Nagy a sürgés-forgás az ügyeleten. A felvételi ablaknál hosszú sor áll. A folyosón felkötött kezű vagy sántikáló gyerekek, ideges, telefonálgató szülők tolonganak. Időnként elhangzik a hangosbemondóban egy név, ilyenkor az elcsigázott apuka vagy anyuka tolja befelé a gyereket valamelyik számozott vizsgálóba. Máskor kijön egy orvos, és visszaküld valakit a röntgenbe. Jönnek-mennek az emberek, de a tömeg nem apad. Újabb szülők érkeznek, hozzák a gyereket, aki leesett a fáról, akinek rácsapódott a kocsiajtó a kezére, aki gördeszkázott a garázs tetején: kifogyhatatlan a lista.
Egy gondterhelt nagymama a sarokban ül a fehér padon két kiskamasz lánnyal, akiken első pillantásra semmi sérülés nem látszik. Megszeppenve gubbasztanak a vizsgáló ajtajára függesztett szemmel. Az idős asszony időnként hangos sopánkodásba fog. Nem is a lányokhoz beszél, inkább csak úgy a levegőbe. Ugyanazt ismételgeti, amit reggel óta mondogat, amióta hosszú kopogtatás után rányitott a gyerekekre a fürdőszobában: Mit szól majd, anyátoknak, mi?! Hogy fogom én ezt elmondani neki? Hát hogy vigyázzak én tirátok, ha magatoknak csináljátok a bajt?
A lányok bűntudatosan fixírozzák a műanyag padlót.
Bemondják a nevüket. A vizsgálóból kilép az orvos, a szemével keresi őket. A nagymama felpattan, a válluknál fogva bekormányozza a két lányt, és közben ömlik belőle a szó:
– Most láttam csak reggel, mit csináltak ezek. Ki akartam vinni őket a strandra, de hát csak nem akartak fürdőruhára vetkőzni. Elszedték hét közben az összes varrógéptűmet, de nem baj, gondoltam, elvannak legalább. Azt hittem, játszanak, még tévézni se jöttek ki!
A két lány megáll odabent a fal mellett. Az orvos közben int nekik, hogy vetkőzzenek le. Vonakodnak, végül a nagyobbik lehúzza a trikóját, megfordul. A vállán tenyérnyi, élénkvörös folt látható. Első ránézésre olyan, mint valami napégés vagy allergia.
Az orvos tapogatja a foltot, aztán megkérdezi, pontosan mivel okozták a sérülést. A lányok némi húzódozás után elmondják, hogy tetkót akartak csinálni maguknak, ehhez kellettek a nagyi varrógéptűi. Filctollat nyomkodtak a szúrások helyébe, jó mélyen, hogy szép színes legyen a minta, de sajnos pár nap alatt elgennyesedett az egész. Az orvos vizsgálgatja a gyulladt bőrt, közben megkérdezi, hogy mit akart ez a folt ábrázolni. A kisebbik lány készségesen rávágja, hogy Nagy-Magyarországot. A nagyobbik gyerek hátán még sokkal csúnyább a seb van, a szúrások helyét var borítja. Itt még csak következtetni se lehet, mi lett volna a művész szándéka, csak valami szögletes ábra látszik.
Fertőtlenítés közben a nővér a nagyobb lányt faggatja, hogy mi akar ez lenni. A lány összeszorítja a fogát és sziszeg, mert csíp az alkoholos oldat. Végül megvonja a vállát, hogy honnan tudja, nincs hátul szeme.
– Pedig nem ártott volna – fordul feléjük az orvos a számítógéptől – egy szemet is tetoválni maguknak, hogy lássák, mekkora hülyeséget csináltak. Mert ő nagyon is látja, hogy mi van ott.
A nagymama tördeli kezét, és azt akarja tudni, meg lehet-e gyógyítani néhány napon belül a sebeket. Kezdődik az iskola, haza kell utazni a lányoknak. Ő úgy hallotta, próbálkozik, hogy még az igazi tetoválást is el lehet tüntetni. Az orvos hümmög, hogy persze, azt igen, de ezek itt nem tetkók, hanem mély sebek.
– Bent kell tartsalak titeket – fordul a lányokhoz –, nem mehettek haza. Értesítenem kell a szüleiteket is. Az iskolának majd írunk papírt.
A kisebbik lány a száját harapdálja. Egyre kétségbeesettebben pislog körbe. Nézi a számítógép nyitott képernyőjét a diagnózissal, aztán hirtelen sírva fakad:
– Nem az én ötletem volt a horogkereszt! Ő találta ki – mutat a nővérére.
A nagyobbik undorodva végigméri, és elfordul. A nagymama hol az orvosra néz, hol az asszisztensnőre. Kínos csend támad. Végül az orvos szólal meg először:
– Tessék nekik behozni pizsamát, bögrét meg evőeszközt. Most menjenek a betegfelvételre!
A lányok kilépnek a folyosóra, a nagymama pedig visszaszalad. Pénzt nyom az orvos kezébe, de az nem fogadja el, csak néz rá fáradtan.
– Meg fogják őket gyógyítani?
– A hátukat igen – feleli az orvos. De az a legkevesebb. A többit… hát, nem tudom. És most ne tessék haragudni, de sokan várnak rám.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
