Kilenc évvel ezelőtt még bukott volna csillagászatból az, aki kihagyta a Plútót a Naprendszer bolygói közül, de a Nemzetközi Csillagászati Unió 2006 augusztusában, a prágai közgyűlésen megfosztotta a Plútót bolygó státusától. Azóta törpebolygó.
A Plútót 1930. február 18-án fedezte fel Clyde W. Tombaugh amerikai csillagász, s mivel korábban matematikai alapon azt feltételezték, hogy a Naprendszernek van még egy bolygója a meglévő nyolcon kívül, rámondták az újonnan felfedezett égitestre, hogy csakis az lehet. S mivel olyan messze van a Naptól – naptávolban 7,3 milliárd kilométerre, napközelben 4,4 milliárd kilométerre, és a Földön 90 613 földi nap telik el, mire a Plútó egyszer megperdül a Nap körül –, mint a pokol a mennyországtól, nevét a római mitológia alvilágának uráról, Plútóról kapta.
A csillagászokat és bolygókutatókat azonban most ismét lázba hozta e mostoha sorsú égi golyóbis, miután odaért mellé a New Horizons nevű űrszonda, és elküldte első felvételeit a Plútóról. Ekkor csodálkoztak csak igazán a tudósok. Kiderült, a jeges, hegycsúcsokkal szabdalt, kráterektől viszonylag mentes felszínt alig százmillió éve tartó folyamatok alakítják. Aztán megmutatta magát a Nap surlófényében a Plútó égi útján változó vastagságú légköre is. Az elemzések sokáig elhúzódnak, miközben újabb és újabb adatok érkeznek az öt holddal is rendelkező Plútóról, de egyvalakit mindenesetre már halhatatlanná tett a felfedezőjén kívül. A törpebolygó egyik hegycsúcsát arról a serpáról, Tenzing Norgayról nevezték el, aki 1953. május 29-én, Sir Edmund Hillary társaként elsőként jutott fel a Föld legmagasabb hegyére, a 8848–8850 méter magas Csomolungmára, a Föld Istenasszonyára.
Azt még nem tudni, mi lesz a Plútó-kutatás végeredménye, de az biztos, hogy az emberiség ismét közelebb került ahhoz, hogy megértse a világmindenség működését.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!