Tömve a railjet. A jegyvásárlásnál figyelmeztetett a pénztáros, hogy feltétlenül vegyek helyjegyet, mert vasárnap rengetegen lesznek. Tényleg tömeg van, vonatoznak a magyarok vissza Ausztriába.
Szemben velem egy nő mobilozik. Még egyszer elismétli a gyerekeknek, mit hol találnak a fagyasztóban. Elég nagyok már, fordul a mellette ülőhöz, beteszik a dobozokat a mikróba. Az egyik fia tizenhárom, a másik tizenöt. Eddig az anyósa vigyázott rájuk, meséli, de most beteg, nem tud felutazni vidékről. A munka meg nem várhat: két hetet Bécsben töltenek, két hetet otthon. A másik oldalon egy fogásznő utazik, ő csak heti három napra megy el, de olyankor ő is egyedül hagyja a kamasz lányát.
Beszélgetni kezdenek, közben újabb utasok furakodnak előre a folyosón. A fogorvosnő azt mondja, ő azért jobban szereti, ha a lányához átjönnek a barátnők, akkor még sincs egyedül éjszaka.
A másik négyes helyen, ahol asztal is van, vörösre sült férfiak kártyáznak. Építkezésre mennek, már három éve ugyanannál a vállalkozónál dolgoznak. Jól öltözöttek, tájszólásban beszélnek. Senkit sem lehetne az összezsúfolódott közönségből osztráknak, egyáltalán, külföldinek nézni. Az egyedüli hölgy, aki kilóg a társaságból, egy ősz hajú, magas asszony. A nyakában gyöngysor, ölében német nyelvű könyv. Az egész vagonban talán ő az egyetlen, aki hazafelé tart, rajta kívül csak a két filmet néző ázsiai lány tűnik turistának.
Tatabányán újabb hátizsákos, bőröndös felszállók érkeznek, a légkondi ellenére is sűrűsödik a levegő. Almásfüzitőnél hirtelen fékez a vonat, és megáll. Várakozunk. Egyenruhás határőrök döngenek végig a folyosókon. Nem tudni, mit keresnek, az emberek megszeppenve figyelik az ablakból, hogy vajon leszállítanak-e valakit.
Jön a kalauz, bejelenti, hogy valószínűleg késni fogunk. Valami őz ugrott a vonat elé, nem tudunk tovább menni. Az őz mindenkinek izgatja a fantáziáját. A kártyázó férfiak azt tárgyalják, hogy kell megfőzni a vadat, a fogorvosnő meg elmondja, hogy ő fel szokta olvasni az unokájának az Öreg néne őzikéjét.
A hűtőládás asszony, akinek a két kamasz fia van, nem ismeri ezt a könyvet. Ő a Vajdaságban nőtt fel, magyarázza, nekik alig volt magyar nyelvű mesekönyvük. Nemrég visszamentek, és az új bérlőik az egykori házukból illegális húsboltot csináltak. Beléptek, így, a nappaliba, mutatja a kalauznak, és tele volt pakolva a szép szobájuk hűtőládával. Egy ember megkérdezte tőlük, ott, a lekövezett nappaliban, hogy mit kérnek.
– Be kell perelni az ilyet! – pillant fel az ősz hajú hölgy a német nyelvű könyvből. És olyan szerződést kell kötni, hogy ezt ne csinálhassa meg! Mindenki felé fordul, olyan hangosan szólal meg. Láthatóan másokat is meglep, hogy magyar. Ő már ötven éve Bécsben él, fordul körbe, csak a rokonait jött meglátogatni.
– Na mi van már azzal az őzzel? – faggatják a szaladgáló kalauzt.
Az átellenben ülő fiatal lány azt szeretné tudni, mennyi időbe telt a néninek jól megtanulni németül. Szállodában szeretne elhelyezkedni, de csak középfokú nyelvvizsgája van.
– Fejtsél rejtvényt, fiam, azzal hamar lehet szavakat tanulni – tanácsolja a hölgy. Mások is kérdezgetik, hogy mi volt az elején a legnehezebb, és elfelejtett-e az osztrák férje mellett magyarul.
– Én?! Mindenre emlékszem – feleli a gyöngysoros hölgy. Fejből tudom az összes Adyt meg Aranyt, amit az iskolában tanultunk, és tudok magyarul énekelni is.
És melyik nóta jut először az eszébe? – évődik vele a kalauz.
Hát, nem is tudom.. Kiment a ház az ablakon… utána ment a vénasszony. Na, az a vénasszony már én vagyok…
– Ezt én is ismerem – vág közbe a nő, akinek húsboltot csináltak a nappalijából. Kiment a ház az ablakon – dúdolja.
Kiment a ház, kiment az ország az ablakon, kiment a kőműves, kiment a katona, kiment az ékszerész, kiment a szakács, és megy utánuk a vénasszony, ott dúdolnak mind Almásfüzitőnél, viszi el őket a railjet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
