Negyvennyolc év és 147 nap munka után Funk Sándor tétlenségre van ítélve. A Nyírő Gyula Kórház addiktológiáját 25 éven át igazgató szakember munkájára, tapasztalatára nem tart igényt az új vezetés. Váratlanul és egyetlen tollvonással váltak meg tőle, jóllehet: az osztály épp szakemberhiány miatt juthat hamarosan a működésképtelenség határára.
– Megőrülök ebben a tétlenségben – kezdte a beszélgetést Funk Sándor. – Gimnázium óta mindig dolgoztam. Persze naponta jön 3-4 beteg, a mobilszámom meghagytam a kórházban, de meg kell várnom a felmondási időm végét, a júliust, addig nem tudok új helyen elhelyezkedni. Azon az osztályon, amit magam építettem és vezettem két és fél évtizedig már nincs szükség a harmincéves tapasztalatomra.
– És miért nincs szükség?
– Az új főigazgatót már augusztusi kinevezése előtt felhívtam és félig viccesen megjegyeztem, hallom, ki akar rúgni. Azt mondta, szó sincs róla, aztán két hét múlva elővezette, hogy 65 éves koromig dolgozhatok a jelenlegi státuszomban, utána majd meglátjuk. Pár nap múlva összefutottam a folyosón az egyik titkárnővel, aki nem értette, mit keresek bent, mikor a felmondásom töltöm. Mondtam, hogy rosszul tudja, hívja fel a főnökét. Aztán az igazgató egészen otromba módon közölte, hogy vagy aláírom a visszadátumozott felmondólevelet, vagy holnaptól nem foglalkoztat vissza. Még ezt a nyilvánvalóan törvénytelen papírt is aláírtam volna, de mikor azt láttam, hogy az indok előrehozott öregségi nyugdíj… Ilyen fogalom nincs is! Amúgy megtehettem volna már sokkal korábban is, hogy idő előtt nyugdíjba megyek, hiszen egy daganatos betegségen túl vagyok, volt egy komoly infarktusom, de már a harmadik nap tolókocsival mentem vizitre, mert ez az életem. Aztán elnézést kértek a hibáért és új levelet ígértek, addig is szabadságra küldtek, de az új papír nem volt kész. Visszahelyeztek az eredeti állásomba, de csak hogy egy hét múlva megint kirúgjanak. Erre ajánlott levélben kaptam „meghívót”. Az egész olyan bántó, pedig mi pályatársak voltunk… Most töltöttem a 64-et. Aki a helyemre került, pont két hónappal fiatalabb nálam. Ő most két osztályt vezet, pszichiáter a végzettsége, nem is szívesen jár át az addiktológiára, nem az ő szakterülete. Én 48 évet és 147 napot dolgoztam és alig várom, hogy újra a betegekkel lehessek. Mert itt nem jár le a szavatosság.
– És mi maradt most a Nyírőben ön után?
– Összeomlás felé halad az osztály. Nem az én nélkülözhetetlenségem miatt, de nincs szakember mögöttem, pszichiáter-addiktológus egy sem, pedig legalább hat kellene. Az előírt szakemberlétszámból semennyit nem képes most kiállítani az osztály és nem is tudni, honnan pótolnák a hiányt. Pedig a főigazgató már nem is rejti véka alá, hogy itt egy új Lipótot akar teremteni, csakhogy most ebből mindössze a rombolás látszik. Kezdte azzal, hogy ide motivált drogosokat lehet csak felvenni. Csakhogy itt nincs optimális páciens, egyikőjük sem úgy jön be, hogy valójában le akar állni. A legnagyobb hiba, ha elengedjük. Jön, mert nagy a környezetből a nyomás, de amint belép, már haza akar menni. És ilyenkor nem lehet kéthetes az előjegyzés, el kell érni, hogy feküdjön be most, a motivációt éppen nekem kell kitalálnom.
– Soha egy drogost sem engedett ki a 25 év alatt?
– Dehogynem, de csak akkor, amikor tudtam, hogy visszajön. Itt nem a büntetés, sokkal inkább a befolyás és a támogatás segít. De az új elképzelések pont nem erről szólnak. Az első intézkedés a zárlat volt, aztán jött a „feketelista”, amely a visszaesőknek, normabontóknak 9 hónapos tilalmat rendel, hogy addig nem vehetők vissza. Nem lesz hely, ahol fogadják őket, ez az idő pedig rettenetesen hosszú. A drogkérdést nem lehet kriminalizálni, a büntetéstől a használat nem csökken.
