Magyarországon félmillió ember ellen van végrehajtás folyamatban, többnyire kis összegű tartozás miatt. Sokan nem is tudnak róla.
Egy időre fellélegezhetnek a bajban lévő devizaadósok, kérhetik ugyanis végrehajtásuk felfüggesztését. A kereset benyújtására az adhat alapot, hogy a Kúria csütörtöki – egy hiteles és az OTP Bank perében született – döntése értelmében a követelések pontos összege jelenleg nem állapítható meg, ennek hiányában pedig felfüggeszthető a végrehajtás – erre hívta föl pénteken a figyelmet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. Ez már csak azért is fontos, mert a csalódott devizahiteles tüntetők egyik követelése épp az volt, hogy hosszabbítsák meg újra a kilakoltatási moratóriumot, amit szinte minden szakértő rossz ötletnek tart, mert rombolja a fizetési fegyelmet.
Ugyan a devizahitelesek kerülnek a legtöbbször a reflektorfénybe, miután a fizetésképtelenség közvetlen lakhatásukat fenyegeti, mégis, ők csak a töredékét teszik ki a végrehajtás alatt állóknak. 80 százalékban ugyanis 100 ezer forint alatti tartozások miatt kerülnek ingóságaink veszélybe. Mintegy félmillióan tartoznak olyan régóta, hogy ügyük már végrehajtási szakaszban van. Vagyis bármelyik pillanatban kopogtathatnak ajtójukon, hogy lefoglalják, elvigyék értéktárgyaikat.
Gáz-, villany-, mobilszámlák – észrevétlenül juttathatják emberek százezreit egészen abszurd helyzetekbe. A fizetésünk felét „levette” a végrehajtó; kiderül, hogy lefoglalták az autónkat – ezek ráadásul többnyire csak utólag derülnek ki. Az adósok az utolsó pillanatban kezdenek felébredni és igazából semmilyen elképzelésük nincs arról, hogy hogyan tudnák a legkisebb veszteségekkel megúszni a végrehajtási vagy árverezési eljárásokat.
„Érthetetlen sok esetben a nemtörődömség. Teljesen logikus, hogyha valaki igénybe vesz egy szolgáltatást, azért fizet. Nálunk azonban sok esetben ez nem evidens. Várnak, kivárnak, majdcsak történik valami” – mondja dr. Krejniker Miklós, a végrehajtói kamara elnöke, aki szerint minden egyes intézkedést értesítések sora előz meg, amire figyelni kell.
Akár egy ötezer forintos, mondjuk, véletlenül elmaradt villanyszámla is hozhat ugyanis akkora bajt a fejünkre, amire nem is számítottunk volna. „Sokszor nem vesszük komolyan, hogy akár pár ezer forintnyi tartozás is idővel több tíz-, akár százezerre is dagadhat, minél tovább halogatjuk, annál nehezebb lesz megbirkózni vele. Előfordulhat persze, hogy valamilyen szerencsétlen véletlen folytán az adóshoz nem jut el az értesítés – egyik sem. De minden esetben fontos megfogadni: vegyük fel a kapcsolatot a végrehajtóval, mert a legrövidebb és legegyszerűbb út a megegyezés” – tanácsolja az elnök, aki szerint ők is pontosan tudják, hogy bármikor bárki kerülhet fizetésképtelen helyzetbe, mondjuk, elveszíti a munkáját, de mindig lehet találni megoldást, hogy ne jusson az adós földönfutóvá.
Mit és hogyan vihet a végrehajtó?
Első körben a pénzünkre teheti rá a kezét, vagyis kötelessége először bankszámlánkhoz vagy fizetésünkhöz hozzáférni. Ha itt nem jár sikerrel, csak akkor jöhetnek szóba ingóságaink. Azok az eszközök, amelyek hiánya a mindennapi életünkben nem okoz fennakadást. Legvégső esetben jöhet szóba az ingatlan lefoglalása.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!