szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Nem maradhat a felsődobszai iskola fenntartója az Iványi Gábor lelkész vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség – a hét elején legalábbis úgy tűnt. Országos felháborodás lett az…

Krausz Viktória | 2014. augusztus 25.

Ököllel simogatni - Felsődobszai riport
 
Egy hét múlva ilyenkor már sok háztartásban vasalják a fehér ingeket – s míg a diákok készülnek a tanévnyitóra, az egyáltalán nem biztos, hogy lesz majd mit bekötniük a szülőknek.

D.-H. N. | 2014. augusztus 25.

Lesz mit bekötni? Talán időben megérkeznek
 
Beszélni kell, hallgatni tilos!
- Rozgonyi Krisztina 25 évig őrizte saját és mások nagy és fájdalmas titkát: Sipos Pál szexuális zaklatásának áldozatai csak most kezdtek el…

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. július 28.

Sipos Pál ügyéről beszélni kell! Interjú Rozgonyi Krisztinával
 
A Nemzetközi Matematikai Diákolimpián rendre szép eredményeket érnek el a magyarok, ilyen az idei 15. hely is.
- Mégsem tűnik úgy, hogy a matematikusi pálya vonzó lenne a fiatalok…

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. július 23.

Bizonyíték kell, sejteni kevés
 
Pénzhiány miatt nem biztos, hogy kijut a pekingi nyelvészeti diákolimpiára a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium három diákja.

A. V. | 2014. július 13.

Pénzhiány miatt nem biztos, hogy kijut a pekingi nyelvészeti diákolimpiára a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium három diákja.

A. V. | 2014. július 13.

Lemondott a kényszertankönyv miatt. - Tanításra alkalmatlan tankönyveket akar ráerőltetni az iskolákra a kormány. Szakmai lelkiismeret kerül szembe a központi akarattal, ami miatt…

F. SZ. K. | 2014. június 29.

Szünidős menekülők - Végigküzdötték az évet a pedagógusok, akik döcögő rendszerben próbáltak teljesíteni a megreformált állami iskolákban.
- Bár a tantestületekben megy a…

F. Szabó Kata | 2014. június 15.

Tanárok és szülők is szabadulnának a Hoffmann-féle intézményekből
 
Ébresztő, iskola!
- Egy fecske csak rövid nyarat csinálhat.
- De ha eljön a szeptember, egy új évszakot teremthet.
- Lefordítva a sántító metaforát: nehezen alkothat a fásult…

Kertész Anna | 2014. június 1.

jún
01

Nem volt feszültségektől mentes a pedagógustársadalom elmúlt éve sem, annak ellenére, hogy az életpályamodell bevezetésével a tanárok nagy részének emelkedett a bére, ennek az…

F. Szabó Kata | 2014. június 1.

Országjáró turnén az Idegenek a kertemben.
A migrációs dokumentumfilm- sorozat főként a diákokat kívánja megszólítani.
Hogy elgondolkodtató „idegen” történetekkel…

Faragó József | 2014. május 15.

Idegenek a tanteremben
 
Néhány napig úgy tűnt, az idei érettségi zökkenőmentesen fog lezajlani, az angol emelt szintű feladatsor egyik eleme végül mégis felháborodást váltott ki a diákok egy részénél.

F. Szabó Kata | 2014. május 11.

Azt hittük, nem lesz zökkenő - aztán jött az emelt szintű angol vizsga
 
Új ízek a menzán. - Megjelent az a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetési rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon és kórházakban adható ételek elkészítését és…

(KTK) | 2014. május 11.

Ehhez kell gyerekeinknek hozzászokniuk
 
Kitöltött tesztek, leadott listák. Április 30. volt a tanári portfólió és az iskolai tankönyvrendelés leadásának határideje is.

K. V. | 2014. május 4.

Kitöltött tesztek, leadott listák. Április 30. volt a tanári portfólió és az iskolai tankönyvrendelés leadásának határideje is.

K. V. | 2014. május 4.

Amikor a magyar tűzoltó-válogatott már harmadszor nyerte meg a tűzoltó-világbajnokságot, a magyar csapat vezetőjét a siker titkáról faggatták. Azt mondta: ha van víz, tömlő és…

Kövesdi Péter | 2014. április 28.

Széria Merci és tunning Trabant
 
Az utolsó pillanatban értesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a középsúlyos értelmi fogyatékosokat oktató intézményeket arról, hogy szeptembertől ezekben az iskolákban…

Munkatársunktól | 2014. március 30.

Végre megkapják a tanárok az elmaradt kafetériajuttatásaikat a Magyar Nemzet információi szerint. A tavalyi év utolsó három hónapjára járó béren kívüli juttatások visszamenőleges…

F. SZ. K. | 2014. március 30.

Rengeteg tanár energiáit e hetekben nem elsősorban a diákok foglalják le, az életpályamodellben való előrelépésük érdekében online portfóliót kell összeállítaniuk, hogy magasabb…

F. Szabó Kata | 2014. március 2.

Titokzatos vegykonyhában készülnek a jövő magyar tankönyvei: a készítők és a hozzávalók ismeretlenek, csak annyit tudunk biztosan, hogy az előállításra szánt idő aggasztóan rövid.…

Kertész Anna | 2014. március 2.

Államosított tudás