A színházi bakik egy része egyszerű nyelv- vagy szóbotlás, amin a játszók pajkosan összekacsintanak, de komolyabb hibák adott esetben a darabot is megváltoztatják (amikor a hírnök odakint felejti a király levelét, így a főhős mégse nyer kegyelmet).
A bakiknak nincs irodalma, pedig több kötetet töltenének meg, kizárólag színészek vagy rendezők önéletrajzaiból vagy saját színházi élményeinkből csemegézhetünk.
A Bánk bánt játszották a Nemzetiben, és ahhoz a jelenethez értek, amikor Bánk leszúrja Gertrudis királynőt. Igen ám, de Beregi Oszkár hiába próbálta előrántani tőrét, mert az belegabalyodott a derékövébe. A másodpercek pedig egyre teltek… Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve odaugrott Fái Szerénához, és fojtogatni kezdte. A királynő rémületében felsikoltott: „Oszkár, megőrültél?”
Egy másik klasszikus a Faust nemzeti színházi előadásán történt. Somlay Artúr (Valentin) és Ódry Árpád (Faust) Mefisztóra vártak a színpadon, de mintha Godot-ra. Pethes Imre ugyanis eltévedt a hátsó színpad útvesztőjében. A helyzetet Somlay mentette meg egy rögtönzött Goethe-idézettel: „Itt az egyik: épp a Mester, ó, de hol késik a másik? Akit átkozok ezerszer, s akire a fogam vásik.”
1836-ból maradt fenn az egyik legszebb stílustörés, amikor az Arad megyei Kisjenőben egy vándorszíntársulat az akkor divatos Lázadó zsidók című drámát adta elő. A statisztéria a község vállalkozó kedvű román legényeiből állt, akik stílszerűen hosszú fekete kaftánt, sábeszdeklit, szakállat és pajeszt viseltek. Ment minden, mint a karikacsapás, amíg meg nem dördült az ég, és kitört a vihar. A tizenkét statiszta gyorsan keresztet vetett, és hangosan énekelni kezdte a román Miatyánkot.
A színészek néha szándékosan viccelik meg társaikat. Egy klasszikus darabra készültek a Madách Színházban, amelyben Körmendi Jánosnak csak egy kétmondatos szerep jutott. A színész megkérte Vámos László rendezőt, hadd játssza kopasz parókában. A nyilvános főpróbán aztán kiderült a turpisság. A csatajelenet után Körmendi felkiáltott: „Égnek áll a hajam a borzalomtól!” Valószínűleg a rendezőé is.
A Nemzeti Színház Az ember tragédiája előadásán egy öreg statisztának az a feladat jutott, hogy berohanjon a színre, kezében a francia trikolórral, azt kiabálja: „éljen a forradalom!”, majd meghaljon.
A tűzoltó mellett állt, és várta a nagy pillanatot. A főiskolás statiszták egyszer csak tréfából odasúgták neki: „siessen, lekésett”. A bácsi azonnal berohant, „éljen a forradalom!” – kiáltotta, és összeesett. Mindezt az egyiptomi színben. Mire Básti Lajos mint fáraó megszólalt: „Vigyék innen ezt a hullát.”
Honthy Hannával esett meg egy ízben A romantikus asszony című operettben, hogy miközben a belépőjét énekelte a lépcső tetején, bugyigumija elpattant, és elkezdett lefelé csúszni. Mire leért, a bugyi már a bokájánál volt. A színésznő azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, egy laza mozdulattal kilépett a kisnadrágból, kecsesen felemelte, és betette a retiküljébe.
Egy turné alkalmával Salamon Béla és Bilicsi Tivadar a jelenet lelkére, a kakukkos óra megszólalására vártak. Arra azonban várhattak, mert elromlott az óra. A díszlet mögött egyszer csak felcsendült a kellékes basszusa: „Kakukk, kakukk, kakukk…”
A ’60-as évek végén a debreceni Csokonai Színház egyik tájolásán (falusi hakniján), Derecskén történt meg a következő eset: a kellékes A kaktusz virága című darabban játszó fogat Debrecenben felejtette. Még időben észrevette, de már nem tudta pótolni, ezért berontott a helybeli fogorvoshoz, és kihúzatta az egyik tökéletes fogát. Este diadalittasan nyomta a főszereplőt alakító Simor Ottó kezébe.
Szintén Debrecenben esett meg, hogy Blum Tamás karmester a Varázsfuvola premierjén felállt a pódiumra, meghajolt, majd a színpad felé fordult, felemelte a pálcáját, intett egyet, és ekkor hirtelen eltűnt. Ugyanis beszakadt alatta a pódium.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!