Kormányzása második ciklusában Orbán Viktor kiemelt figyelmet szentelt a bankszektornak. Kormánya a súlyos pénzügyi-gazdasági krízisre hivatkozva fosztogatja a multik magyarországi bankjait, miközben a „nemzeti tulajdon” ideológiai leple alatt erősíti a hazai központból irányított hitelintézeteket. Ám valódi célja nem más, mint a saját klientúra kiszolgálására és közpénzek ellenőrizhetetlen felhasználására alkalmas intézményrendszer létrehozása.
Bár még korántsem sikerült a magyar bankszektort a „maffiaállam” szolgálatába állítani, az ezt megcélzó, lassan négy éve folyó kormányzati erőfeszítések már eddig is komoly károkat okoztak az országnak. Mivel a bankpiac átrendezése, a kiszemelt üzletek megszerzése a multinacionális bankok itteni tevékenységének ellehetetlenítésével járt együtt, a magyar bankrendszerbe korábban életet lehelő befektetők hamar rükvercbe váltottak. A kormány által elzabrált banktőkét kényszerűen pótolják ugyan, de új hiteleket már csak szordínóval helyeznek ki a magyar gazdaságba.
Kifosztás, kiszorítás
A másodszor színre lépő Orbán-kormány – meglovagolva a hitelválság nyomán világszerte eluralkodó bankellenes közhangulatot – már 2010 nyarán nekilátott szisztematikusan kifosztani és a magyar bankpiacról kiszorítani a multikat. Ezzel nem csak unortodox gazdaságpolitikája finanszírozásához szerzett forrást, de egyúttal piacot teremt a „fogadott család” vagyonának gyarapítására kiszemelt pénzintézeteknek.
A kirívó mértékű bankadót úgy konstruálták meg, hogy a kisméretű, zömmel magyar tulajdonú pénzintézeteket csupán jelképes adóval sújtsa, de egyúttal a kormányfőhöz közel álló Csányi Sándor vezette OTP is relatív haszonélvezője legyen. A külföldi tulajdonban lévő, viszonylag nagyméretű bankok ugyanakkor jelentős veszteségeket szenvedtek el a különadó miatt, sokuknak még a tőkéjét is felemésztette. Később újabb, immár az OTP-t is súlyosan érintő, ám a takarékszövetkezeteket és a baráti kisbankokat továbbra is kímélő sarcot rótt a kormány a bankokra: törvényben kötelezte őket, hogy kedvezményes árfolyamon fogadják el devizahiteles adósaik végtörlesztését. A bankokra 370 milliárd forintos terhet rakó végtörlesztés feltételeit úgy alakították ki, hogy a haszonélvezők a politikai céltáborhoz tartozó, az átlagosnál jobb vagyoni helyzetű adósok legyenek, köztük a kormánypárt prominenseivel és klientúrájával.
Bár a végtörlesztési törvény elsődleges célja a devizahitelesek célzott csoportjának kimentése volt, a „kiszorítás és helyzetbe hozás” motivációja itt is tetten érhető. Az újabb sarc ugyanis számos banknál további tőkevesztést idézett elő, amit a tulajdonosoknak kellett pótolni; ez viszont arra késztette őket, hogy visszafogják itteni leánybankjuk aktivitását. Ez egybeesett a kormányfő szándékával, aki többször jelezte, hogy nem bánná, ha néhány külföldi tulajdonú bank elhagyná az országot, s piacaikat átadnák a magyar tulajdonú pénzintézeteknek.
A takarékok lenyúlása
A takarékszövetkezeti szektor lenyúlásának 2013 nyarára megérő koncepciója már leplezetlenül mutatta meg, hogy az orbáni retorika szép szlogenjei (mint amilyen a „nemzeti tulajdon”, vagy a „vidék” és a „magyar ember” érdekei) üres szavak csupán. A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról elfogadott törvény a „nemzeti” bankrendszer legnagyobb szegmensét jelentő szövetkezeti hitelintézetek százezres magántulajdonosi körének jogait tiporta a sárba: felhalmozott vagyonukat államosította, az általuk alapított bankjukból pedig kiszorította őket, miközben az összes érdemi döntés jogát magához vonta.
