A férfi a forgalomban araszolt. Nem fért a fejébe, hogy lehet ekkora tömeg szilveszter estéjén. Hova utazik ez a sok marha? Arra számított, hogy fél óra alatt kiér a városból, aztán irány Érd. A barátnője ott lakott, úgyhogy az utóbbi fél évben számtalanszor megtette már ezt az utat. A harmincéves nő válófélben volt, ahogyan ő is a feleségével. Amióta megismerkedett vele, folyton azt mondogatta, hogy hamarosan lezajlik az egész, de a vagyonjogi per hat hónap alatt egy lépést sem haladt.
Legutóbb a nő volt férje azzal állt elő, hogy kéri a szekrénysor, a háztartási gépek és az autó árának a felét is.
Ők a feleségével sokkal könnyebben megegyeztek: a lakás maradt a nőnél, aki cserébe nem kért tartásdíjat a tizenhárom éves lányuk után. Jutka, mert ez volt a neve a kislánynak, minden második hétvégét az apjánál töltött, és látványosan unatkozott vagy tabletjét nyomogatta. Az anyja ezalatt kétségbeesetten átrendezte a lakást, hogy eltüntethesse a férje nyomait és új életet kezdjen, ezért Jutka az utóbbi hónapokban minden alkalommal arra ért haza, hogy új helyen van a kanapé vagy az ablak elé került a fotel.
A kocsisor alig haladt, a vezetők dudáltak, szitkozódtak, valakinek elöl lerobbant az autója. Közben szállingózni kezdett a hó és feltámadt a szél. A férfin átfutott, hogy milyen szar lehet szilvesztereste lerohadni az út közepén, aztán bekapcsolta a rádiót. Valami humoros műsor ment, gépi nevetéssel, így alig hallotta meg, hogy pittyen a telefonja. SMS-t kapott: NE GYERE, NEM UTAZOTT EL, EGÉSZ SZILVESZTERKOR ITTHON LESZ – olvasta a kijelzőn.
Először fel sem fogta, aztán telefonálni akart, végül észbe kapott. Ha a férfi, azaz a barátnője volt férje hazament Érdre, akkor már hívni se lehet a nőt. Vissza kellene valahogy fordulni a következő lehajtónál.
Próbálta átgondolni ezt az új helyzetet. Ki kell kanyarodni a kocsisorból, hazamenni a hideg albérletbe, ahol gondosan lecsavarta a fűtést. Vagy elkezdeni telefonálgatni, hátha a barátok közül valaki otthon van. Ez utóbbi kellemetlennek tűnt, mert amióta váltak, a baráti kör két pártra szakadt, és azok, akikről azt feltételezte, hogy otthon töltik a családjukkal az ünnepet, inkább a volt feleségével rokonszenveztek. Átkozta magában a másik, hülye férjet, aki nem csak a botmixer árát követeli, de képes tönkretenni az év utolsó napját is.
Egyre jobban szakadt a hó, kavargott, másodpercek alatt belepte a szélvédőt. Előregurult egy métert, aztán várt. Kikapcsolta a rádiót, nem tudott figyelni. Ismét pittyegett a telefon, de csak valami idétlen, rímes jókívánság érkezett. Felhívta a volt feleségét, aki még mindig gyorshívásra volt beállítva. A nő nem vette fel, üzenetet nem hagyott neki. Szórakozottan pörgette a neveket, közben meglódult a kocsisor. Ritkultak a járművek, lehetett már rendesen haladni, a hó viszont már nem szállingózott, hanem egyenesen zuhogott.
Letompultak az utcai zajok, kavarogtak a pihék, mint valami felrázott hógömbben.
Átgurult az alatt a vasúti híd alatt, amit a szeretője viccesen sóhajok hídjának nevezett, mert esténként, ha kiért a dugóból, itt szokott felsóhajtani, hogy na, mindjárt otthon van. Csakhogy ő most nem Érdre tartott, hanem visszafelé, és fogalma sem volt róla, hogy tulajdonképpen hová. Itt, a városon kívül már látványos volt a fehérség, puhán befedett mindent, mint a téli üdvözlőlapokon.
A férfi átkozta magát, hogy nem tette vissza a téli gumikat, de mivel a garázsukban voltak a fal mellett, az elköltözés óta képtelen volt rászánni magát, hogy hazamenjen értük.
Belenézett a visszapillantóba, aztán egy merész kanyarral megfordult, hogy visszatérjen Pestre. Az autó meglendült a kásás úton, a kerekek felpörögtek, aztán beékelődtek a mély, süppedős hóba. A motor vinnyogva erőlködött, a kocsi nem mozdult.
A férfi kimelegedett, levette a lábát a gázról. Az első gondolata az volt, hogy ha kiszabadul, akkor mégiscsak kimegy Érdre, és egyszerűen kidobja a volt férjet a lakásból. Aztán lassanként megnyugodott. Kiszállt, megkerülte a kocsit, lehajolt. A két hátsó kerék mélyen belepörgött a sáros talajba, vontatókötél kellett volna, hogy kiugrassza őket a vájatból. Kiállt az útra, hátha jön valaki. Egy órája még a forgalmat átkozta, most bezzeg egy lélek sem közeledett. Mindkét irányban néptelen és fehér volt az úttest.
Csöngött a mobilja. A volt felesége hívta vissza, mert észrevette a nem fogadott hívást. Azt mondta, szerez kötelet, fél óra múlva ott lesz a vasúti felüljárónál. Mire megjött, addigra már megállt segíteni egy Volvo, de együtt sem voltak képesek kimozdítani a beszorult kocsit a nyári gumikkal. A volvós aztán elnézést kért és elhajtott, ők meg ott maradtak ketten a havazásban az asszonnyal.
Mindjárt éjfél – nézett az órájára a nő. Előszedte a kocsiból a gyerekpezsgőt, amit Jutka nem volt hajlandó magával vinni a buliba. Kidurrantották, meghúzták az üveget, és néhány perccel éjfél után hívták az autómentőt
Ültek egymás mellett, járatták a motort, és nézték csendben az egyre erősödő havazást, ahogyan évek óta soha. Csak talán valamikor nagyon régen, egyszer, amikor még se gyerekük, se autójuk nem volt, és ültek kabátban egy téli randin a hidegben, egy kölcsön kapott autóban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
