Kilenc centiméter és kilencszázmilliárd forint. Ezt nézték el a magyar sporttársak, lett is belőle botrány, európai méretű. Az egyik, ez a kilenc centi, lássuk be, nem túl sok, helyezkedés kérdése, feltűnik-e egyáltalán. A kilencszázmilliárd viszont már szabad szemmel is jól látható, nopláne a hiánya.
Az előbbi a kudarc mégis, amit tanítanivaló alázattal viselnek okozói. Ez utóbbi pedig a magyar dicsőség maga, az elkövetőkben így szerénységre se igény, se képesség nincsen.
Bevallom, én a szokásos vircsafthoz szoktattam magam már jó előre az angol–ukrán meccs után, amikor a magyar bírók nem adták meg Devics – amúgy lesről indult, de ez most mindegy – gólját. Jól kalkulálható volt a messze hangzó felhorkanás, és lévén magyarok hibáztak, sejthető volt a reakció is. Mert ilyenkor mifelénk úgy szokott lenni, hogy a végére kiderül, sem hibás, sem felelős nincsen. Gondolkoztam, vajon mire fogják majd. Hogy valamiféle nemzetközi, de minimum európai összeesküvés okozott pillanatnyi látászavart? Esetleg az „elmúltnyolcév” bírói gyakorlata miatt nem sikerült helyesen ítélni? De minimum arra számítottam, hogy a játékvezető a vonalbírót fogja szapulni – mit tehet ő a másik vétkéről? Ráadásul hamar kiszámolták, hogy ez az egész úgy kilenc centin múlhatott, ennyivel kellett volna jobbra lépnie a vonalbírónak ahhoz, hogy láthassa, bent van az a labda a kapuban. És tényleg, mi ez a kilenc centi? Hát lehet valakit kárhoztatni nyüves kilenc centi miatt?
Aztán hazajött Kassai Viktor a csapatával és csak a szokásjogot rúgta fel, mást nem. Szerény volt és alázatos. Sportszerű.
Vállalta a felelősséget. Korrekt és tisztességes mondatokat mondott. Olyanokat, hogy a korábbi sikereit is csapatban érte el, hát most a kudarcot is csapatként kell viselni. Hogy nem keres kibúvót. Hogy tudja, most sok mindent elölről kell kezdenie, de ha kap rá esélyt, még keményebben fog dolgozni.
Hibáztam – jó régóta nem lehetett hallani ilyet. Meg hogy bocs, hogy sajnálom. Mintha ki lennének radírozva ezek a szavak a közszereplők szókincséből. Nehéz a kiejtésük, tudom én, de mégis, milyen erőssé teszik azt, aki szájára veszi. És ahogy a visszhangokat figyelem, még meg is éri. Mert tisztességért tisztelet jár cserébe. Respekt.
Jó helye lenne ennek a Kassai-nyilatkozatnak a parlamentben, be se kellene keretezni, csak letenni mondjuk a képviselők asztalára, hadd olvasgassák az unalmas gombnyomogatás alatt. Nem kell bemagolni, bár Matolcsytól, mondjuk, kikérdezném szívesen. Mert a héten ő is csúnyán benézett egy helyzetet, egy olyat, amikor szerénység meg alázat lett volna indokolt. Történt, hogy az Európai Bizottság visszavonta a kohéziós alapok felfüggesztésére vonatkozó döntést, így talán mégse esünk el az uniós forrásoktól, már ha lesz ötletünk és kidolgozott projektjeink arra, hogy mire is költsük. Na már most ez a döntés Matolcsy szerint példátlan magyar siker. A Simicska–Nyerges sajtóbirodalmi tengely pedig együtt harsogja: meghátrált előttünk az unió. Ilyen fényes győzelem idején, igazán ünneprontó dolog felidézni, miért is akartak tőlünk pénzt megvonni és mi okozta, hogy most mégis hozzáférést engednek a kasszához. Matolcsy önbizalmát befolyásolni képtelenség, ezért bátorkodom felidézni, hogy a fenyítés oka a trükkök százainak – emlékeznek? – lelepleződése volt. Az unió ugyanis nem dőlt be például a nyugdíjmegtakarítások einstandjának és kiszámolta, hogy az egyszeri intézkedések nélkül az ígért félszázalékos javulás helyett a GDP 2,5 százalékával romlott a tavalyi költségvetés úgynevezett strukturális egyenlege. Hibádzik hát úgy három százalék, ez a magyar GDP arányában nagyjából 900 milliárd forint. Most meg azért kerültünk ki a büntiből, mert az itthon kurucos hevületű kormány Brüsszelben mindent és annak ellenkezőjét is megígért, ráadásul beterjesztette az elmúlt évtized legkeményebb, tiszta és világos megszorításokon nyugvó költségvetését, csak hogy legyen valamicske hitele a szavaiknak. Az unió most elfogadta a magyar fogadkozást, legkisebb gondja is nagyobb most nálunk, még akkor is, ha ezt a büdzsét még a Fidesz-lojális számvevőszék is megalapozatlannak tartja. Afféle tündérmesének, hogy klasszikusokat idézzünk. Íme hát a siker. Hibáztak? Ugyan! Sajnálják? Dehogy!
Összevetve ezt a kilenc centit a kilencszázmilliárddal, gondoltam, beszállok az értelmiségi körökben oly divatos Orbán-éra utáni alternatívakutatók közé. Kassai for president!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