A nagyszabású akciónak azzal nyitott utat 2013 tavaszán a kormány, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közvetítésével 38,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a szövetkezetek többségi tulajdonában lévő Takarékbankban. Ám ezzel éppen csak megkezdődött a takarékszövetkezeti rendszer bevétele, amit az integrációs törvény teljesített be a kockázatközösségként működő intézményvédelmi alapok vagyonának átvételével, a takarékok kiszorításával és a kormányzati jogosítványok kiterjesztésével. A takarékszövetkezetek megerősítésének ürügyén, ám a velük való egyeztetés nélkül beterjesztett és megszavazott törvény végső soron a magántulajdonosok kezében lévő, szövetkezeti elv szerint működő takarékok erőszakos, nyílt zsarolással kombinált államosításának eszközéül szolgált, miközben teret nyitott a későbbi privatizációnak. A szövetkezetek csak akkor maradhattak tulajdonosai a Takarékbanknak, ha elfogadták a kormány irányításával szövegezett új alapszabályt. (Hasonló zsarolással vette rá a kormány 2010 telén a magán-nyugdíjpénztári tagokat arra, hogy felhalmozott megtakarításukat „önként” átvigyék az állami rendszerbe.)
De ezzel még nem ért véget a jogtiprások sora. Amikor a takarékszövetkezetek ernyőbankjába bevásárolta magát a kormány nevében eljáró Magyar Fejlesztési Bank (MFB), ígéretet tett rá, hogy kisebbségi tulajdonos marad. Az új törvény azonban lehetőséget ad rá, hogy – a Magyar Posta bevonásával – többségbe kerüljön az állami tulajdonhányad a Takarékbankban, vagyis megszűnjön a takarékszövetkezetek beleszólása az érdemi döntésekbe.
A Demján Sándor elnökletével működő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) az Alaptörvény sérelme miatt beadványt intézett az Általános Jogok Biztosához. A dolog pikantériája, hogy miközben a takarékok ügyében a kormány a „nemzeti burzsoázia” éllovasának tekintett Demjánnal is szembement, az érdekeltségébe tartozó Gránitbanknak, valamint a Töröcskei Istvánhoz köthető Széchenyi Banknak 2,6 illetve 3 milliárd forintos tőkeemelést adott. A „hazai bankrendszer pozícióba juttatásával” indokolt akciónál a kormány megelégedett 49 százalékos tulajdonhányaddal, vagyis úgy adott nekik tőkét, hogy cserébe nem kért beleszólást. Itt, úgy látszik, teljes a bizalom a bankok tulajdonosaiban és vezetőiben, nincs szükség rövid pórázra, mint a takarékszövetkezeteknél.
Szelektív hitelezés
Vajon milyen cél lebegett a kormány szeme előtt, amikor durva módon maga alá gyűrte a szövetkezeti hitelintézeti rendszert? A titokban előkészített és rapid módon keresztülvert törvényhez százmilliárd forintos tőkejuttatás ígérete is társult, amely elősegíti, hogy a takarékok maguk helyezzék ki betéteiket, és ne kelljen nagyobb kockázatvállalásra képes „idegen” bankoknak kölcsönadniuk. A tőkeemelés a megszerzett irányítási jogosítványokkal párosulva módot ad arra, hogy a „vidék” megtakarításaiból akár 800-1000 milliárd forinttal növeljék a saját klienseiknek szánt hiteleket. Ha meghagyták volna a régi vezetést és az őket megválasztó tagság autonómiáját, akkor nem tudnák a kiszemelt cégekhez irányítani a takarékokban felhalmozódó lakossági megtakarításokat. A szándékra jó példát mutat a kormányfő barátja által vezetett Duna Takarékszövetkezet, amelynek hitelpolitikájába „belefért”, hogy 2012 tavaszán megfinanszírozza Orbán (mindössze 150 ezer forintos alaptőkéjű) futballalapítványának a felcsúti stadionépítéshez szükséges földvásárlását.(1)
Ma még nem lehet tudni, hogy a kormány kinek fogja átjátszani az MFB-n és a Magyar Postán keresztül a Takarékbankban megszerzett többségi tulajdonát. A törvény indoklása szerint az állam a megszerzett pozícióját megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha „az általa elindított folyamatokat visszafordíthatatlannak látja”. Ez is jelzi, hogy valójában tranzitállamosítás történt, amelynek végső célja, hogy a korábban autonóm takarékszövetkezeti szektort a kormány által kijelölt üzleti körök kezére játsszák. Azért kellett az irányítási jogokat áthelyezni a Takarékbankhoz, hogy rajta keresztül az egész szektor működését kontrollálhatni lehessen. De nem csupán a tulajdonosi és irányítási jogok átjátszásáról van szó, hanem a bankpiac átrendezéséről is. Amint az állam túlad olcsón megszerzett részesedésén, az időközben megnövelt gazdasági hatalmát is tálcán nyújtja át a kiszemelt új tulajdonosnak – jó eséllyel a „fogadott család” valamely tagjának.