– Mi látszik a magyar „drogtörténelemből”?
– Egészen ’72-ig még szakmai anyagokban sem lehetett szó arról, hogy kábítószer, de miután a pénznek nem is igen volt értéke, ezért nem is törtek be ezek az anyagok az országba. Aztán jött a máktea, meg a „kompót”, ami egy lengyel gyógynövényes, gyógyszeres főzet intravénásan adagolva. Majd ’92-’93-ban történt a robbanás: nyáron még csupán 30-40 ágyon „mákteásokat” kezeltünk, szeptemberben pedig elárasztották az osztályt a heroinisták. Elképesztő volt ez a hirtelen változás. Aztán a ’90-es évek végén jöttek a diszkódrogok, a speed, extasy, majd a „lágy” kábítószerként definiált marihuána, újabban pedig a dizájner drogok, meg a kokain, ami viszont elképesztően drága. Két-három éve még gombáztak, keresték a gyógyfüvek között is az áhított bódulatot okozókat. A heroin is kezd most visszaszorulni, vagyis a fogyasztása stagnál, mert drága és a fogyasztó számára is érzékelhetően veszélyes. Kezdték gyógyszerekkel és alkohollal „pótolni”, ez pedig egyre inkább hódít szinte minden korosztályban.
– Ez azért köztudottan „kemény” világ, az ön nevét is hírbe hozták és nemegyszer találkozott is bűnözőkkel.
– Az anyag nagyon drága, idővel óhatatlanul összekapcsolódik a bűnözéssel. Anno, az úgynevezett Funk-botrány után elképesztő alvilági figurák jöttek az osztályra. (Funk Sándor nevéhez kötődik a methadinkezelés bevezetése, osztályát pedig azzal vádolták, hogy árulja ezeket a szereket – a szerk.) Egy-két hónapig ment, hogy eljátszották, mennyire rosszul vannak és gyűjtötték mindenféle trükkökkel a methadint, de kitettük őket. Persze volt, hogy a rendőrség gyűrűjében folyt egy-egy kezelés, de olyan is, hogy valakit innen vezettek el.
– Ön szerint lehet lágy egy drog?
– Próbáltam én is definíciókat állítani, de zsákutcába jutottam. Egy keménydrogos története legfeljebb 2-3 évig tarthat, vagy meghal, vagy börtönbe kerül, aztán másra vált, viszont segítséget fog kérni, mert meg akar szabadulni a drogtól. Míg egy füvező, ha bejön az osztályra, nem is érti, mi a gond azzal, ha ő naponta egy-két füves cigit elszív. Őket a legnehezebb lehozni a szerről. Az első kipróbálok 8-10 százaléka azonnal rákap, ma pedig a középiskolások többsége már megkóstolta. Ma a kábítószeresek tíz százaléka kér segítséget, húsz százalékát le is tudjuk „szedni” a szerről, aztán jön a rehabilitáció és, ha az 1-1,5 évet valaki végigcsinálja, azzal a következő években egészen biztosan nincs dolgunk, tiszta is marad. A legnagyobb gond, most a dizájner drogokkal van. Olyannyira beépültek már a társadalmi normákba, sok fiatal számára elképzelhetetlen a buli nélkülük. Ugyan ezek még nem addiktívak, bár rendkívül veszélyesek, mert folyamatosan kerülnek be az újabb és újabb szerek. Az orvostársadalom legnagyobb félelme, hogy mikor kerül be ebbe a körbe is esetleg egy olyan anyag, ami a heroinhoz, vagy más drogokhoz hasonló függőséget okoz. Ennek ugyanis beláthatatlan következménye lehet.
– Hogyan óvja meg egy addiktológus a saját gyerekeit?
– Szerencsém volt, a fiaim nem isznak, nem dohányoznak, a drog fel sem merült. Kettő orvos is lett, egyikük kérdezte a minap, látva az eseményeket, végigélve az infarktusom, a daganatos betegséggel vívott csatámat, a Funk-botrányt: miért történik ez velünk? Mondtam neki is, megoldjuk. Az Úr idepöckölt, erre a helyre, mert tervei voltak velem. A Jóistennel kötött szerződésem 15 évre szólt, nagyobbik fiam most született gyerekeivel teljesült, amiben megállapodtunk. Most lejárt.
– Akkor hogyan tovább?
– Újat kell kötni. Első körben 10 évre tervezem az új szerződést, újra munkában, mert amúgy halálra unom magam!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!