Simon Stephens: Távoli dal,
Vígszínház – Házi Színpad
Az angol drámaíró egyrészes vallomásnak nevezett monodrámája egy New Yorkban élő, 34 éves bankár, Willem önvallomása, szembenézése magával, családjával – a 30 éves, Junior Prima-díjas Józan László előadásában. Apropója öccse váratlan halála, amiért haza kell utaznia Amszterdamba. Utazásának élményeit, lelki görcseit, szüleivel, exével való találkozását halott fivérének meséli el. Így derül ki, milyen lehet a másság miatt állandó lelki gyötrelmek között, szenvedésre ítéltetve élni.
Kentaur díszlete és jelmeze esztétikus, elegáns, ötletes. A szűk színpadon a New York-i narancssárga téglás ház homlokzata egy fordulattal szobabelsővé válik.
Az elhunyt testvér zenész lehetett: szobájának falait a dzsesszikon, Miles Davis poszterei díszítik, a padlón több trombita hever, amiket a monologizáló Willem időnként meg is fúj; néha pedig dalra fakad. A muzsika ugyan feloldás lehet, de talán jobb lett volna a megidézett dzsessz-zenész dalait bejátszani.
Willem roppant érzékeny a világ dolgaira: legyen az a klímaváltozás vagy a kisebbségek jogai és az elfogadás. Nem véletlenül, hiszen ő is megvetett-kirekesztett, éppen saját szülei által. Ez egy idézett apai félmondatból derül ki: „ van, amit az ember nem csinál”.
Willem a családi tragédia nyomasztó súlya miatt végül visszamenekül New Yorkba, a szülők pedig pillanatok alatt kiürítik az elhunyt szobáját – a holmikkal együtt azonban a még élő fiukkal való feszültségoldó, viszonyaikat tisztázó beszélgetés is „dobozokba kerül”.
A téma cseppet sem könnyed, a megvalósítás-kivitelezés átlagon felüli – figyelemre méltó az az érzékenység, ahogyan a 79 éves, Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező, Szabó István az el(nem)fogadásról szóló színházi darabot megrendezte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!