Örökbefogadás és kitagadás
A kormányfő a nemzeti burzsoázia megteremtésének szlogenjével „fogad örökbe” arra érdemesített vállalkozókat, ám ha gazdasági hatalmuk már terhessé vált, épp olyan gyors aktussal tagadja ki őket. A bankszektorból a nyilvánosság előtt elsőként Demján Sándort ölelte keblére Orbán Viktor, amikor 2010 őszén bejelentette, hogy a nemzeti tulajdon letéteményesének tekintett takarékszövetkezeteket tőkejuttatással segíti meg. A majd három évre rá megvalósult takarékszövetkezeti „hadművelet” azonban már Demján sérelmével ment végbe.
A nyár óta szaporodó jelek szerint az OTP-vezér Csányi Sándor „kitagadása” is folyamatban van, holott 2013 tavaszáig még úgy nézett ki, hogy a bankszektor kormányzati átrendezésének egyik nyertese az ő bankja lesz.
A takarékszövetkezetek kormányzati elfoglalása az OTP pozícióját is rontja, miközben a devizahitelesek újabb mentőcsomagjának terve is komoly terhekkel fenyegeti a bankot. A korábban az OTP többségi tulajdonával megalapítani tervezett „zöldbank” koncepciója is lekerült már a kormány napirendjéről.(2)
És vajon kik az új „fogadott családtagok”. Egy vonal látszik eddig kirajzolódni. Az OTP-birodalmat felépítő Csányit 2007-ig első számú helyetteseként támogató Spéder Zoltán ma a többségi magyar tulajdonban álló FHB vezére, az egykori OTP-vezérhelyettes Lantos Csaba pedig az FHB felügyelőbizottságának elnöke. A Takarékbankban az állam javára tulajdont szerző Magyar Posta vezető testületeibe Lantos mellett Spéder négy egykori beosztottját is beválasztották. És mit tesz isten: a takarékszövetkezetek lenyúlására alkalmas törvényt is Spéder korábbi beosztottjából avanzsált kormánybiztos készítette elő.(3)
Ám hogy a végső leosztásban ki nyer majd, arra még nem mernék fogadást kötni. Abban az üzletben, amelybe egy maffiaállam beteszi a lábát, pillanatok alatt süllyedhetnek el óriások és bukkanhatnak elő új, várományos hatalmasságok. Mindenki egy (evilági) kézből mozgatott marionettfigura.
1 Ferenczi Krisztina, „Orbán barátjának takarékszövetkezete adhatott kölcsön a pályára”, Népszabadság, 2013. július 16.
2 L. „Csányinak nem lesz zöldbankja”, Népszabadság, 2013. augusztus 16.
3 L. Uj Péter, „Csányi Sándort Orbán Viktor ugratja”, 444.hu, 2013. július 23.
(Cikkünk a szerző tanulmányának rövidített, szerkesztett változata. Teljes terjedelmében a Noran Libro Kiadó gondozásában, Magyar Bálint szerkesztésében novemberben megjelenő Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című, több mint húsz írást tartalmazó tanulmánykötetben lesz olvasható.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
