szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Kizárhatja a NATO Törökországot. – Súlyos bizalmi válságot okozott a NATO-ban, hogy a szövetség tagja, Törökország az oroszoktól vásárol légvédelmi rakétarendszert.

Munkatársunktól | 2017. augusztus 8.

A nyugati katonai vezetők „rajta tartják a szemüket” a Zapad 2017 elnevezésű hadgyakorlaton, amelyet szeptemberben rendeznek Fehéroroszországban, orosz részvétellel.

Munkatársunktól | 2017. július 25.

A nyugati katonai vezetők „rajta tartják a szemüket” a Zapad 2017 elnevezésű hadgyakorlaton, amelyet szeptemberben rendeznek Fehéroroszországban, orosz részvétellel.

Munkatársunktól | 2017. július 25.

Tüntetők várták Trumpot és Putyint. Összecsaptak a radikális baloldali tüntetők és a rendfenntartók Hamburgban, a G20-as országok csúcstalálkozója előtt. Az északnémet…

Munkatársunktól | 2017. július 8.

Hamburgi G20-csúcs - rendkívül heves ellentüntetések
 
Olgino Szentpétervár egyik kerülete, mely azonban nem a fehér éjszakákról, a Néváról vagy a csodás épületeiről híres. Hanem arról, hogy ott találták fel a hazugsággyárat.

Szele Tamás | 2017. június 18.

Szele Tamás: Olgino trolljai
 
Az orosz védelmi minisztérium szerint az Iszlám Állam (IS) első számú vezetője, Abu Bakr al- Bagdadi még májusban meghalt egy orosz légicsapásban Rakka mellett, több magas rangú…

Munkatársunktól | 2017. június 17.

Három órán keresztül válaszolt az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kérdéseire James Comey, az FBI egykori igazgatója, akit egy hónappal ezelőtt távolított el posztjáról…

Kőműves Anita | 2017. június 11.

Trump Twitter-üzenetét így fogadta Comey: 'Úristen, remélem, vannak felvételek'
 
12 orosz tervezésű nukleáris reaktorblokk épül a közeljövőben Indiában.

Munkatársunktól | 2017. június 5.

12 orosz tervezésű nukleáris reaktorblokk épül a közeljövőben Indiában.

Munkatársunktól | 2017. június 5.

Klasszikus beismerés.

Munkatársunktól | 2017. június 5.

Putyin a választások meghekkeléséről: jól megcifrázta
 
230 rubelbe, azaz körülbelül 1200 forintba kerül Oroszországban egy mozijegy – akár orosz, akár amerikai filmre ül be valaki.

Munkatársunktól | 2017. május 20.

230 rubelbe, azaz körülbelül 1200 forintba kerül Oroszországban egy mozijegy – akár orosz, akár amerikai filmre ül be valaki.

Munkatársunktól | 2017. május 20.

Tiltott fegyvereket rejteget Szíria - Bassár al-Aszad rezsimje továbbra is gyárt vegyi és biológiai fegyvereket, pedig a nemzetközi közösségnek már négy éve azt ígérte, minden ilyet…

Munkatársunktól | 2017. május 9.

Mégis gyártják és tárolják! Lebukott a hazug tömeggyilkos, aki orosz és iráni támogatással maradhatott talpon
 
Koncentrációs táborokba gyűjtik a melegeket Csecsenföldön, és kínzással próbálják belőlük kihúzni más meleg férfiak nevét – derült ki sajtójelentésekből és emberjogi…

Kőműves Anita | 2017. május 1.

Melegeket kínoznak Csecsenföldön - Aki megírta, maga is célkeresztbe került
 
Az orosz független sajtó, illetve nemzetközi jogvédő szervezetek szerint Csecsenföldön szisztematikusan fogják el a melegeket és koncentrációs táborokba gyűjtik őket. Összesen hat…

VH ajánló | 2017. április 29.

Példátlan, szervezett kampány - és a cinikus válasz: Melegek? Itt? Nincsenek, ha lennének, már elintézték volna őket...
 
Történelmi lépést tett pénteken lapzártánk után a montenegrói parlament, amikor formálisan, szavazással is jóváhagyta az ország NATO-tagságát. A 620 ezer fős apró balkáni ország…

Munkatársunktól | 2017. április 28.

Belugákkal jógázó - Belugákat szelídít a murmanszki sarkkörön túl meztelenül búvárkodva egy orosz tudósnő, mert a hatalmas tengeri emlősök nem szeretik, ha búvárruhában érnek…

B. O. | 2017. április 28.

Meztelenül a mínusz 1,5 fokos tengerben - Segít a jógalégzés
 
Moszkva tankokat és páncélosokat küldött az orosz–észak-koreai határhoz. Megfigyelők szerint arra készülnek fel, hogy menekültek indulnak el Észak-Koreából egy esetleges amerikai…

Munkatársunktól | 2017. április 22.

Orosz–ukrán botrány az Eurovízión - Oroszország úgy döntött, nem is közvetíti a májusi eurovíziós dalfesztivált, mivel a rendező Ukrajna közölte, nem engedi be az országba az…

Munkatársunktól | 2017. április 18.

Elmérgesedett ukrán-orosz viszony: az Eurovíziós Dalfesztivál sem úszhatta meg
 
Jurij Gagarin emléke előtt tiszteleg az orosz ortodox egyház azzal a jövőben felépülő kápolnával, mely a tervek szerint Gagarin és Vlagyimir Szerjogin 1968-as…

CS. O. | 2017. április 14.

Jurij Gagarin emléke előtt tiszteleg az orosz ortodox egyház azzal a jövőben felépülő kápolnával, mely a tervek szerint Gagarin és Vlagyimir Szerjogin 1968-as…

CS. O. | 2017. április 14.

Amerikai légitámadás Szíria ellen - Ötvenkilenc Tomahawk rakétát lőttek ki két, a Földközi-tengeren állomásozó amerikai rombolóról péntekre virradó éjjel. A támadás célpontja a…

Munkatársunktól | 2017. április 8.

Kőkemény csapás: három-négy percig tartott - Fordulat Amerika magatartásában