a bíróság? Megítélhet néhány hónapi fizetésnek megfelelő kártérítést, persze csak akkor, ha a bíró az egyévi átlagfizetésének 6%-át illetékként előre befizette, tudva azt, hogy akár el is veszítheti a pert.

Ezért kerültek hát a bírák csöbörből vödörbe. Egyetlen járható út marad továbbra is számukra, a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, bízva abban, hogy Strasbourgban átlátnak a szitán és felismerik az itthon előkészített csapdákat.

Címkék: kommentár, korrupció, labdarúgás, labdarúgás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!