Lelkünknek tükre immár nem a szem, hanem a nyelőcső és a vékonybél között elhelyezkedő, izmos falú üreges szerv: a gyomor. Érzékeny pontja ez minden magyarnak. Kinek így, kinek úgy reagál mentálhigiénés állapotára. Orbán Viktornak speciel kielégüléssel. Jó, csak kis kielégüléssel, és csak mélyen, de mégis, öröm az, ha szervezet pozitív jelzést küld a lélek finom rezdüléseire.
A nagykövetekkel osztotta meg e diagnózist: „ott mélyen, a gyomor táján van egy kis kielégülés is”, összefoglalva ekként kormánya lassan másfél éves működését. Egyórásnál hosszabbra nyújtott, papír nélkül elmondott szónoklata új fejezetet nyit a Fidesz-retorikában. Eddig ugyanis volt egy beszéde, amit hazai fogyasztásra, a magyar választók ámítására szánt és egy másik, amit rendszerint a nyilvánosság kizárásával, gazdasági és külföldi potentátok körében használt. Most a kettőt egybegyúrta. A hét eleji iránymutatásában egyként találta meg a neki fontosat a nemzetközi gazdasági hírügynökség tudósítója – tartjuk a hiánycélt, csökkentjük az államadósságot, reagálunk a magyar gazdaság lassulására – és az Echo tévé törzsközönsége – a világ sodorta bajba Magyarországot, már minket másolnak külföldön, legyűrjük a spekulánsokat. Szónoki teljesítménynek kitűnő, miniszterelnökinek veszélyesen felelőtlen. Mert ezzel Orbán Viktor immár másodszorra játssza el a neki megadatott történelmi esélyt, félő, immár mindenkorra.
A kétharmados felhatalmazás jelentette az első esélyt. Esélyt egy felelős, helyenként persze fájdalmas, és némi bátorságot igénylő politikára, évtizedes cselekvési adósság rendezésére. Ehhez először be kellett volna vallani azt, amit első kormányzásuk elején már kimondtak: „más a választási program és más a kormányprogram”. Ezt ott és akkor a politikai veszteség minimalizálásával lehetett volna megtenni, hogy utána érdemi cselekvés kezdődjön: a nagy ellátórendszerek átalakítása, az egyensúlytartó gazdaságpolitika. A választási felhatalmazást azonban nem erre használta, hanem a hatalmi struktúra átszabására, saját képére igazítására. Ennek a munkának már a vége felé tart, az i-re a pontot talán még ebben a hónapban felteszi a választási törvény módosításával. Ami a hatalmi politizáláson túl történt, arra az angolnak van a legképletesebb szava: bullshit. A politikailag korrekt zsurnalizmus e kifejezést mellébeszélésre szelídíti. A szavakon túli lényeg: a sok beszéd és a naponta meghirdetett újjászervezés ellenére a mai napig nem ismerünk egyetlen kimunkált reform-, oh pardon, újjászervezési elképzelést sem. Amit az egészségügyben kiizzad magából az államtitkár, azt már másnap szétveri a fideszes önkormányzati lobbi. A lassan csak orvosi szakszavakkal leírható ötletekkel előálló oktatási államtitkár nagy nehezen áttuszakolja közoktatási koncepcióját a kormányon, de egy nap sem telik el, hogy kiderüljön: az köszönő viszonyban sincs a kormány gazdasági terveivel és lehetőségeivel. Közben a foglalkoztatás növelésére tett lépesek eredménye alig látszik, lényegében nullára csökkent a piaci hitelezés, alig van beruházás, a kormányzati munka a napi ügyintézés szintjén is állandó zavarokat mutat. Ez a kormány Magyarországnak két dologgal ártott eddig: amit tett, és amit nem tett.
Mindezek ellenére Orbán Viktor néhány hete kapott még egy történelmi esélyt. Saját gazdaságpolitikájának tarthatatlansága és a világgazdasági turbulencia visszasodorta őt a rajtvonalhoz: a 2012-es költségvetés nem következhet a 2011-esből. Bár a másfél évvel ezelőtti bizalom és reménykedés már sokakban félelemmé és kilátástalansággá változott, lenne még elég politikai tartaléka az újrakezdésre. A feladat, ami, nagyobb részt persze saját hibájából, előtte áll – rövid távon is ezermilliárdos kiigazítás a költségvetésben –, már nem megoldható az eddig követett gyakorlattal. A pénzügyminiszteri raktárban pihenő fűnyíróval ennyi már nem vágható le. A kihívás most olyan hatalmasnak látszik, ami magában hordozza a komolyabb társadalmi robbanás esélyét is. Hogy ez elkerülhető legyen, elsőként – Bokros Lajos e héten publikált szavaival – a magyar politikai osztály osztatlan egyetértése mellett évek óta tomboló, jövőfelélő, antiszolidáris, erőszakos és konfrontatív közpolitikai kultúra átszabására kell kísérletet tenni. És bár szerintem ennek kialakulásában Orbán Viktornak mindenkinél nagyobb a felelőssége, ő kapott most újra esélyt ennek megváltoztatására. Nem fog élni vele.
Ehhez vagy bátorsága, vagy képessége hiányzik. Azt hiszi, megúszhatja. Megúszhatja azzal, ha a magyar gazdasági bajokat az európai váláságra fogja. Azt hiszi, megúszhatja, ha minden nap megismétli a nyilvánvaló hazugságot: nem lesz megszorítás. Azt hiszi, megúszhatja, ha ráuszítja az ügyészséget Gyurcsányra és Bajnaira. Azt hiszi, hogy a harcos retorikával, a ki tudja miféle spekulánsok és a bankok ellen hirdetett háborúskodással megerősítheti hátországát. Nem kizárt, hogy a Fidesz fogyatkozó, de még mindig izmos táborát ezzel összetarthatja. Ha erre szabja át a választási törvényt, még sokáig miniszterelnök is maradhat. Ám ezt már csak azon áron teheti, hogy közben lemond a közös álomról, amely szerint ennek az országnak a modern Nyugat, és nem a perifériás Balkán az otthona.
Talán csak egy valamivel nem számol: a gyomorral. Mert azoknak, akinek tőle eltérően nem kielégülés, hanem korgás és remegés van ott mélyen, azoknak a gyomra ezt már nem veszi be.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
