„Mind tudjuk, hogy mit kell tenni, csak azt nem tudjuk, hogy ha megtettük, akkor hogyan választanak minket újra.” Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök sokat idézett szavainak igazságát nyögi fél Európa. Hullanak a fejek a porba szép sorjában, egymás után zavarják el a megszorításokba belefáradt polgárok a megszorításokba belefáradt vezetőiket.
Ma éppen Sarkozy elnöknek készülnek au revoir-t mondani a franciák, a görögök meg szívük szerint már mindenkit elküldenének az ottaninál is melegebb éghajlatra. Felkészül a brit helyhatósági választásokon nagyot bukott Cameron és a kimúlófélben lévő berlini koalíció élén egyensúlyozó Merkel. Nagy tehát az ijedtség mostanság Európában, olyan nagy, hogy kezdik átírni Juncker kolléga örökbecsű szavait, valahogy így: „nem tudtuk, mit kell tenni, de ha most kitalálunk valamit, hátha újraválasztanak minket”.
Európa vezetői a megszorítások mellett – helyett? – immár a gazdasági növekedésre akarnak koncentrálni. Erről beszélt tegnap Olli Rehn pénzügyi biztos, és hogy szavait sokan hallják, jó előre ki is szivárogtatták beszédvázlatát a Financial Timesnak. Eszerint az Európai Bizottság lazítani akar az eddigi költségvetési szigoron – legalábbis azon országok esetében, amelyeknek úgy kellett kiadáscsökkentést végrehajtaniuk, hogy egész gazdaságuk belerokkant. Jó ideje nem hallott, simogatóan szép mondatokat sorolt Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a minap: a pénzügyi kiigazítás nem egyenlő a megszorításokkal, a kiadáscsökkentést és az adóemeléseket méltányosan kell végrehajtani a tagországokban, és nem szabad, hogy egyetlen társadalmi csoport, vagy egyetlen generáció legyen a vesztese a költségvetési helyzet javításának. Valljuk meg, első hallásra akár tűnhet úgy is, mintha Matolcsyt beszédíróként alkalmaznák mostanság Brüsszelben. Mi nem is elleneznénk, ha ott lenne állásban, mindenesetre abban, hogy a kormányzati kommunikáció összes közpénzen fenntartott csatornájából ránk zúdul majd hamarost a „minket követ Európa, mi vagyunk a példa” maszlag, egészen biztos vagyok.
De még mielőtt Matolcsy, netán maga Orbán a jól ismert brüsszeli jelkép, a pisilő kisfiú pózába vágná magát, indokolt a visszafogottság. Mert az áhított növekedés, na, vajon miből lesz? Pénzből, persze, az uniós tervek szerint összesen 60 milliárd euróval növelnék az Európai Központi Bank hitelkereteit. De ezt a pénzt mástól aligha lehetne beszedni, csak attól, akinek van. Németországtól például, ahol már növekszik is a gazdaság kicsinykét, és az abból származó többlet igencsak jól jönne az újraválasztásért küzdő kancellár asszonynak – hogy a cikket nyitó Juncker-idézettől messze ne távolodjunk.
Aztán itt vagyunk mi is, a „példa”, ahol már megpróbálták, aztán mi lett belőle… Hiszen mifelénk már elvittek több mint háromezer milliárdnyi forintot nyugdíj-megtakarításból, válságadóból, újra és újra beindított költségvetési fűnyíróból, felsőoktatásból, gyógyszertámogatásból, és ebből nemhogy növekedés nem lett, de jó, ha a recessziót sikerül elkerülni idén.
A gazdasági növekedéshez ezek szerint mégsem csak pénz kell. Hanem ötlet és gondolat, no pláne piac, áru és kereslet.
Ezek nélkül a pénzpumpa csak az adósságot fújja nagyobbra, miként történt az mifelénk. A formálódó új európai növekedési politika a kutatás-fejlesztésbe és az oktatásba fektetne, és az infrastruktúrát fejlesztené. Nálunk az előbbi kettőt a kormányzati adópolitika és ideológiai harc nyomorítja, utóbbi viszont Simicska Lajost és érdekkörét gazdagítja egyre látványosabban.
Ez pedig nem a példa. Ez az ellenérv.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
