Van, aki kútmérgezőként, és van, aki a magyar katolikus egyház bátor megmentőjeként tekint a két éve indult SZEMlélek blogra, amelynek alapító-főszerkesztője szerint egyházában…
A civil világra mozdul rá a hatalom 2017-ben: a vagyonnyilatkozat-tételtől a nemzetbiztonsági kockázatig sok minden szerepel a tervekben
- Soros lecsavarásával gyengítenék a „nem…
Feléjük lejt a púpos padló - "Van, aki kútmérgezőként, és van, aki a magyar katolikus egyház bátor megmentőjeként tekint a két éve indult SZEMlélek blogra, amelynek…
Jelenleg már az ötödik helyszínnél tart a budapesti szuperkórház terve: most éppen a XI. kerületben, az M1–M7 bevezető szakaszánál, az őrmezői lakótelepnél lévő, Dobogó nevű…
Oktatási stratégiával álltak elő a civilek, visszafordítanák a romboló folyamatokat
- Tíz évfolyamos egységes alapképzést, a pedagógus-életpálya eltörlését, széles körű…
Már senki nem beszél az egymillió munkahelyről, amit Orbán Viktor 2010-ben ígért
- A kormány a fogyasztási adókat erőlteti – így tudja megsarcolni a szegényeket és a külföldön…
Mégsem szünteti meg a letelepedési kötvényt a kormány, legalábbis az első negyedévben biztosan nem, mivel erre a bevételi forrásra továbbra is számít a költségvetés…
Munkatársunktól | 2017. január 2.
Mégsem szünteti meg a letelepedési kötvényt a kormány, legalábbis az első negyedévben biztosan nem, mivel erre a bevételi forrásra továbbra is számít a költségvetés…
Súlyos tévedésben van az ország. A hírekkel ellentétben ugyanis senki nem hamisította meg a Fejér Megyei Hírlapban megjelent Orbán Viktor-interjút. A lap pontosan és szöveghűen idézte…
Gyertyagyújtással és tüntetéssel készül a Tanítanék mozgalom a Köznevelési törvény elfogadásának 5. évfordulójára. A PISA-eredmények minden eddiginél pontosabban mutatták meg,…
Az nem újság, hogy a nyugdíjasok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak a kormánytól, de ugyanennyi jár azoknak, akik rokkantsági ellátásban, rokkantsági járadékban,…
Munkatársunktól | 2016. december 19.
Az nem újság, hogy a nyugdíjasok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak a kormánytól, de ugyanennyi jár azoknak, akik rokkantsági ellátásban, rokkantsági járadékban,…
Precedensértékű döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága, amikor Nagykamarája (gyakorlatilag másodfok) egy 2012-ben rokkantnyugdíjától megfosztott magyar állampolgárnak, Nagy…
Beértek a Fidesz oktatáspolitikájának vívmányai: a magyar 15 évesek teljesítménye hatalmasat zuhant. A gyerekek több mint negyede funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából. A…
A választáson való részvételre buzdította az erdélyi magyarokat Szatmárnémetiben Orbán Viktor. A kormányfő Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján…
A jelentkezők közötti válogatás lehetősége, finanszírozási biztonság, egyéni tanterv és szabad tankönyvválasztás – ennyivel jut több egy egyházi iskolának az államiaknál -…